Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)

Jézus Krisztus a nevelés elve. Schneller István dr.-tól

70 Mas lehrt uns Harnach

? Von Dr. Felix Perles, Rabbiner in Königsberg i. Pr. Frankfurt a. M. Verlag von J. Kaufmann. 1902. 35. lap. Alig van könyv az újabb időben, melynek megjelenése nagyobb hullámokat vert volna, mint Harnack Das Wesen des Christenthums czímű műve. S különösen érdekes.'hogy a zsidóságot mennyire megmozgatta. De nem csak ellenmondásokat keltett maga ellen, hanem a megelégedés érzetét is táplálta a zsidóság körében. Igy nevezetesen ez a röpirat egyenesen úgy tekinti Harnack művét, mint a zsidóság legfényesebb igazolását. S mennél inkább van igaza, annál nagyobb és súlyosabb vád ez nemcsak Harnack, hanem az egész keresztyénség ellen is. Abból indul ki a szerző, hogy már egy század óta aggódva keresik a zsidóság legjobbjai, hogy mikép lehetne erősíteni a zsidóság öntudatát s akadályt vetni a hitehagyók növekvő áramlatának. Most Harnack segítségükre sietett, megmutatván, mit hagy el a zsidó, s mit nyer, ha keresztyénné lesz. Sokat, mindent veszít, a mi a vallás lényegét képezi és nem nyer csak olyat, a mit a keresztyénség világosabb fejű gondolkodói maguk is elvetnek. Harnack keresztyénsége nem a hivatalos vagyis egyházi keresztyénség. S mert mindazt kizárja, a mit a zsidóság se fogadhat el, meglepő módon közeledik a zsidósághoz. A fő dolgokban meg is egyez azzal. S mennél inkább ellene mond Harnack a zsidóságnak, annál bizonyosabb, hogy ez csak a ker. öntudat vergődésének tudandó be. Csak a Jézus személyiségéhez való ragaszkodás az, amivel Harnack választófalat emel a saját és a zsidóság vallásos felfogása közé. De mert Jézust közönséges embernek szeretné látni s mégis ki akarja emelni korából, azért minden módon lealacsonyítja azt a kort és azt a környezetet, a melyben a keresztyénség megváltója élt. S itt van Harnack egyik nagy hibája, hogy történeti alapokon igéri, hogy maradni fog s ép a történetet másítja meg bizonyos előfeltételek megóvása érdekében. Abban is megnyilatkozik ez, ami különben az összes ker. Íróknak szokása' hogy a keresztyénséget mindig csak a zsidósággal s nem egyszersmind a pogánysággal szemben való haladás szempontjából bírálják el. Az is helytelen, hogy a zsidóságban és pogányságban mindig csak az árnyoldalt keresik és látják, mintha a gonoszok és képmutatók bizonyos korhoz és néphez volnának kötve. Pedig „a farizeusok nemcsak internationálisak, hanem interconfessionálisok is''. Egyébként a farizeusokat a gono-