Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)

A Bábel-Bibelvita. IV. Hornyánszky Aladártól

A Bábel-Bibelvita. 257 tört ki, míg Noah részvétéről semmit se hallunk. (II. 33.) A vérboszút már Hammurabi eltörölte, a biblia ellenben „a Keletnek ez átkát" sanctionálta. (II. 26.) A theologusok kedves naivitással buzgólkodtak a tűz eloltásán. Nagy apparátussal bizonyították Bábel durva polytheismusát, babonáját, képkultusát, vallásos prostitutióját és evvel szembeállították az ÖT. prófétáinak és zsoltárainak egyes magasztos kijelentéseit. Ily nagy buzgóságot kár volt e thémára pazarolni. Delitzsch elfogultsága sokkal kicsinyesebb, semhogy izgalomra érdemes volna. — Tragikomikussá vált Delitzsch szereplése, amikor saját munkakörének határait átlépve a theologia mezejére tévedt és oly kérdéseket kezdett fejtegetni, amelyeket csak hallomásból ismert. A blamage ép oly ügyetlen volt, mint amily felesleges. Kis önmérsékléssel és óvatossággal könnyen el lehetett volna kerülni. Csakhogy Delitzschet ekkor már a szenvedély irányította, a legrosszabb vezető, akit választhatott. Kellemetlen iskolamesteri tónusban magyarázgatta, mint valami merő újdonságot és az egész vitát véglegesen eldöntő argumentumot, hogy az írásnak verbális inspirátióját és a supernaturális kinyilatkoztatást tudományosan nem lehet igazolni. Persze „a theologus, aki a maga tudományának történetében járatos, nagyon jól tudja, hogy a supernaturalismus ellen irányuló ezen polémia két évszázad óta tart és gyakran sokkal nagyobb anyaggal lépett sorompóba, mint az a csekélység, amit Delitzsch a sietségben összeszedett. És ez a százados polémia már rég megtermette gyümölcseit. Az ellenfelek, akiket Delitzsch támad, nem léteznek, legalább az akadémiai theologusok között nem és a kapuk, amiket ő oly nemes buzgalommal dönget, már rég megnyíltak. A theologia azt az orthodox inspirátiós dogmát az összes táborokban rég elejtette és azt a hitet is, mintha az izráeli vallás nem történetileg, hanem tisztán természetfeletti módon keletkezett volna, aligha védelmezi még valaki az evangélikus német theologusok közül."*) Ε kardinális tévedés mellett ') Gunkel 35. v. ö. Oettli 39; Volck 26-27. (idézve Szaklap II. 168. jegyz.); Kittel, der Babel-Bibelstreit und die Offenbarungsfrage 5—10, főleg a következő passust: „Igen érdekes lett volna, ha egy szakember, aki az ÓT.-ot épúgy szorgos tanulmányozás és gondolkozás tárgyává tette, mint a kinyilatkoztatás egyházi és dogmatikai fogalmát, alapos és egyrészt tudományosan szabadelvű másrészt a vallásos élet iránt fogékony modorban oly kiváló helyen avval a kérdéssel foglalkozhatott volna, hogy vájjon, és ha igen, mily mértékben és mily módon tarthat még az ÓT. a legújabb archaeologiai és irodalomtörténeti tudomány biztos eredményei után is igényt arra, hogy az isteni kinyilatkoztatás bizonyságának tekintessék. Az előfeltétel persze az lett volna, hogy az, aki e feladatra vállalkozik, ne csak az ÓT. -ot ismerje jól, hanem abban is legyen kellő járatossága, amit az evangelikus egyház külömböző köreiben és rétegeiben és az evangelikus theologiában kinyilatkoztatás alatt értenek. Világosnak kell vala előtte lennie, hogy az isteni kinyilatkoztatásról táplált az a felfogás, amely a kinyilatkoztatást és a szent írást rövidesen egynek veszi, bár egyszer uralkodó volt, ma lényegében túlhaladottnak tekint-