Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)
Tanulmányok Augustinus tanrendszeréből. Tüdős István dr.-tól
23 be Augustinusnak erre vonatkozó felfogását annak az iratának az alapján, a mely ezt a czímet viseli. „ De Trinitate Libri quindecim." l) Augustinus isten-tana, a melyben ez a kettős eszme uralkodik: Dens Summa essentia et simplex sive incommutabile bonum, a háromság-tanhoz elegendő alapot szolgáltat, mert léttani és erkölcsi meghatározást tartalmaz, bármelyik is elfogadható kiindulási pont levén. A háromság is teljes lényeg és lét, valamint egyszerű, illetőleg változhatatlan jóság, a minthogy a háromság elvének elfogadása esetén másként nem is lehet. Vallja, hiszi, hirdeti Augustinus a háromságot, mint igazságot, a melyet ő előtte vallottak, hittek s hirdettek, még pedig szoros megkülönböztetéssel a háromság egyes személyei között, a mint ez nyilván kitetszik munkája I. könyvének IV-ik fejezetéből, a hol ezt a kérdést tárgyalja: Mit tanít a közönséges hit a háromságról? kifejtvén összegezó'en azt, hogy az Atya, Fiú és Sz. Lélek egy ugyanazon állagnak változhatatlan egyenlőségével bírják az isteni egységet s ilyen módon nincs három Isten, csak egy. Arra is rámutat összeállításában, hogy nem ugyanaz a háromság született Máriából, Poncius Pilatus alatt sem ugyanaz feszíttetett meg és temettetett el, nem is az támadt fel harmadnapra, nem is az ment fel a mennybe, hanem csak a Fiú s aztán nem is ugyanaz a háromság szállott le galamb alakjában a megkeresztelt Jézusra, — a mint hogy nem is a háromság jelent meg az első pünköstkor zúgó szélnek zendülésében, hanem csak a Szent-Lélek. Ámde épen ez a szoros megkülönböztetés, a lényegazonosságnak s mégis a személykülönbözőségnek ilyen szembeállítása, a személyek önlétének érvényesülése mellett az egységnek állandósága s mégis mindig háromságra útalása: kétségkívül ma is feltámasztja a kérdést, mint mindenkor feltámasztá: hogy lehet ez? *) A kiadás, a melyet használok, a sárospataki főiskola könyvtárában levő, u. n. „editio secunda Veneta," a mely 1767-ben jelent meg. A szentháromságról szóló irat a ΧΙ-ik kötetben van. Magát a művet 400—416 között irta Augustinus.
