The Hungarian Student, 1957 (1. évfolyam, 2-8. szám)
1957 / 5-6. szám
A Magyar Diák 19 AHOGY EGY KÜLDÖTT LÁTTA (Az első magyar diákkongresszus Chicagóban) Kedves olvasóm; A magyar diákok egyik kiküldötteként én is résztvettem a chicagói találkozón. Gondolatban most ismét átélem az elmúlt szép és azt hiszem, eredményes napokat. Ha van kedved, gyere velem erre a kirándulásra. Tehát... indulhatunk? Junius 11 délutánján, két hét minden izgalmával és kiváncsi várakozásával érkeztem meg az egyik chicagói repülőtérre. Mivel a buszokkal amúgy is hadilábon állok, s egyáltalán nem ismertem a várost, egy taxisoffőrre bíztam magam, aki félórás autóút után letett az International House előtt. Belépve az épületbe, azonmal szemembe tűnt a gyönyörű, angol stílusban épült társalgó kényelmes foteléivel, puha szőnyegeivel, az elmaradhatatlan, de anynyira barátságos kandallóval. Megkaptam szobám kulcsát a következő négy nap tájékoztató programjával egyetemben, amelyet Ízléses, a kongresszus tiszteletére készített mappa borított. Sietve leraktam csomagjaimat, egy pillantás a tükörbe, s máris lent vágyik a társalgóban. Az ott üldögélő különböző nemzetiségű diák között egy kicsit idegenül mozgok de, figyelj csak. Valahonnan magyar szó üti meg füled. Nehány fiú beszélget, nyilvánvalóan ők is küldöttek. Először kíváncsian szemléljük egymást, de nemsokára már jó barátok vagyunk. Vacsora után egy rövid sétát teszünk a környéken, kimegyünk a tópartra, mely csupán pár percre van innen. Feltekintünk a kivilágított felhőkarcolókra a hátunk mögött. Másnap reggel igyekszem idejében jelen lenni a megnyitón. Mire megérkezünk a négy utcával távolabb levő gyönyörű épületbe, amelyet a kongresszus rendelkezésére bocsátott az egyetem, már nagy a nyüzsgés a hallban. Nézd, mennyi ismerős! Röpködnek a barátságos üdvözlések, kérdések; “Honnan jössz”? “Hány tagot képviselsz.” “Mi a helyzet nálatok”? “Hányán tanulnak már?” Ez a legégetőbb probléma most, bevallom, számomra is. Hirtelen végeszakad a beszélgetéseknek, ünnepélyes csendben vonulunk be az egyik terembe, az asztalnál már elfoglalta helyét az elnökség. Csupán egy szőke, szemüveges, dundi küldött szaladgál fel, s alá. Neki fontos pozíciója van, ő a “magnetofon felelős”. Bátran leírom, hogy “dundi,” hiszen már messze van, s így csak levélben tiltakozhat. Minden pillanatát megörökítjük a kongresszusnak, sőt néha, ha valaki vigyázatlan, még némi “magánvéleményt” is, ami élénk derültséget vált ki a visszaforgatásnál. Pár pillanat múlva felcsendül a magyar, majd az amerikai himnusz, közben mindegyikünk haza gondol, s arra, hogy felelősek vagyunk az otthonmaradt társainkért, s azokért akik még a jugoszláviai táborokban nehéz körülmények között sínylődnek. Ezután megválasztjuk a kongreszszust levezető elnököt, aki mindenekelőtt azt a levelet olvassa fel, mely az otthoni diáktársainktól érkezett, akik ígérik, hogy minden nehéz körülmény ellenére is hűek maradnak a Forradalom emlékéhez, s kérnek, hogy mi se feledkezzünk el erről. Valami furcsa gombócot érzek torkomban, de, mintha az elnök hangja is kissé bizonytalanul csengene... Ezután következik a temérdek üdvözlő távirat ismertetése. Úgy látszik, kongresszusunk valóban nem csekély érdeklődést váltott ki, mind az amerikai, mind az itteni magyar társadalmi élet sok képviselőjéből egyránt. Harriman kormányzó, Humprey és Kennedy szenátoroktól kezdve a különböző szervekig, több, mint 100 üdvözlet érkezett. A magyar emigrációs élet küldöttei is itt vannak. Kiss Sándor, a Forradalmi Tanács főtitkára épp most kezdi el beszédét. “Ne térjetek le soha az igazság, szépség és jóság keresésének útjáról, mindenek előtt önmagatokban bízzatok, igyekezzetek magatokba