Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)

Jézus Krisztus a nevelés elve. Schneller István dr.-tól

44 Nevelés elméletünk értelmében a nevelésnek feladata azon ön- és ezéltudatos munkásságban áll, amelynek alapján az egyes ember a tiszta éniség álláspontjára emelkedik vagyis valláserkölcsi jellemmé fejlődik. A nevelés czélja tehát a tiszta éniség álláspontjára való felemelkedés, vagyis vallás-erkölcsi jellemmé való fejlődés. A tiszta éniség az érzéki éniségnek és a történeti éniségnek ellentétei fölé emelkedik és pedig úgy, hogy azokat igaz mozzanataik szerint egy magasabb egységbe összefoglalja. Az érzéki én önző; a történeti pedig az egyesnek önértékéről mond le; az első csak önmagában lát czélt, minden másban csak eszközt: mig a történeti éniség álláspontján álló ember a közöst tekinti czélnak, melylyel szemben minden egyes eszközi jelentőségre sülyed le. A hasznos amott az igazán jó; mig itt a köznek megfelelő a jogos. Azért is theoretikai tekintetben amott az egyesek iránt érdeklődünk, a melyeket az aesthetikai schema (tér és idő) és a képzelet szerint kötünk egybe: mig itt az általános, a közös, a fogalom, a törvény iránt érdeklődünk, a melyet az értelem a logika törvényei szerint kapcsol egybe, illetőleg rendel alá. Amott az inductio, itt a deductio viszi egyoldalulag a szerepet. Gyakorlati tekintetben önző rugókkal, az önkény és a véletlenség alakjában találkozunk ott, mig itt altruistikus rugókkal, a melyek a törvényben megmerevült közakarat szerint tájékozódnak, deliberatio utján válnak hatókká (u. n. szabad akarat). Hangulat, állapot tekintetében amott a függetlenségnek, itt a függésnek, amott a korlátlan szabadságnak, itt a kötöttségnek, a szolgaságnak érzelmei uralkodnak. A tiszta éniség álláspontján mi az egyes és a történeti én fölé emelkedünk azon „Én"-hez, ' a ki minden egyesnek és minden történeti hatalomnak, a mindenségnek teremtője, fenntartója, a ki minden tökélynek gondolt és valódi egysége; ki ezért egyes egyedül mondható jónak; s kiben egyedül nyugodhatik meg szivünk. Az ő benne létező végtelen gazdaság csakis végetlen számú egyesekben végetlen fejlődésben nyerhet megközelítő külső alakot,