Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)

Jézus Krisztus a nevelés elve. Schneller István dr.-tól

222 mást eszköznek akarna tekinteni: úgy ez ezáltal egyenesen rosszá lenne. Az érzékinek ezen önállósulása tulajdonképen az igazi rossz, úgy hogy ennek önállósult lelkét Jézus éppen a 7ioi'j;pog-nak, az ördögnek mondja. Ezen πονηρός Isten országának és Isten országa minden polgárának, Jézusnak is kisértő és rontó ellensége. Ezen az alapon ítélendő meg mind £LZj cl mit Jézus a vagyonról, a pénzről, ezen érzékiek gondjaiba való elmerülésről s másrészt az ember testének érzéki oldaláról mond. Jézust egyesek úgy szeretik feltüntetni, mintha ő a szegénységnek és az asketimusnak lett volna apostola. A socialisták, a kapitálist gyűlölők reá hivatkoznak tanaik támogatására s viszont a világ emberei épp ezen körülményre hivatkozva igazolják a kereszténységnek kulturellenes voltára vonatkozó nézeteiket. Az asketismusnak dicsőítői — Schoppenhauer, Hartmann, legújabb időben Tolstoi is — Jézusra hivatkoznak, mint az ő tanúknak hirdetőjére s ez állításukkal igazolják nem egy egyénnek elfordulását ezen szomorú, rideg világnézetű vallástól. Nem tagadjuk, hogy mind a két irányúak hivatkozhatnak is Jézus szavaira. Szavai közt akadunk kemény szavakra, a melyekkel Jézus a vagyon, a világ gondja ellen, az ember érzéki természete ellen fordul. A szavakat azonban sohasem szabad magukban venni, kiszakítva azon összeköttetésből, a melylyel összefüggnek egyrészt az alkalommal, másrészt a üzóló személyiségével. Lássuk ezért is egyenként az érzéki világnak ily kettős irányban való méltatását: a) Jézus és az anyagiak (vagyon és az arról való gondoskodás). Alapvető hely ezen thémára Mt. 6,24: „Senkisem szolgálhat két Úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli, a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a kincsnek is egyszersmind." A kérdés feltevése vagy - vagy! Nincs itt más eset. így tehát Krisztus nem szolgál a kincsnek, azt gyűlöli, megveti.