Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Jónás János: Jób könyve

102 Jónás jános. XXV. 6. Hát még az ember — a féreg.. A föld fia — a kukac! Jób. XXVI. 2. No te az erőtlent ugyancsak gyámolítád, Segítetted a lankadó kart! 3. Tanácsoltál az oktalannak, És roppant tudományt tettél közzé ! 4. De kinek is szóltál tulajdonképen? Kinek az ítélete hangzott belőled ? * * 5· Vajúdnak az árnyak A víz és lakói alatt, 6. Meztelen előtte az alvilág, Nincs ruhája a semmiségnek. 7. Az űrre támasztá az északot, Felfüggeszté a földet a semmire. 8. Beleköté a vizet fellegibe, És alatta a felhő fel nem reped. 9. Velük a trón alját körülvéteti, És föléje borítja a felleget. 10. Szabályt kerített a víz színén, A világ és sötétség határáig. 11· Az ég oszlopai meginganak, És megdermednek, ha fenyeget. 12. Erejével a tengert feldagasztja, Szétzúzza Rahábot értelmével. 13. Az ég kiderül leheletére, A záró sárkányt megsebzi keze. — 14- lm ezek útainak csak körvonalai, Csak susogás az, mit belőle hallunk; De ki fogná fel hatalma mennydörgését? * * ΧΧλ

Γ1Ι.2. Istenre, mondom, ki megrontá Ítéletem, A Mindenhatóra, ki lelkem elkeserítő ! 3. — Mert még teljesen bennem van a lélek, Orromban az Isten lehellete. — 4. Hogy ajkim jogtalant nem beszélnek, Nyelvem nem mond csalárdságot. 5. Távol legyen tőlem nektek igazat adni! Nem engedem ártatlanságom, amíg ki nem múlok. 6. Igazságomhoz ragaszkodon, nem eresztem; Lelkem nem dorgál napjaimért. 7. Gonosznak bizonyuljon ellenségem, Aki ellenem kel. jogtalannak. 8· Mert mi a gonosz reménye, ha elvágja —