Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Jónás János: Jób könyve

Jób Könyve. 219 XXXIII. 4. Az Isten szelleme teremtett engemet, A Mindenható lehe éltetöm. 5. Ha képes vagy rá, ám cáfolj meg, Készülj ellenem, állj elő. 6. Hisz Istené vagyok, csak úgy mint te, Én is agyagból készíttettem. 7. Tőlem tehát nem kell félned, Nem nyomhat el tekintélyem. * * 8. Im azt mondtad fülem hallatára, Jól felfogtam a szavak hangját: 9. „Tiszta vagyok, bűntelen, Mocsoktalan, nincsen vétkem. 10. Csak δ gondol ki idegenkedést, Tekint engem ellenségnek. 11· Kalodába teszi lábam, Megfigyeli minden utam." 12. Biz ebben nincs igazad, mondom neked, Mert messze áll Isten az ember fölött. 13. Miért perelsz őellene? Hogy minden dolgáért nem felel? 14. De hisz beszél az Isten egyfélekóp, És kótfélekóp is, csak mi nem figyelünk. 15. Álomban, az éj látásában, Mikor álom száll az emberekre, A fekvőhelyen való szendergésben. 16. Megnyitja akkor az ember fülét, S az adott intést lepecsétli. 17· Hogy visszatartsa a cselekvéstől, Elfedje előle a fennhéjázást. 18· Hogy lelkét a sírtól megőrizze, Életét az alvilágtól. 19. Fenyíti továbbá betegággyal, — Az imént még ép volt minden csontja — 20. Hogy élte kenyerét megutálja, Lelke kedvenc eledelét. 21. Húsa megsemmisül, nem látszik többé, Kibúnak bőréből a látatlan csontok. 22. Lelke a sírhoz közeledik, Az öldöklőé élete. 23. De ha van egy angyal szószólója, Csak egy legyen bár ezer között, Ki felsorolja érdemeit; 24. Ki szánja őt ós könyörög érte: „Mentsd meg őt az alvilágtól, Találtam érte váltságdíjat!" 16*