Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)

Jézus Krisztus a nevelés elve. Schneller István dr.-tól

317 közvetlenül érvényesülő kultusa helyett a cselekvények reflexio­nális kultusát honosították meg. 3. Ők azok, kik ezen casuisticus kultusgyakorlatot komo­lyan hirdetik a népnek, annak lelkét ezzel megterhelve — míg maguk nem követik azt. 4. Ők azok, kik Isten kultusáról beszélnek, holott az emberek előtt kívánnak csak tündökölni; s igy még a leg­szentebbel is önző módon kereskednek. Ezért is rosszak, kik önmaguk és népük vesztére vannak. A nép vezetőinek és akkoriban tulajdonképi tekintélyeinek ezen jellemzését néhány szóval részletezzük. ad 1. Náluk nem Isten parancsain van a suly, hanem az ezeken nyugvó és ezeket emberi észszel alkalmazó, részletező ősök hagyományain. Csudálkoznak, hogy Jézus tanítványai nem tartják meg az ősök hagyományait (Mk. 7, 5), Jézus pedig szemökre veti, hogy ők meg Isten parancsolatait elhagyják és tartják az emberi hagyományokat. Isten parancsolatait szépen elteszik, hogy maguk hagyományát tartsák meg (Mk. 7, 8. 9.) ugy, hogy hagyományuk követésével megszegik, eltörlik Isten parancsolatait. (Mk. 15, ,.„.). ad 2. Ezen Istentisztelet, melyre a farizeusok tanai mint emberi regdeleten alapulók vezetnek, hiába való. A népet, mely Istent igy imádja, Jesajas próféta vádja illeti: (Jes. 29, l 3) e nép Istent csakis ajkaival tiszteli, szive azonban távol van Istentől (Mt. 15, 8. 9.). A folytonos reflexió ezen hagyományos tanokra, a közvetlenséget elöli; a részletekbe való elmerülés lehetetleníti az egésznek, a lényegnek látását. Csupa okosságból oktalanokká válnak e vezérek. Megkülömböztetik az eskü külömböző fokait, nemeit: de megfeledkeznek az eskü lényegéről s esküvésekkel teszik tönkre magát az esküt (Mt. 23, 1,5-22)· Leszűrik a bort, a vizet egy szúnyog miatt — de tevét nyugodtan nyelnek le. (Mt. 23, 24.) Fizetik a tizedet még a kaporból, a mentából, a kö­ményből mag szerint is, de irgalmasságot, igazságot és hűséget nem ismernek (Mt. 23, 2 3)· Szájjal emlegetik ugyan, hogy Isten parancsolja a szülők tiszteletét: de a szívnek ezen közvetlen nyilvánulatát elnyomja az emberi hagyomány s a farizeusok

Next

/
Oldalképek
Tartalom