The Eighth Hungarian Tribe, 1985 (12. évfolyam, 1-11. szám)
1985-09-01 / 9. szám
Magyarország Ha fáj a fejem, betérek az első utamba eső gyógyszertárba s kérek egy fájdalomcsillapító port. Ott, helyben be is veszem, s néhány perc múltával megszűnik a gyötrő főfájás. Mindez természetes, magától értetődő. De vajon mit csináltak eleink, úgy négyszáz-ötszáz évvel ezelőtt, ha mondjuk fájt a fejük? £s mivel gyógyították egyéb bajaikat? Sopronban járva bárki megtudhatja, hiszen a város új büszkeségében sok az érdekes látnivaló. így „külsőre” nem látszik múzeumnak ez a sarokbejáratú terem, az egykori Angyal-patika. Belülről ii, mintha patika volna. Mérlegek, szekrények, mérőkanalak, tablettázó szerszámok... A polcokon porcelán-tégelyek, angyalfejes díszítésű üvegek, s a polcok tetején a gyógyítás ókori istenének mellszobrai. Akárcsak a legtöbb patikában. Csakhogy ezek a tárgyak egytől-egyig amolyan ereklyéknek számítanak. Éppúgy, mint az 1779-ben, Pozsonyban kiadott Taxa medicamentorum, vagyis a patikusi árjegyzék, az 1363-ban ajánlott váltóláz elleni imádság szövege, s az az ima, amelyet 1728-ban kellett elrebegniük a betegeknek, amikor a gyógyszert bevették. Betegségek elleni talizmánok, inhaláló-készülékek, vízgőzzel működő sárgaréz növényfőző készítöszerkezet, Mária Terézia rendelete, amely kimondja, hogy „mérget és gyermekhajtószert tilos kiadni vándoroknak, ismeretleneknek, nehogy azok visszaéljenek vele! Ha mégis erre vetemedne a patikus, úgy 12 tallér pénzbüntetés róható ki reá..." Az első soproni gyógyszerész 1543-ban Hebenstreit György volt, őt követték később a nagy patikusok, és patikák: Spies Vince, Jéhn Vilmos, Szerdahelyi János, Nikolics Milivoj, Sartory János és a többiek, akik a „Fehér Angyal", az .Jtranykereszt", a „Magyar király”, a „Megváltó”, a .,Fekete elefánt”, a „Szerecseny", az „Aranysas" gyógyszertárak tulajdonosai voltak valaha. Az egyik soproni antikvárus üzletbe betérve, szerencsémre, találtam egy kalendáriumot 1893-ból. Az utolsó oldalak tele voltak patikáriusok hirdetéseivel. Biztos szereket kínáltak a hajhullás ellen, arckenőcsöket a szépséghiányra, hatásos gyomorcseppeket, szereket száraz köhögés és tüdőbaj ellen, 70 krajcárért biztos cseppeket a fogfájás ellen. „Drága mint a patika” — mondogatták régen. Találó mondás, mert nem voltak olcsók az egykori gyógyszerek, hiszen készítésüket a patikusok maguk végezték, ipari jellegű gyógyszergyártásról, a magyar gyógyszeriparról mindössze száz éve beszélhetünk. S egészen a közelmúltig, a társadalombiztosítás általánossá tételéig, bizony csak akkor költöttek az emberek patikára, ha elengedhetetlenül szükséges volt. De akkor nem keveset! Ha az egykori soproni patikussegédek betoppannának néhány mai lakásba bizonyára elhülve látnák, hogy néhol „házipatika” címén több gyógyszer van felhalmozva, mint az ő patikájukban valaha is lehetett. Az ország első patika múzeumában nem váltanak be recepteket, nem adnak gyógyszert a. betérőnek. Csak ismereteket. Azt viszont — a „minisége" ellenére — nagyon sokat. Zentai Ferenc A nagy fejedelem Pro Deo, patria et libertatet — ez volt a zászlókra írva, és ez a gondolat ragyogta át azokat az éveket, amikor II. Rákóczi Ferenc kibontotta a szabadság zászlaját. Kétszázötven éve, hogy a Márvány-tenger partján bezárult a fejedelem életregénye. Csodálatos élet volt az övé: nemzetvezér, katona, államférfi, diplomata, büribánó ember, elmélkedő bölcs, bujdosó, álmok álmodója és remények hajótöröttje. Nem kereste a szereplést. Hiúság, feltűnési vágy nem gyötörte. Igazából rajta kívül álló okok kényszerítették arra, hogy a szabadságharc élére álljon. Megújultak a dicsőséges magyar nemzetnek régi sebei — hangoztatta ama híres kiáltvány. Rákóczi felismerte, hogy a szegény nép is a nemzet tagja A nép égbekiáltó szenvedései adták kezébe a fegyvert Rendkívüli hatással volt katonáira Hadvezérként is a legjelesebbek egyike. Csatáit sohasem a saját hibájából, hanem mindig mások mulasztása miatt vesztette el Nem volt bukott hős. Népét és országát megmentette az elsüllyedéstől Hogy győzelme nem volt teljes? De lelke azóta is táplálja a függetlenségért, a szabadságért való harc tudatát. Szelleme felettünk virrasztóit, valahányszor ez a függetlenség veszélyben forgott A hazáért mindhalálig! — ezt vallotta a számkivetésben is. így ért el útja végére: Isten akaratában megnyugodva, megerősödve a bujdosók hitében, hogy egyszer mégiscsak eljön a magyar feltámadás. 1735. április 8-án kora reggel hunyta le örökre szemét a nagyságos fejedelem. Mikes azt írta: „O szegény árvaságra hagyott bennünket ezen az idegen földön. Az Isten vigasztaljon meg bennünket. Úgy aludt el, mint egy gyermek. ” „Bárki légy, ne dicsérj, ha megírod életem történetét” — hagyta parancsul a fejedelem. Ezt az egy parancsát nem tudjuk teljesítem... Nyirádi-Szabó Imre Andrásik Gyula: ILLYÉS GYULA EMLÉKÉRE Mióta elmentél, esztendőkké nőttek a napol s a bizonyosság alig gyógyuló fájdalommá, hogy nélküled nó már a történelem fölénk Fáklyánk, ki beragyogtad éjjelünk s telünk, megárvultunk, hogy nem vagy már velünk. Álltam sírodnál, árván, könnyesen, gyáván biztatva magam, de csak puffant a szó, hogy földdé válva is velünk maradtál... Nem érezheted, hiszen szíved már honi föld s hiányodra nincs vigasztalás. Mégis, gondolatban, újra ottan állok, látom, fejfád már kissé feketébb lett, benne szemérmesen rejtül a kereszt, s a gyönyörű gyep most hervadt hantodon, de tudom, tavasz jön, új arcot ölt a föld, már sarjad újra reményünk, a zöld, s a hosszú harc, mit véreinkért vívtál, mégis győz egy régen várt napon: kék égharang tündököl fölöttünk, s egy hazában lélegez majd minden kis magyar!-BE RÉGEN VÉREZEL SZEGÉNY MAGYAR —Dr. Béky Zoltán $6.00 plus 95 cents postage Page 12 Eighth Hungarian Tribe
