The Eighth Tribe, 1981 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1981-06-01 / 6. szám
June, 1981 THE EIGHTH TRIBE Page 17 Ebben a számban megkezdjük és folytatásban hozzuk Padányi Viktor értékes müvét a “VÉRBULCSU” történetét. PADaNYI VIKTOR rövid életrajza. Di. PADÁNYI VIKTOR, a két világháború között felnőtt magyar történészek egyik legtehetségesebb és legmarkánsabb egyénisége, 1907-ben a Borsod-megyei Vattán született a Pozsonyból Egerbe átszármaztt padányi Pciger család sarjaként. Gimnáziumi tanulmányait Egerben és Budapesten végezte. A budapesti, majd szegedi tanárképző elvégzése után 9 évig tanárkodon, amikor is meghívták a szegedi Apponyi Kollégium tagjának, ahol megszerezte a tanítóképző tanári oklevelet és “summa cum laude.’’ bölcsészettudományi doktor lett. 1944-ben kinevezték a szegedi Tanárképző Főiskolára az az egyetemes történelem és módszertan tanárának és a szegedi Ferenc József tudomány egyetem történettudományi tanszékre Hermann István professzor mellé utódlás» joggal első tanársegédnek. Az összeomlás vihara családjával együtt őt is idegenbe sodorta és a németországi keserves “láger-évek” után az ausztráliai Molbournebe vándorolt, ahol, mivel az emigrációban nem engedték katedrához jutni, mint műszaki rajzoló kereste meg kenyerét. így aztán csak a kenyérkereseti munka után maradt csekény szabad idejében írhatta egész embert kívánó, remek történelmi és politikai tanulmányait. Ebben a kettöségben szervezete rövidesen fel is őrlődött, úgyanannyira, hogy félévig tartó súlyos betegség után, a magyar történetírás mérhetetlen kárára, 56 éves korában, 1963. december 3-án meghalt. Néhány kötetre való cikke és tanulmánya mellett köny~, illetve füzetalakban megjelent: A NAGY TRAGÉDIA I. kötete, a VÉRBULCSU, a TÉR és TÖRTÉNELEM, a RÁKÓCZI és a SZUMIR-MAGYAR NYELV LÉLEKAZONOSSÁGA című munkája. A Mindenható különös kegyelme folytán még megérhette, hogy íőmüvét, a DENTUMAGYARIA című alapvető munkáját és a TWO ESSAYS: 1. Hor-aha — Harku — Horka; 2. A new aspect of the Etruscan provenance című remekbeszabott tanulmányait kinyomva kezébe vehette. Volt egri diáktársa, vitéz Eidélyi István, mint szellemi hagyatékának a gondnoka, halála után sajtó alá rendezte és a Hídfő Baráti Köre gondozásában kiadatta betegágyán írt EGYETLEN MENEKVÉS (1967) című politika végrendeletnek számító munkáját. TÖRTÉNELMI TANULMÁNYOK (1972) címen kisebb, kis példányszámban vagy egyáltalán még meg nem jelent tanulmányait, újra kinyomattatta MÁJUSI FAGY (1975) című fiatalkori ifjúsági regényét és sajtó alá rendezte és kiadatta A NAGY TRAGÉDIA II. kötetét (1977). Dr. PADÁNYI VIKTOR, a “nagy magyar vátesz” nem érhette meg rajongásig szeretett fajtájának és hazájának felszabadulását és a magyar történelemnek általa megkezdett magyar, európai és világtörténeti szempontú átértékelését. Teste a Dél Keresztje alatt, ausztrál földben, az ausztláliai magyarok által állított “pihenő honfoglaló harcost” ábrázoló bronzszobor tövében porlad, de szelleme örökbecsű munkáiban velünk maradt, s tovább fog élni, hatni az lejövendő nemzedékben is. vitéz Erdélyi István VÉRBULCSU Az elsüllyedt Magyarország temérdek torz furcsaságai sorában— amelyek tíz zsúfolt esztendőnek és vándorlásaink tízezerkilométereinek örvénylő tátávolságaiból annyira tisztán látszanak ma már — nem utolsó tolt történettanításunk. Gimnázistáinkkal negyedikes korukban eredeti latinban olhastattuk Julius Caesar galliai hadjáratának történetét, a “Commentarii de bello Gallico”-t s annak a római nacionalizmust idéző kezdő sorait még szürkülő fejjel is kívülről tudjuk idézni mindnyájan: Imitemur nostros Brutos, Mucios, Horatios. A fegyvereiket a középkori condottierik módjára bérbeadó tízezer görög bérharcos perzsa zsoldban végig csinált kisázsiai hadjáratának teljes útvonalát és minden' jelentős eseményét megtanítanák velünk Xenophon Anabasisa alapján. Iskolakönyveink oldalokon át foglalkoztak Hannibal itáliai hadjáratával a híres átkeléstől az Alpokon’ a cannae-i csatáig. Ugyanakkor azonban a honfoglalás utáni első száz esztendő magyar hadtörténe-i vonatkozásaiból csak annyit tanítottak nekünk, hogy őseink rablchadjáratokra jártak s ezek során Merseburgnál 933-ban és Augsburgnál 955-ben katasztrófáiig vereséget szenvedtek A dolgot az teszi rendkívül furcsává, torzzá, sőt félelmetessé, nogy a honfoglalás utáni száz esztendő hadtörténeti vonatkozásairól óriási mennyisegű magyar és idegen forrásanyag, temérdek adat és leírás állt történet tanításnak rendelkezésére — s ezeknek a summája merőben más képet állít össze, mint az a szegényes, pár mondatnyi anyag, amit minderről a magyar nép fiainak tanítottak. Oktatáspolitikánkat és tankönyvszerkesztőinket súlyos felelősség terheli, mert magyar történelmi tankönyveink honfoglaláskori anyaga elkedvetlenítően mutatta, hogy minden “új” tankönyvet két-három régiből szerkesztettek össze, a régiek meg német és osztrák történelmi művek kompilációi voltak. Furcsa kuturális életünk szemében csak az volt komoiy és megbízható, amit németből vettünk át. A német világból hozzánk sodródott, vagy német szuggesztiók alatt élő tudományos reprezentánsaink gyanakvó lemosolygással kezeltek minden magyar származású anyagot és feldolgozást. így esett, hogy honfoglaláskori történetünk egyik legérdekesebb és legjelentékenyebb komplexumáról, a magyar külpolitika és hadművészet egy 18 esztendőt felölelő egységéről, amely a maga a X. század legnagyobb európai szenzációja volt, csupán a 955-i augsburgi “üngarschlacht”-ot meg a hét csúfondároson megcsonkított u.n. “gyázmagyart” mutogattuk
