Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Stromp László: Keresztyén renaissance

234 Stromp László. határozottan kijelentette, hogy „senki sem mehet az Atyához, hanem csak ő általa" vagyis hogy az egyént Istenhez semmiféle közvetítés nem juttathatja el, hanem csak ha ugyanazon lélek lakik benne, a mely volt a Jézus Krisztusban. íme a személyes élő hit nagy titka, a melyet e hitnek benső lélektani állapotát a saját egyéni tapasztalatából oly mélyen ismerő Pál apostol oly sajátos mystikával fejez ki, e szavakban: „Élek pedig nem él, hanem él én bennem a Krisztus" (Gal 2, 20). És így leszen a hivő a Krisztusévá, Christophoros-szá (Krisztus képe hordozójává) avagy miként az újszövetség maga e gondolatot kifejezi — christianos-szá (Krisztusivá, Krisztus lényegüvé) mely szó magyar formába átírva így hangzik : „keresztyén." Mondom, a reformátio nem hozott semmi ujat, csak visszaállította elkobzott jogába az örök igaz — régit. Azért nagyon rosszul ismerik, ha ugyan tudva meg nem hamisítják a történetet azok, a kik azt igyekeznek bizonyítani, hogy a reformáczió tulajdonkép nem egyéb, mint egy féktelen barátnak a lázadása minden emberi és isteni (értsd: egyházi) rend ellen. A reformáczió igenis a keresztyen szellemnek legitim megnyilatkozása, lényege szerint époly régi. mint maga a keresztyénség, mert az egyéni hit elvében avval együtt született. Ámde a történet azt mutatja, hogy az eszmék világában a fejlődés mindig hullámvonalon történik. Ez, hogy ugy mondjuk, a fejlődés élettani törvénye. Mint hullámhegyek emelkednek ki bizonyos epochák, jelezve a korszakos magaslatot, a melyre az emberiség a szellemi élet bizonyos ágában eljutott: ámde a hullámhegyet hullámvölgy váltja fel és minél magasabbra emelkedett az emberiség bizonyos időben, az azt követő visszaesés is csak annál mélyebb, annál kiáltóbb volt. így emelkedett ki például Izráel népe a prófétizmusban a külső szertartásos törvény vallásából az erkölcsi monotheismus fenséges magaslatára, hogy a tiszta erkölcsiség e magas sphaerájából aztán a közönséges jog rideg s casuismusával minden életet elsorvasztó színvonalára sülyedjen alá, mint ezt a farizeismus ós irástudomány képviseli. — így emelkedik ki ismét ezen szellemi s erkölcsi sülyedőséből Izráel népe s vele az egész üdvösségre áhítozó emberiség, az idők teljességében, a Jézus evangéliumának hullámain, az Istennel való szellem- és életegységnek s ebben az Istenországának absolut fenségű és értékű hullámmagaslatára: hogy idővel e tisztán benső, mert kizárólag a hivő lelkekben lakozó, tehát tisztán szellemi közösség, a láthatatlan, a „nem e világból való" Istenországa is egy földi, egy látható instituczióvá materializálódjék, a mely habozás nélkül lefog-