The Eighth Tribe, 1981 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1981-11-01 / 11. szám
Page 16 THE EIGHTH TRIBE November, 1981 Erre aztán szállingózni kezdtek innen is, onnan is a kicsi tündérkék. Durcásan, rosszkedvűen, kisírt szemekkel. — Hát nektek mi bajotok van? — nevetett az angyal, amikor meglátta őket. — Nincs lakásunk — szipogták panaszkodva — az odvas fákba, sziklák üregeibe már beköltöztek a manók s nekünk nem maradt hely. Fáradtak vagyunk és nincs hova lefeküdnünk. Fázunk és nincs mivel betakaróznunk . . . És sírtak, sírtak keservesen. — Ne sírjatok, na — mosolygott reájuk az angyal, — mindjárt gondoskodom rólatok is. De előbb látni akarok mindenkit. A boszorkány hol van? Azzal intett Visszhangnak s az már kiáltozni is kezdett odafönt. — Boszorkány! Boszorkány! Boszorkány! Jött is aztán erre a kiáltozásra nagy bosszúsan. Előtte kúszott a köd, mögötte a kígyók. Morogva és sántikálva bújt elő a sűrűből, mint a boszorkányok szoktak, amikor megzavarják őket. Rosszkedvű volt. Ráncos ábrázatán, hosszú görbe orrán harag sötétedett. Egyetlen nagy hosszú hegyes foga mérgesen vicsorodott elő a szájából, ahogy dohogott. — Mit zavartok? Mi bajotok van? Mérges gyökereket kell csinálmom! Mérges bogyókat kell csinálnom! Mérget kell kavarjak a kígyóim fogának! Sok dolgom van, láthatjátok! Mit akartok hát? Nézte az angyal a hajlott hátú, csúnya, vénséges vén boszorkányt és kacagott. — Sok dolgod van, látom — szólt reá vidáman. — Hát ide Figyelj. Az erdőn én parancsolok ezután, megértetted? Mérges bogyóidat, mérges gyökereidet gyárthatod tovább is, ha ebben leled kedvedet. De megparancsolom, hogy minden mérges gyökeret és minden mérges bogyót megmutatsz a tündéreknek. Értetted? Ti pedig, tündérek, vigyáztok arra, hogy senki az erdő népéből ezekhez ne nyúljon. Érted, boszorkány? Értitek, tündérek? A boszorkány morgott valamit és bosszúsan visszasántikált az erdő legsűrűbb sűrűjébe. Előtte kúszott a kód, mögötte csúsztak-másztak a kígyók. A tündérek pedig megígérték, hogy ügyelni fognak. (És ez még ma is így van. Azóta is egyre ülteti a vén gonosz boszorkány mérges gyökereit és itt-ott felaggatja mérges bogyóit a fákra és bokrokra. De senki az erdő népéből nem nyúl ezekhez, mert a tündérek betartják a parancsot és mindenkit figyelmeztetnek, aki egy ilyenhez közeledik. Ezért hát, ha egyedül jársz az erdőn és ismeretlen bogyókat találsz, kérdezd meg előbb a tündéreket, mielőtt hozzájuk nyúlnál. Ők majd megmondják neked, hogy ehetők-e. Ha kérdésedre nem felelnek, csak hallgatnak, akkor tudnod kell, hogy azok a bogyók a vén sánta boszorkány mesterkedéséből származnak. Ugyanis a vén boszorkány is csinált ám egy varázslatot, még pedig olyan igazi, boszorkányhoz illő varázslatot, mely abból áll, hogy valahányszor egy gyermek közeledik ezekhez a veszedelmes bogyókhoz, a tündérek azon nyomban elfelejtik az emberi beszédet. így aztán nem tudnak szólni hozzád, még csak kiáltani sem tudnak. Csak elkezdenek sírni a virágok kelyheiben, meg a fák mögött. Sírnak szegénykék, mert szeretik a gyermekeket és tudják, hogy ezektől a bogyóktól rettenetes hasfájást kaphatsz. Tehát Figyelj jól, hogy sírásukat meghallhasd és főképpen ne egyél soha ismeretlen bogyókat!) Ez történt tehát azon a napon a boszorkánnyal. Visszasántikált haragosan az erdő legsötétebb sűrűségébe, az angyal pedig ott maradt a tisztáson a tündérekkel, manókkal, az öreg Csönd bácsival és az ó vidám, szőke, kékszemű leánykájával, akinek Visszhang a neve. És hozzákezdett, hogy megszépítse az erdőt.
