Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)
Szent-Ábrahámi Mihály, mint dogmatikus. Dr. Masznyik Endrétől
Szent-Ábraliámi Miháiy, mint dogmatikus. 201 számbevehető dogmatikai terméket sem tud felmutatni. Mert ez időben már mind a két karunkat lefogták. Kimerülten összeroskadtunk az élethalál küzdelemben. Bekövetkezett a hazai protestantismus leggyászosabb korszaka. A nemzeti élet szabadságával együtt a vallásszabadság szent ügye is elbukott. Idegen hatalom s idegen szellem, a reactio, ült nyakunkra s torkunkba fojtá a lélekzetet. És mégis, — a sötét reactio e rettenetes dühöngése és pusztítása alatt is akadtak, a kik igazaink védelmére keltek s a nemzeti élet s közelebb az evangéliomi protestáns irodalom elhagyatott és pusztulásnak indult szent oltárait is felkeresték és legalább titkon élesztgették azok áldozati lángját. Ilyen férfiú volt Szent-Abrahámi Mihály, a hazai protestantismus legnagyobb dogmatikusa a XVIlI-ik században. Az a felekezet, mely őt első sorban magáénak vallja, benne nem csupán legjelesebb dogmatikusát, hanem egyenesen hivatalos egyházi köztanainak nagy rendszerezőjét, az egyház szemét, szivét, száját tiszteli s a mely nyíltan vallja, hogy nála nagyobb püspöke, papi s irői talentuma nem volt, mert „eszének oly nagy emlékeit, mint ő tagjai közül talán senki sem hagyta fenn", — számra nézve hazánkban a legkisebb protestáns felekezet: az unitárius. De én, ki a mint ezt már egyik röpiratomban bőven kifejtettem 1) — a lutheranismust, kalvinismust és unitárismust a közös evang. protestáns törzs egyugyanazon életerőtől áthatott s egészen természetszerű következetességgel és szükségszerűséggel kifejtett hármas hajtásának, az öntudatos és szabad evang. protest. személyiség érzelmi, akarati és értelmi irányzata vallási s egyházi téren valő külön-külön érvényesülésének tekintem és a teljes igazságot csakis a Krisztusban, nem pedig egyik avagy másik felekezetnek a Krisztusról szóló tanításában találom meg: Szent-Abrahámi Mihályban, még ha nem volnék is magyar theologus, nem csupán az unitáriusok, hanem a mi dogmatikusunkat is látom s mint magyar protestáns hálás kegyelettel és örömmel áldozok az ő emlékének, ki magyarnak és protestánsnak is egyaránt nagy vala. S teszem ezt annyival inkább, mert a vele valő foglalkozás a legjobb alkalomnak látszik arra, hogy a hazai ev. protestantismust egy nagy és végzetes tévedéstől, illetőleg tájékozatlanságból származó előítélettől és balvéleménytől megszabadítsam. Közönségesen ugyanis ugy fogják fel a dolgot (s e felfogást bizonyos körök szinte szándékos rosszakarattal terjesztik), mintha az unitárismus nemcsak az ev. protestantismussal, hanem magával a keresztyénséggel való leszámolást és szakítást is jelen') A Prot. Irodalmi Társaság és Debreczen. Pozsony. 1889.
