Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)
Lapszemle
72 Lapszemle. való tökéletes jutalmazásban, a jövendő élet problémájának magasabbrendű megfejtése lehetetlen volt s így a fejlődésnek el volt zárva az útja, mindaddig, míg az orthodox tant meg nem törte a rationális és a vallási tapasztalat. Az Ezekhiel tana elleni hosszas küzdelemnek két nevezetes emléke maradt ránk: Jób könyve és a Prédikátor ^könyve. Az utóbbi csakis destructiv szolgálatot tett: kijelenti, hogy nincs jutalmazás sem itt, sem ezután, hogy a gonoszság meghosszabbíthatja az ember napjait, az erény megrövidítheti, hogy a bölcs és bolond, az igaz és a gonosz sorsa egy s ugyanaz. Jób könyve már nemcsak destructiv, hanem constructiv is. Tárgya eleitől végig a jutalmazási tan, czélja pedig kimutatni, hogy az ember egyéni értékének tana s a szigorú egyéni jutalmazás tana egymással kiengesztelhetetlen ellentétben áll. Jób elfogadja a közkeletű nézetet, hogy minden esemény, a mi az embert éri, Isten rendelése, a szerencsétlenség Isten haragja, a szerencse pedig kedvezése. De ezt a hitet, Jób úgy találja, nem erősíti meg a más emberek sorsa, mert a gonoszok boldogulnak s békével szállnak sírjukba; saját keserves tapasztalata pedig teljessé teszi az összeütközést hite s tapasztalata közt. Az emberi hit, hogy meggyőződjék saját realitásáról, külső igazolást kíván Isten kezéből, de mivel ez igazolás elmaradt, Jób arra a következtetésre jutott, hogy Isten igazságossága nem födözhető fel az Istentől kormányzott külső világban ; ez a világ egy morális chaos: ezért az ily világ Istenétől, a külső gondviselés Istenétől, a körülmények Istenétől a hit Istenéhez felebbez, bár e fölebbezésére nem e világban vár feletet, hánem a jövendő világban. (19, 25-27 v·) Ebben a nevezetes helyben van a zsidó irodalom első közeledése a halál utáni üdvözült élet eszméjéhez. Az író még nem ragadja meg a halhatatlanság eszméjét, mert akkor megoldotta volna a probléma minden nehészségét. Ez a tan nyilvánvalóan az ötödik században — Jób könyve szereztetési idejében — még Izráel vallási gondolkodóinál se nyert elfogadtatást. Mégis Jób főgondolatai és következtetései afelé irányulnak. A szerző itt Jób könyvének két helyéből (14, j_ 1 5. 19, 2 327·) kimutatja, hogy e könyv, ha nem tanítja is kategorikusan a jövendő élet eszméjét, kétségkívül utal rá. Különben a könyv többi részei a jelen élet ellemondásait oly erős világításba helyezik, hogy Izráel gondolkodóinak, a kik a könyv tartalmát asszimilálták, határozott állást kellett elfoglalniok ez új és magasabbrendű theologiával szemben. Némelyek megpróbálták a hittel, s így eljutottak a jövendő élet tanához, mások, mint a Prédikátor szerzője, visszaestek a materialismusba és hitetlenségbe. A 16., 17,, 49., 73. zsoltárokban, különösen az utolsó kettőben a halhatatlanság gondolata már világosan ki van fejezve. Az egyéni jövő élet eszméjének e fejlődésével párhuzamosan fejlődött a messiási ország eszméje, melyben, a mint eredetileg
