The Hungarian Student, 1958 (2. évfolyam, 1-7. szám)

1958 / 1. szám

a magyar diák

11

Kedves Csirkefogók

TTALÁN EMLÉKEZTEK még Steinbeck könyvére. Ott játszódik Montereyben, a mesés Californiában, a vidám és könnyelmű ladinők között. Én még Budapesten olvastam és most, hogy Amerikában vagyok, úgy éreztem át kell ruccannom a nyugati partokra, hogy megismerkedjek Danyval és a többiekkel.

Csalódtam. Nincsenek már léha paysanok, a parasztviskók helyett olajfűtéses villák és benzinállomások találhatók mindenfelé.

A parázsszemű spanyol szépségek világa megszűnt. Az emberek kocsiba vágják magukat és úgy mennek az iskolaszék üléseire. A táj még olyan mint Teresa, és Danny többi szerelmei korában, de a nép megváltozott. “A Kedves Csirkefogókból” komoly polgárok lettek.

Egy kis tartalék kellett az egyetemi tanévre. Elszegődtem hát nem messze Monterey tői, ahogy otthon mondanák: eladtam a lelkemet egy dollár-huszonöt órabérért az imperialistáknak. Adtak volna többet is, de zsenge szakértelmem az ófelnémet irodalomban nem volt alkalmas magasabb díjazásra.

A szőrösszívű tulaj végigmért, ajándékokkal halmozott el, (ruhák, rettenetes nyakkendő-költemények, szép cipők és borzalmas zoknik, Gáspár David Friedrich német romantikus festő naplementéinek színárnyalatában) és közölte: egy nagyon kedves magyarral fogok együtt lakni.

Az autó elrepített Borbás Feri háza elé. Akkor még nem tudtam, hogy ez tulajdonképen Danny háza. Feri üdvözölt és bevezetett. A lakás nappaliból, hálószobából, konyhából állott és mindez negyven dollárt jövedelmezett havonta. Persze nem nekünk, hanem a tulajdonosnak. Mi fizettünk.

Kívülről nagyon csinos volt az épület. Belülről? Emlékeztetett Moszkvára a Napóleoni háború után egy nappal, vagy Rómára a vandál megszállás közben. Sőt, a vandálok valószínűleg nagyon kevés piszkos zoknit szórtak el a Fórumon. Nem így Borbás. Szanaszét a zoknik, a konyhaedények a televízión, az ajtó cipőkefével kitámasztva, a cipők ehhez mérten koszosán az ágyakon, a konyhában irtózatos halom sörösüveg.

— Igen — mondtam szokott szerénységemmel.

— Ezt amit látsz, — mondta büszkén Borbás, miközben hátradőlt az ágyon, mind én hoztam rendbe. Te nem tudod elképzelni, mi volt itt. Nem, ekkora képzelőerőm nincs, de már határoztam is. Ezt a házat rendbe kell hozni. Természetesen első nap nem érdemes belefogni, de majd holnap...

Azt hiszem itt dőlt el az életem. Ennél a halasztgatásnál. Másnap dolgoztam. A tulajdonos megígérte, hogy nem fogja a lelket kihajtani belőlem, így egész nap imbolyogtam anélkül, hogy bárki közölte volna velem, mit csináljak? Nem vagyok a

munka szerelmese, de egy óra felé mégis megkérdeztem: mit csináljak? “Take it easy” volt a válasz. Esetleg a halakat etetgettem elmélázva és csodálkoztam, milyen lusták. Félötre kiderült, hogy nem is halak, csak kőbékák a moszat között, csak hangulat keltés céljából vannak ott, nem esznek cerealt.

A munka végétért és ezt meg kellett ünnepelni; Elvonultunk testületileg Bobhoz, aki örömmel üdvözölt és az első üveg Budweisert díjtalanul nyújtotta át. ő volt a helyi kocsmáros. — Honnan tudja ez, hogy én milyen sört iszom? — kérdeztem Borbástól. Cinikus kacaj volt a felelet. — Milyen sört lehet itt inni? Csakis Budweisert. A többi magyar bólogatott és én kénytelen voltam belenyugodni. Végeredményben Borbás volt itt legrégebben.

