Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)

Szent-Ábrahámi Mihály, mint dogmatikus. Dr. Masznyik Endrétől

Szent-Ábrahámi Mihály, mint dogmatikus. 279 Látni való ebből, hogy Szent-Ábrahámi, mig egyfelől a Szent-írást a hitélet és theologia kizárólagos zsinórmértékének és a hitigazságok egyedüli forrásának, szóval ismeretelvének (princípium cognoscendi) tekinti, korát megelőző tudományos érzékkel lényeges különbséget tesz a Szent-írásnak egyrészt isteni, másrészt emberi oldala közt s ez alapon annak magyarázatánál a jelen korban egyedül helyesnek ítélt grammaticopsychologiai s történeti, egyszóval a tudományos módszert követeli. Ε terminus technikust ugyan ő még nem használja, de lényegileg megjelöli, midőn az igaz és eredeti értelmet betűszerintinek nevezvén kijelenti, hogy a betűszerinti értelem azonban nem mindég az, melyet a szavak első tekintetre jelenteni látszanak, hanem az, a mi a beszélő szándékának legjobban megfelel s hogy „mivel az Isten is az emberekkel szokásos beszéddel kivánt élni: a Szent írásnak értelmét a megítélésnek azzal a módszerével kelt keresnünk, melylyel embertársaink érzéseit és gondolatait az ők saját szavaikból kitalálni és megérteni szoktuk." Ezt pedig csak psychologiai s kortörténeti alapon érhetjük el. De midőn igy a dogmatika két elsőrendű alapelvét: az isteni kijelentés és a Szent-írás dolgát megvilágosította, nem tér ki az ezzel szorosan összefüggő két igen fogas kérdés vagyis a kijelentésnek és Szent-írásnak egyfelől az észhez, másfelől a hitvallásokhoz való viszonya tisztázása elől sem. A mi a kijelentésnek az észhez való viszonyát illeti, SzentÁbrahámi szerint az Isten mind a kijelentésnek, mind az észnek szerzője levén, ezek között akkora öszhangot létesített, hogy jóllehet sok, az észbeli felfogást felülmúló dolgokat jelentett ki, de azért ha valamely Írásmagyarázat a természetes észbeli világossággal ellenkezik: arról a lelkiismeret lehetetlen, hogy ne kételkedjék. Az ész tehát nem kezdete és szabálya ugyan a hitnek, de azért meg van a maga haszna az isteni dolgokban; a kijelentés tekintélye általa lesz ismeretessé, az ő kötelessége a hinni és tenni valókat figyelmes és gondos elmélkedéssel megkülönböztetni, a Szent-írást magyarázni, a magyarázat szabályait megállapítani s a törvényes következményeket összefűzni. De más a józan ész és a test bölcselkedése. Á testi okoskodásról le kell mondanunk s gondolkozásunkat a Jézus iránt való engedelmességre visszavezetnünk (II. Kor. 10, 4,

5). A józan ész mindig az Istentől adott és megvilágosított lelkiismeret szerint ítél. Szóval — a mint a mi orthodox dogmatikusaink is mondják — Szent-Ábrahámi szerint a józan észnek használata alaki, eszközi (formális, organicus seu instrumentális) szempontból nemcsak megengedett, de szükséges és nélkülözhetlen. Anyagi szempontból azonban az ész használatának a theologiában nincs helye vagy is abból sem hi* .et levezetni nem lehet, sem pedig, mint Szent-Ábrahámi találóan mondja: „nincs megadva senki-