Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)

Jézus Krisztus a nevelés elve. Schneller István dr.-tól

126 Istenben megnyugvó szíve nem homályosítá el szemeit, hogy ne lássa a természet és az ember életének változatosságát, meg ne figyelje annak sajátosságát s ne vegyen részt az élet örömében.

1) Csak is az ily egyenletes, harmonikus fejló'désnek felvétele és felelő vett részt minden másról megfeledkezetten a vitatkozásban: d& theocentrikus lelke nem engedte meg, hogy az iskolaszerűség csapásán kis szerűleg haladjon, hogy akár a kérdésekre, akár a megoldási módra nézve az Írástudók gyakorlatát kövesse. Nagyszabású elmélyedés volt az ő elmélyedése. A központi gondolatok világosan állottak előtte s a casuistica hálóit e világosságban gyökerező erejével könnyen széttépte. Feleletei mindig meglepők voltak. Az 6 vágásait ellenségei nem voltak képesek felfogni, mert az iskolai vívással teljesen ellenkeztek. Feleleteire elnémultak. Viszont pedig ő is tett néha-néha egy-egy kérdést ő hozzájuk s íme ezen kérdések is annyira összefüggtek az üdvoeconomia főkérdéseivel, annyira nem tartoztak a részletekbe elmerült iskola keretébe, hogy az írástudók ismét meglepetve hallgattak. (Mt. 22, 1

2. Mk. 12, 3

5. Lk. 20,

4

1. stb.) A hallgatóság azért is bámulta a tanítását, mert hatalmas volt az ő sza.va (Lk. 4,

3

2), mert szabadon uralkodott hivatásszerűen anyaga fölött (ω; i^ovalav 'έχων) és nem beszélt úgy, mint az írástudók (Mt. 7,

2

9. Mk. 1,

2

8) Mily nagy a külömbség Jézus és Pál apostol, mint exegeták közti Jézusnál általános emberi formákban mozog az irás magyarázata, míg Pál apostol igazán rabbinistikus körmönfontsággal okoskodik. Jézusnál az alaptan emberi, mindenki megérti azt, míg Pál apostolnál még az alaptan is zsidós, ügy hogy csak is az, ki az elégtétel, megváltás zsidó dogmáit, ismeri, képes Pál alaptanát is megérteni: Jézus — ember; Pál apostol — theologus. ') Ezen nagyszabású és hatalmas irásmagyarázattal függ össze, hogy Jézus tekintete teljesen szabad marad, s elfogulatlanul, theocentrikus szemmel nyugodtan nézheti a természet és ember életének változatos, még kisszerűségében is kedves és jelentős vonásait: míg a czéhbeli theologus tárgyába való elmélyedése érdekében behunyja szemeit a világ képei előtt vagy legalább látva nem lát, hallva nem hall, elveszti érzékét a természet és az ember élete iránt. Jézus ellenben szemléli a jók és gonoszok fölött éltetőleg és áldásosán elhaladó világító és melegítő napot; elmereng az alkonyat szélt és esőt jelző pírjának látásában, megfigyeli a fügefa növését, termését, a mustármagnak terebélyes fává való fejlődését; gyönyörködik a mező liliomának pompájában; a szőllőtő pedig venyigéivel egy magasabb szellemi egység symbolumává válik; letelepedik majd a síkságon, majd Genezáreth tavának lejtőin; a háborgó tó is bizalmasa, álmaiban nem zavarja. A szeretet szemeivel nézi az égi madarakat a lombok közt, s a csirkéit egybegyüjtő anyatyuk aggodalmait, követi a rókát odújában, a hol üldözött élete nyugtot lel; még a keringő, baljóslatú keselyük és sasok gyülekezése sem kerüli el figyelmét.