Tizenegykor tértünk haza. Ma nem rakunk rendet, határoztam el. Nézegettük egy kicsit a televíziót, aztán lefeküdtünk. A televízió sokban befolyásolta későbbi életemet. Borbás kizárólag vadnyugati filmeket nézett, mert a lövéseket megértette, akkor is, ha amerikai pisztolyból dördültek el. Én utálom a cowboy históriákat, de Borbásé volt a televízió.

— A társadalmi filmekből tanulsz meg legjobban angolul — próbáltam meggyőzni. Különben is, Rita Hayworth szépségét is megértheted angolul.

— Nekem sokkal csinosabb szerelmeim voltak, — mondotta Borbás kétértelműen és visszacsavart Roy Rogers kalandjaira.

Ettől a pillanattól kezdve lázasan vártam, mikor lépi át Anita Ekberg romantikus legénylakásunk küszöbét. De úgylátszik már volt itt és polgári Ízlésének a rendetlenség nem felelt meg, mert a következő három hónapban egyszer sem láttam.

Hétfőn délután akartam a rendrakást elkezdeni, de akkor érkezett meg Fogarasi. Zihálva jött, közölte, hogy velünk együtt fog dolgozni és amíg lakást nem szerez, szeretne itt lakni.

Borbásnak tagadhatatlanul jó szíve volt. — Érezd magad otthon — mondotta, és körbemutatott palotánkon. Fogarasi körülnézett, a szeme fönnakadt és egy mozdulattal lesöpört az asztalról néhányszáz magyar újságot, egy kopott amerikai szmokingot, egy öregebb rántottát és természetesen egy zoknit.

— Ezt a disznóólát meg kell szüntetni,

— mondotta. Majd én rendet rakok. Nem akarom részletezni, de az előbb felsorolt leltár ősszel, mikor eljöttem, még hiánytalan volt. Fogarasi úgy érezte, hogy hálásnak kell lennie előzékenységünkért, és másnap két papírláda Budweiserrel jött haza. A két ládát több is követte, s az üveghalom növekedett.

A szemetes drága, — mondotta Borbás és így mikor már a hálószobában sem fért a sok sörösüveg, autóba raktuk és egy csillagtalan éjszakán egész Los Angelesig utaztunk, hogy észrevétlenül elrejthessük. Az egyik gumi kilyukadt, 4 dollárt fizettünk a benzinért, még ma is félek, hogy Kalifornia állami rendőrsége megtalál, de fő hogy megspóroltuk a szemetest.

Mészáros egy szeles éjszakán érkezett. Véletlenül hallotta meg, hogy itt magyarok laknak. Az útépítő csoporttal ezen a környéken dolgozik és a motelok drágák. Ez logikus volt, Borbás szétmutatott birodalmán:

— Érezd magad itthon! —

— Piszkos egy rendetlenség van itt, — válaszolta irodalmi magyarsággal Mészáros, de mi már csak megadóan bólogattunk.

— Te nem tudod mi volt itt azelőtt, felelte Borbás sértődötten. Ez a rejtélyes múlt,

mint valami sötét fenyegetés remegett felettünk!

Az utak mindenütt megépültek a környéken, de Mészáros maradt. Egy éjjel hazajött, arcán valami együgyű mosollyal és egy papírládával.

— Hol voltál? — kérdeztük.

A San Raffael utcán sétált, mikor egy gyönyörű Cadillac állt meg mellette. Csodaszép milliomosnő hajolt ki, — ezek Mészáros saját szavai — és megkérdezte, nem akar-e kocsikázni? — Yes, — mondotta Mészáros, mert körülbelül ennyi a szókincse. Elhajtottak. A nő elmondta, hogy saját repülőgépe befűtve áll, megy vissza Nizzába, ahol az évnek ezt a szakát el szokta tölteni, de a mai éjszakája még szabad. Meglátva őt, mármint Mészárost, nem tudott ellentállni.

— Mit válaszoltál? kérdeztük izgatottan.

— I love you! —

— Ragyogó! És a nő? —

— Azt mondta, hogy soha életében nem gondolta, hogy még ilyen boldog lehet.

— Szívünk találkozott időn és téren át, leküzdve két idegen világ különbségeit.

— Művelt nő lehet, vélte Fogarasi.

— Ezt én mondtam a nőnek, nem ő nekem. —