szívni a nyugati kultúra, technika minden vívmányát, talán egyszer még országunk javára fordíthatjátok.” Azután elérkezik a kongresszus tiszteletére rendezett kiállítás megnyitásának pillanata, amelyet hosszas, fárasztó munka előzött meg. Látszik is a rendezőkön, szemük a sok éjszakázástól alig lát, de azért még mindig tevékenyek. Kővágó József, Budapest volt polgármestere, utolsó, de nem elkésett ajándékként, egy valódi Kossuth bankóval kedveskedik a kongresszusnak. — Gyere, nézzük meg mi is a kiállítást. A hatalmas teremben jobbra, balra az asztalokon Magyarország különböző vidékeinek jellegzetes ruháit, hímzéseit láthatjuk. Itt egy gyönyörű matyó párna, de nézd azt az írásos térítőt... s az a székely szűr sem kutya... Majd megakad a szemed két eredeti Munkácsy festményen... Gyere már, annyi mindent kell még látnunk, s az idővel mindig baj van. Nézd: Emlékszel? Az Októberi Forradalom képekben, cikkekben megörökítve... A Körút, a Corvin, a Bem szobor, mind megannyi értékes dokumentum, mely az akkori dicső napok emlékeit eleveníti fel. Jelenlevő társaink izgatottan szemlélik a képeket, s gondolatban most én is ismét ott megyek a Bajcsy Zsilinszky úton, s lelkesen tapsolok éppen, mert most tépik ki a zászlónkból az annyira gyűlölt, s számunkra annyira idegen címert. Bocsánat az eltávozásért, már ismét itt vagyok. Nem is oly nagy a távolság... A vendégek is tisztelettel vegyes érdeklődéssel nézegetik a kiállítási tárgyakat, forgatják sajtótermékeinket, a Nemzetőrt, a Magyar Diáktájékoztatót, az Október 23-at, stb. A kiállítás megrendezése nagyszerű ötlet volt, nem gondolod? Ezáltal is némi Ízelítőt adhattunk a magyar nép művészetéből, s talán ezáltal is kissé közelebb hoztuk a látogatókat a magyarokhoz. De siessünk, mert nemsokára kezdődik a tulajdonképpeni munka. Pár perc alatt megebédelünk, s délután 2-kor szavazócéduláinkkal felfegyverkezve helyet foglalunk. Megkezdődik a program ismertetése. Mennyi probléma... Az ideiglenes vezetőség beszámolója, a Lichtenstein-i konferencia ismertetése, a Jugoszláviában levő kb, 500 egyetemi hallgató problémája, amellyel kapcsolatban határozatot is hoztunk, hogy mindent elkövetünk kiszabadulásukért. Az ösztöndíjjal kapcsolatos problémák megtárgyalása, egyetemi elhelyezések, amellyel kapcsolatban az orvostanhallgatók ügyében már annyi eredmény született, hogy mindegyiküket behívták egy intervjúra, s állítólag ennek alapján döntik el, hogy ajánlják-e őket egyetemre, vagy sem...) A program további pontjai között volt október 23 megünneplése, a kiállítás kérdése, s nem utolsósorban, a Szervezeti Szabályzat megvitatása, amely mind igen élénk vita jegyében zajlott le. Milyen legyen a felépítése a Szövetségnek, folytasson-e politikai tevékenységet, célja, feladata... mind megannyi fontos kérdés. Körülötten kipirult arcok, azonos, vagy ellenvéleményt mutató tekintetek, szóval meg kell állapítani, hogy ez a kongresszus egyáltalán nem hasonlít az otthoni gyűlésekhez; Mindenki személyes ügynek érzi a kérdéseket, s nem nézi álmos arccal az órát, hogy mikor lesz már vége? Nézd az asztalnál ülőket. Rettenetesen fáradtak, egyikük alig tud ülni, cigarettája majd kiesik szájából, de azért jegyez, tárgyal, figyel. Mikor mi már jóízűen alszunk, ők még gépelnek, fordítják a letárgyalt pontokat. Este egy igen érdekes dokumentumfilmet láttunk, melyet a harcok során készített felvételek alapján állítottak össze Németországban. Utána kisebb csoportokba verődve, a kényelmesebbek a hallban beszélgetnek, vitatkoznak, a vállalkozószelleműek pedig éjszakai “városnézésre” indulnak. A következő napon folytatódott a Szabályzat megtárgyalása, s megvitatása alapján eldőlt a Szervezet célja, feladata, fe-