Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Tirtsch Gergely dr.: Az antinomismus keletkezése és feléledése

Az antinomismus keletkezése és feléledése. 145 Természetes, hogy a ritsclilianismusnak ilyetén fellépése hatalmas ellenkezésre talált az ellentáborban. A régibb biográfiák s Luther theologiájával foglalkozó művek mitsem tudnak még arról az antinomismusról s nem is tesznek külömbséget egy ifjú ós egy későbbi Luther közt. Harnack Tivadar 1862-ban és Köstlin 1882-ban szorgos kutatásaik eredményeként adják ki Luther tanulmányaikat, de sem az egyik, sem a másik nem tudott antinomistikus tendentiákat a nagy reformátor műveiben felfedezni, mint ujabb Ritschl irányú dogmatörténészek. Harnack és Loofsszal szemben fellépett Lipsius s Luthernek a bűnbánatról szóló tana című értekezésében (Jahrbücher für prot. Theologie XVIII. 1892 164—340) első izben terjeszkedett ki a ritschlianismus azon állítására, hogy Luther nézeteiben a 16-ik század 2-ik tizedében erős változás állott volna be, s sikerült neki azt oly erősen megcáfolni, hogy pl. Loofs dogmatörtónetónek 1893-iki kiadásában előbbi állítását teljesen visszavonta. Lipsius mollé az ujabb időben 1898-ban Seeberg lépett, ki szerint Luther kezdő reformátori irataiban ugyan határozottan külömbséget lehet tenni az evangéliumi motívumokon nyugvó és a törvényt előtérbe állító igehirdetés közt, de soha sincs az előbbinek nagyobb előnye, mint az utóbbinak, legkevésbbé pedig annyira, hogy antinomismusra lehetne következtetni. Herrmann állításait tudományos boncolás alá vette Galley (Die Busslehre Luthers und ihre Darstellung in neuester Zeit. 1900), ki a citátumok bő halmazával mutatja ki, hogy Herrmann mennyire tóved, ha Luthert antinomistának nézi. Különös gondot fordít Galley a Sermo de poenitentia czimű iratra s úgy abból, mint az 1518-ik évi és az előtti irodalmi működéséből kimutatja, hogy Luther alapjában véve a törvény hirdetését mindég teljes komolysággal követelte és keresztül is vitte. Bizonyos fejló'dést Gulley is megállapít, de nem az antinomismusról a nomismus felé való fordulattal, hanem a szent irás mélyebb értelmezése tekintetében. — Méltó ellenfélt talált Harnack A. Walther rostocki dogmatörtónészben, ki mint a reformátori irodalom egyik legalaposabb ismerője sorba veszi a Harnack által használt lutheri idézeteket, a szövegbeli összefüggésből, meg az egybetartozó irodalomból világot vet Luther igaz állításaira, a melyek sehogy sem antinomistikusak (Walther Erbe der Reformation II. Heft 1904). Walther bőven szólaltatja meg Luthert s szerencsés kézzel állítja egybe döntő idézeteit, hogy tanulmányozásuk után a nagy reformátor theologiai nézete plasztikusan domborodik ki, mert Walther erőssége ellenfele, t. i. Harnack állításainak megerőtelenitése mellett a szolid alapokon való építkezés. Mindezeknek az irodalmi vitáknak saját belbecsükön