Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)

Jézus Krisztus a nevelés elve. Schneller István dr.-tól

143 istent nem ismer, s egészében ha nem is atheista, de minden­esetre deista vagy pantheista. S ennek a theologiának a keresztyénség körében létjogosultsága nincs. Közli: Eaffay S. Zeitschrift für die alttestamentliche Wissenschaft. Herausgegeben von Β. Stade. 1901. 21. Jahrgang. Büchler A. (Bécs). A váll és a kar mezítelenné tevése, mint a gyásznak jele. Ε szokást az ÓT nem ismeri. Csak a Talmudban fordul elő és több tudósításból kétségtelen, hogy a keresztyén­ség I. és II. századában divatos volt a zsidóságnál. A szokás abban állott, hogy a gyászoló a halott előtt egyik vagy mind­két karját kihúzta a ruha ujjából, miáltal a váll és kar me­zítelenné lett. A halottak szerint változott az eljárás. Ki tudóst gyászolt, jobb karját és vállát tette mezítelenné, ki az iskola főnökét gyászolta, a ballal cselekedett igy. Szülők halálakor mindkét karról eltávolították a ruhát. B. véleménye szerint a gyász e jele tisztán symbolikus értelmű. A gyászoló e cselek­ménynyel készségét kívánja kifejezni, hogy a legsúlyosabb mun­kát is hajlandó a halott számára elvégezni. „A gyászoló aláveti magát a halottnak és a saját személyét az elhunyt alárendelt­jének ismeri el". — Ez nyilvánvalóan értelmetlen magyarázat. Miért jelentené a mezítelen kar és váll az alárendeltséget ? B. felfogása mellett mikép értendő a megkülömböztetés, mely sze­rint majd egy kar, majd mindakettő szerepel? Vájjon előbbi esetben a gyászoló csak félig veti magát alá a halottnak? — A kérdéshez hozzászólt Jastrow, a philadelphiai egyetem tanára, ugyanezen folyóirat 1902-iki évfolyamának 117—120. lapjain (angolúl). A kar és váll mezítelenné tevésében ősi gyászszoká­sok maradványát látja, Volt idő, midőn a gyászoló ember egész mezítelenül járt. A szégyenérzet fejlődésével, a ruházkodás haladásával a rítus odamódosult, hogy a bánattól sújtott csak a ruházat egy részét távolította el, ugy hogy csupán a felső­test maradt takaró nélkül. A további stádium a ruhának szét-

Next

/
Oldalképek
Tartalom