Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)
A párbérügy megoldása. Raffay Ferencz dr.-tól
31 protestáns egyházak vezető köreiben az a felfogás él, hogy curiai döntvénynyel vagy pláne miniszteri, vagy minisztertanácsi határozattal meg lehetne oldani a kérdést. Ez a nézet téves, mert egyrészt figyelmen kivül hagyja a párbér jogi természetét, másrészt azt, hogy sok esetben szerződéses megállapodás alapján szedik a párbért idegen hitfelekezetüektó'l úgy a r. kath., mint néhol a prot. lelkészek, végül azt, hogy itt szerzett jogokról van szó, a melyeket respectálni kell, s a melyeket csak bonifícálással lehet megszűntetni. A mi mindenekelőtt a párbér jogi természetét illeti, ma már nem vitás a tisztult jogi felfogás szerint, hogy ez cloloyi, vagy mint a magánjogi kódex tervezete mondja, telki teher. Ennélfogva bizonyos telekkel elválaszhatatlanul van összekötve s időszakonként (évenkint) ismétlődő szolgáltatásokra irányuló olyan kötelezettséget képez, amelynek teljesítése a teleknek mindenkori tulajdonosát terheli, de úgy, hogy a r. kath. egyházhoz nem tartozó tulajdonos a párbért (az 1790: XXVI. és XXVII. t.-cz. folytán) fizetni nem köteles. Ez a párbér helyes fogalmi meghatározása, amelyet — csodálatosképen — mindig perhorrescáltak a protestánsok és folytonosan személyes szolgáltatásnak minősítették a párbért, holott ez az utóbbi nézet a párbér történeti fejlődésével ellentétben van s tételes, vagy szokásjogi adatokkal nem igazolható. Bizonyára azért hangsúlyozták a protestánsok mindig a „személyes szolgáltatás"-szerű jelleget, hogy a párbér fizetése alól meneküljenek, holott erre semmi szükség nincs, mikor az 1790/1. évi XXVI. és XXVI. t.czikkek az alapelveket minden kétségen felül kimondták. Nekem az a nézetem, hogy a párbérkérdést nem is azért nem rendezték, mivel az államhatalom mindenkori kezelői nem voltak tisztában a párbér helyes jogi fogalmával, hanem egyszerűen azért huzzák-halasztják az ügy megoldását, mert nincs reá kellő fedezet s a r. katb. lelkészek elvesztendő jövedelmeit nem akarják az állampénztárból bonificálni. Ezért kénytelen a birói gyakorlat is a szerződéses megállapodások, az elbirtoklás s az örökösökre átszálló fizetési kötelezettség theorái mögött bujkálni, holott az 1790/1: XXVI. és XXVII. törvényczikkek a
