The Eighth Tribe, 1981 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1981-10-01 / 10. szám
October, 1981 THE EIGHTH TRIBE Page 21 DR. NÁNAY ENDRE: EMBERI JOG VAGY NEMZETKÖZI JOG KÖVETELÉSE SEGÍT ERDÉLYI VÉREINK SORSÁN? Egy amerikai hazafias mozgalom (Americanism Education League) társebédet adott Los Angelesben. Az ünnepi szónok Denton Jerémiás szenátor lett volna, aki mint USA Navy commander 7 és fél évet ült Hanoiban, a vietnami háború során. Más elfoglaltsága miatt a szenátor nem tudott ezen az ebéden megjelenni, s helyette jogi tanácsadója, Joel 3. Lisker jött el. Lisker a szenátus biztonsági és terrorizmus elleni albizottságának igazgatója. Ez az albizottság foglalkozik a kisebbségek elleni elnyomó akciók ügyével is A beszédek és az ebéd befejeztével — négyszemközti beszélgetés során — szóbahoztuk az erdélyi magyarság sorsát. Lisker mit sem tudott Erdélyről vagy Transylvaniáról. Hallgatta az ismertetést, de úgy nézett ki, hogy a “roman állam felségterületén élő magyarság románná alakítási” ügyét, mint amerikai nem tudja kellő keretbebeleillesztve felfogni. Azóta bizonyára kézhez vette kellő irodalmi alátámasztással megküldött dokumentációnkat. Sajnos, sőt lehetséges, mint “vérbeli amerikai” gondolkozóba esik a román “asszimiláció” folyamán. Amerika ugyanis — ahogy mondani is illik — a nagy példa, a Nyugat jelen vagy talán csak jövő rendszermintája. Amerikában mindenki valahonnan jött, kivéve az őslakos indiánokat, s legalább 65 különböző vér, szín, ország, fajta, történelem keveréke. Amerikaivá az “olvasztókemence” alakítja a jövevényeket. Ez az olvasztókemence türelmes, és esetleg csak a harmadik vagy negyedik generációnál sikerül az amerikaivá átolvasztás. — Amerika hisz a felszívódás tö< vényében, mely az asszimiláció ismérveit is jelenik A valódi amerikai nem érti meg az európai türelmi érőt, az ezer éveket, azok ősparancsait, vérbeli ősnemzet törvényeit. A bukaresti amerikai követek is ezen a szemüvegen kersztiil nézik az erdélyi magyar ügyet. Nem értik meg, hogy a román állam keretében élő magyarok milliói miért nem akarnak románná válni. Még ha az egyetemeken hallottak is a “cross-cultural” és az “anti-geiieraIization”-ról, vagy azok aranyszabályairól, az olvasztókemence kísérte őket, melyen ők vagy őseik is amerikaivá rukkoltak elő. Ez a magyarázata annak, hogy a bukaresti amerikai követek jelentéseikben az erdélyi magyarságot “izgága, különcködő lázongó, a román nemzeti egységet megtagadó” fajtának minősítik akik Amerikai “nagy m barátjának”, a román kommnísta királynak, Ceausescunak nem akarnak engedelmeskedni, s egyszerűen azok akarnak maradni, akik voltak ezer évig, mielőtt francia és részben angol segítséggel Trianon leszakította őket az anya melléről, Magyarországról. így hát a bukeresti amerikai követen keresztül a,1* amerikai külögyminisztériumban is az a hit alakult ki, hog Ceausescu “csupán” egységes nemzetiségű román államot akar. Érvényesíteni akarja 40 év után azt az olvasztókemencét, amely Amerikában műkőik. Ez a ténykedése pedig — amerikai teoretikus szemmel — nem jogtalan. Ceausescu emberi jogokat akar adni a magyarnak is de csak annak, aki romáaná válik. Ehhez képest Erdélyben magyar véreink számára az emberi jog követelése semmit sem jelent, mert Ceausescu igazolja is, hogy azt minden magyar megkapja, In hódol a “nagy barátja”, Amerika által elismert olvasztókemence törvényének, beolvad, románná válik miután Romániában él. Itt válik el a herkulesi út. Az emberi jog kSwtelése erdélyi véreink számára üres szalmacséplés, közhely, mely zsákutcába vezet. A magyar nemzeti jogokat kell követelni Erdélyben, az anyaországról való kényszerleválasztás reparálását. Megjelent WASS ALBERT: A kastély árnyékában cimű könyve A leghíresebb és legsikeresebb Wass Albert-könyv kíméletlen őszinteséggel tárja föl azt a folyamatot, melynek során a XIX. század liberális légkörében az ősi magyar föld, Erdély, kezdett átcsúszni a jövevény oláhság kezébe. Megrendelhető a Vasárnap könyvosztályán: 1738 Mahoning Ave., Youngstown, Ohio 44509 Ara: 12 dollár, plusz 60 cent portó EGYSZÁZÖT ÉV TAMÁSIBAN A 124 oldalas olvasmány 124 történelmi képpel, 5 térképpel és Tallós Móricz hírneves festőművész rajzaival jelent meg. Ára puhakötésben, szállítási költséggel együtt $7.00. Megrendelhető a pénz beküldésvel: American Hungarian Review, 5410 Kerth Road, St. Louis, Mo. 63128, USA. Értékes Ajándék A NYOLCADIK TÖRZS Gyermekeinek — Unokáknak