Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)

Lapszemle

Lapszemle. 67 hypothesis, az sajnálatos tragédiája az ilyen irányú fáradozásnak A szerzőség kérdésére nézve igen érdekes az, hogy a péteri rész kivételével hajlandó Soltau is Lukácsnak tulajdonítani az eredeti szerzőséget, de mert a redaktor ma már el nem maradhat, ezért annak csak a — persze téves és ellenmondásokkal teljes — átdolgozást tartja fenn. Azonban még így is van egy alapos kis hézag a megfejtés folytonosságában, az, amelyet Soltau ez alkalommal csak futólag említett meg és szándékosan melló'zött el, hogy melyiket kell most már Lukács eredeti feljegyzésének tartanunk : a mai kanonikus antiochiai szövegben lévő lukácsi részleteket-e, avagy a rövidebb római szövegben találhatókat ? Az Actának Soltau által tisztázni kívánt problémája tehát megoldva még nincs. De hát elsőbb is az volna a kérdés, létezik-e egyáltalán az a fó'probléma, a melyet Soltau ilyennek felállít ? A czikk különben sok érdekes eszmét érint és buzdít tisztázni. Plantiko Otto, Der Socialismus als ethisches Princip czímen igen érdekes tanulmányt ír arról a kérdésről, hogy vájjon mi is a manap már egész hatalommá vált socialismusnak a végső czélja ? A tanulmány nem eredeti vizsgálódás szülötte, inkább csak összefoglaló ismertetése Nathusius, Uhlhorn, Sohm, Paulsen és Stammlernek a sociális kérdésről szóló véleményeinek. De még így is érdekes a czikk tárgya és világos fejtegetése miatt. Gondolatmenete a következő'. Amikor az állam a sociális kérdés megoldásának munkáját felvette, akkor ezzel elismerte azt, hogy a socialismus komolyan és joggal emel vádat a tényleges társadalmi berendezettség ellen. Csak az a kérdés, hogy az állam képes lesz-e a socialismus eszméit megvalósítani, s van-e ethikai elve a socialismus törekvéseinek ? A socialismus a munkás elemek élet és világnézete. Uhlhorn szerint valóságos vallás, amelynek vannak tanai, életfelfogása, meggyőződése, lelkesedése, áldozatkészsége, gyülekezete, terjeszkedő vágya és eszközei stb. Mint ilyen társadalmi tényező ama változásoknak a természetes következménye, a melyeket a munkából élő népnek életmódja a magántőke újabbkori rendje és jelentősége következtében szenvedni volt kénytelen. A 19. században a munkaerő és a munkaadó viszonya egészen átalakult. A munkás csakis az erőt szolgáltatja, míg a nyers anyagot, az eszközöket, a munkateret mind a tőke adja. A hol a gépek adják az erőt is, ott a kézművesség mindinkább háttérbe szorul s legfölebb ha a raktárak részére dolgozik. A termelők és a fogyasztók közt áll a kereskedő, a ki a munkabért nyomja és így az árút magát is silányítja. De ily körülmények közt a munka a kereslet és a kinálat tárgyává, vásári portékává lesz. S a ki a munkaerőt megveszi, az a munkást magát kerítette hatalmába. Mert hiszen a munkaerőt kináló olyan, mint a bukott kereskedő': minden áron kénytelen a portékáját értékesíteni. Ebből sokféle viszásság származott az államra, a társadalomra és az egyesekre 5*