The Eighth Tribe, 1981 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1981-02-01 / 2. szám
Page 18 THE EIGHTH TRIBE February, 1981 A HARGITA KÖR LÁRMAFÁJA Megkérdezték többen tőlem: Mi a Hargita? Hogy alakult Hargita Kör, mi annak titka? .. . Hát az úgy volt — hallgassák meg —, hogy mi ott születtünk, ahol a Keleti-Kárpátok őrködtek mellettünk. őseink is ide-s-tova már több ezer éve, büszkék arra, hogy nálunk van az “Istennek széke’*. Mert így híjják egyik hegyet ma is Maros-széken, míg a másik a Hargita: Csikón, Háromszéken a Nemerét haragítja — de őrt áll keményen. Rég kialudt, szittya vulkán, színes gyopár terem csúcsán. Körülöttük a Székelyföld, Barcaság, Csík, meg a “Szentföld”, oly Istenre néző, fennkölt: leborultan, csak őt várja — nincsen e látványnak párja... Ott kunyhókban, kúriákban, ahol “eladó leány” van — a szövőszék nem hiányzik. Ostovátán öreg mámik szövögetik a hozományt, lányok fonnak s a hagyományt a legények is ápolják: faragják a sulykoló fát, a mángorlót, a lapockát; tükörnek, képnek keretet s hódítni a lány szíveket: kipingálnak mindent szépen . . . Este guzsalyosba járnak, énekelnek, citeráznak s “nagy tisztesség” ez a háznak. Ezt a lelket örököltük, mióta világra jöttünk... Feleségem, “Matyi néni” ezt a szellemet idézi. S mert úgy hozta Végzetünk — maradásunk nincs nékünk: Székelyföldről Bukarestbe, onnan vissza Marosszékre labdázott a sors velünk. Legyen hála az Istennek, hogy végre itt Kanadában mi is letelepedtünk. De a lelkünk vándorolgat, gondolatban hazaszáll (székely kapun, ámbituson csivékelő kis madár) megnézi mit ott felejtett: a templomi mennyezetet, kapudíszt s hol tojást festett, nem maradt-e még egy pár? . . . Aztán hozza a zöld ágat, miként Nőé galambja, a szárnyai hozsannáznak s nyitva bárkánk ablaka: Üdv nektek az Új Hazában, kinek földet ért a lába — építsetek szebb s jobb fészket, mert az Égi Szemek néznek, s hol az ősök hagyománya kezed alatt újjá éled — kizöldül az Élet-fája: mindenütt lesz magyar élet!” Hát ilyen sugallat szülte, hogy nem nyughat egyikünk se . . . Matyi néni szorgos keze szövőszéket is teremt fagylaltozó pálcikákból, fogpiszkáló s mi egymásból primitív, új találmány — de hol ismét kiszőheti a virágot s a sárkányt. Szőtt, varrt, festett és égetett, keze alatt minden termett s mint a gyermek: gyönyörködött játékába — lakásunk’ kitetoválta s aztán mindent kiállított, más is lássa: hadd csinálja, tegye szebbé, nemesebbé ezt a földi életet — háborúkból, vérontásból, táncsak elég lehetett?! Dr. Kövér Jánosné kiállítási tennének egy színpompás részlete. Ősi motívumok élednek újra e kézimunkákon keresztül. (Fotó: Krónika, 3 évf., 6. sz., 1977.) Siránkozzanak a múlton letűnt politikusok — nekünk egyéb tennivalónk van ám — bizony igen sok... Nem a frázisokból élünk, hanem tettekben beszélünk ... Én a székely szellem-kincséből építenék Hargitát, de szavaim úgy eltűnnek holnapra mint délibáb. Matyim mégis fonogatja körülié a szivárványt: “a Hargita üzen!” — mondja — “írjon újabb kiáltványt!” ... És én írtam. Ő meg ácsolt hat (jabb szövőszéket; igen ám, de helység kéne, hogy tanítsuk a népet . . . Kaptunk is a Magyar Házban, alig vártunk félévet. Megalakult a Hargita Kör: nyolcvanan beléptek. A székekhez Bencze Ferenc állványokat faragott. Ő se kért pénzt s üdvözöltük mint alapító tagot. Egyebet mi összehordtunk: fonálat, a más anyagot — Isten tudja még mi kellett, azt nem veszem itt számba. .. Adjon számot arról — ha kell —- feleségem két lába! De a tanítás megindult múlt év februárjába, s az ősszel már St. Catherin-ban volt szép kiállítása. Most egy tavaszi tárlattal köszöntötte márciust és dől-
