The Eighth Hungarian Tribe, 1982 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1982-07-01 / 7. szám
July, 1982 THE EIGHTH HUNGARIAN TRIBE Page 19 háborodott németség magatartása brutális, barbár, sőt — keresztényekről lévén szó — minősíthetetlen. A kilátástalan helyzetbe jutott Bereg vezérei megpróbálnak alkudozni, de minden további tárgyalás feltétele: fegyverletétel. Mikor azonban a sereg még el nem pusztult maradéka, cca 5,000 ember halomba dobálja a fegyvereit, a kilátásbahelyezett tárgyalás helyett megrohanják és a szó szoros értelméban lemészárolják őket. A parancsnokokat és tiszteket felakasztják, Bulcsu és Lehel akasztott holttesteit felhúzzák az augsburgi dóm tornyára. A német düh, keserűség és felháborodás lélektanilag érthető. Katonákat, tábornokokat felakasztani azonban azért, mert a saját nemzetük szempontjai szerint és jól harcoltak, pontosan ugyanaz Augsburgban, mint Nürnbergben, pontosan ugyanaz a X. században, pontosan ugyanaz, akár Bulcsu horkáról, akár Generaloberst Jodl-ról van szó. A seregből mondáink szerint csupán hét megcsonkított “gyászmagyar” vergődött haza. A többieket, a Regensburgnál hátrahagyott részleget mindenfelé elbarikádozott utak, leselkedő bajorok, kelencék várták. Politikában és hadászatban nem a becstelenségek és bűnök vonnak maguk után büntetést, hanem az elkövetett hibák. Bulcsu réséről kétségtelenül történt hiba, bár, hogy mi lett volna helyesebb, nehéz lenne megmondani. A legnyomasztóbb és legfálydalmasabb azonban ebben az egész ezeresztendős komplexumban nem a csatavesztés és nem 10,000 jó magyar harcos nyomorult pusztulása. Elvégre, bármennyire is nagyra van ezzel az “Ungarschlacht”-tal a német történelem. két történelmi tény gúnyosan nézi a német büszkeséget. Az egyik az, hogy a nagy győzelem nem magyar földön, hanem a német birodalom szívében történt. A másik meg az, hogy a nagy győzelem után és ellenére hetvenöt esztendeig nem merték a németek megkockáztatni a magyar föld ellen egy támadást. A legnyomasztóbb és legfájdalmasabb vonása ennek a komplexumnak magyar részről az, hogy annak ellenére, hogy a magyaroknak otthon még legalább 50-60,000 támadásra bevethető emberük van, a német gesztusra nincs magyar felelet. S ha van valami történelmi forrásaink anyagában, ami bizonyítja, hogy magyar nemzet ebben az időben nincs, hogy közös magyar öntudat és közös magyar magatartás nincs, hogy az egyes törzsekben sorsközösségi tudat, összefogás nincs, akkor ez a tény bizonyítja ezt. Es csak egy olyan magyar közvélemény, amely nagyjából tisztában van a X. századbeli magyar közállapotokkal és a X. századbeli német és bizánci fejlődés irányával és annak roppant jelentőségével, képes arra, hogy meg tudja érteni és csak némileg is fel tudja mérni, hogy milyen elmondhatatlanul fontos és milyen mérhetetlenül nagy volt az, amit a törzsi autonómiák szétzúsásával, a törzsek le igázásával és fizikai s földrajzi szétszórásával tett egy egységes nemzet és egységes birodalom megteremtésére a történelmi műveletlenség által “véreskezűnek” gyalázott Szent István, a Bulcsu horka nagyszerű típusából való magyar, a népünket a szkíták hónok avarok óbolgárok bessenyők kunok rettentő sorsától megmentő, soha nem porladó ktzű, áldott emlékű király . . . Vége Szent István Magyarország első királya. (1001 —1008.) (Ereklyetartö mellszobor a zágrábi székesegyházban.)
