The Eighth Tribe, 1980 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1980-11-01 / 11. szám
November, 1980 THE EIGHTH TRIBE Page 19 latin, a görög történetírók és az olasz krónikások. Shakespeare mégis eredeti író és Katona József is az. Egy költő azáltal költő, hogy egyéni varázserőt áraszt magából. Diákkoromban láttam először a Bánk bánt, azóta jónéhányszor, könyvben olvastam, megzenésítve, operai előadásban is láttam, akkor is és felnőtt koromban is a dráma minden egyes szava döbbenetesen hatott rám, a két egyenrangú ellenfél, Bánk és Gertrudisz királyné tragédiája. Minden tragikus jellem legfőbb tulajdonsága: a nagyság. Gondolnunk kell arra, vajon volt-e része Gertrudisz jellemének kialakításában a cenzúrától való félelemnek? Ez a feltételezés ma már mellékes kérdés, nem fontos. Bármilyen érzelmi, hazafiúi elgondolás vezette is Katona tollát, kétségtelen, hogy a legnagyobbat tette, amit drámaírótól elvárhatunk: egy tragikus ellenjáték érzékeltetése Bánk és Gertrudisz között. Az idegen meráni királyné teljes hatalommal uralkodik. Férje, II. Endre gyenge. A király gyengesége miatt lázong Petur bán, a főurak nem tudnak belenyugodni váraik lerombolásába. Rossz szemmel nézik az osztrák fegyveresek betelepítését az országba, Petur bánnak és az elégedetlenkedő főuraknak az fáj a legjobban, hogy idegen asszonynak kell engedelmeskedniük. Gertrudisz királynét hatalmi vágy fűti, uralkodni akar nemcsak férje fölött, hanem a magyar főurak fölött is. Hatalmi vágya elbizakodottá teszi, ebből származik súlyos vétke, a gyűlölt magyar főúr, Bánk bán feleségének, Melindának elcsábítása. Katona jól érzékelteti azt a drámai indítást, amit az elbizakodottságból származó vétség, a tragikus jellem fő tulajdonságának tekintünk. A királyné tudja, hogy milyen gyalázatos és veszélyes tett Bánk feleségének elcsábítása, de meráni önérzetét bántaná, ha öccsének, Ottó hercegnek próbálkozása sikertelen maradna. Bizonyos, hogy célzásain és kétértelmű szavain kívül Gertrudisznak nincs része Ottó gaztettében. Helyette a „lézengő ritter”, Biberach gondoskodik az altatópor becsempészésével. Majd a haldokló Biberach vallomása bizonyítja a királyné „ártatlanságát”. Ez a biberachi „igazolás” is hozzájárul Bánk lelki összeomlásához. A kettős tragédia másik főhőse Bánk, Gertrudisz jelleménék is bonyolultabb Megrajzolásában azonban homályosabb. Bánk történetét Bonfini krónikája alapján több külföldi szerző is megírta, így a XVI. századbeli varga-költő, Hans Scahs primitív Bánk-feldolgozása ma már csak irodalmi kuriózum. A 19. századbeli osztrák hivatalnok-költő, Franz Grillparzer királyhű szellemben dolgozta fel Bánk bán históriáját. A dráma művészete abban rejlik, hogy a „sorsokat” maguk a dialógusok,tettértékű párbeszédek tartalmazzák, a színpadi jelenet mellékes, leegyszerűsített, s csupán arra szolgál, hogy a szavakból már egyszer tökéletes formában felépült drámát képszerűen is érzékeltesse. Katona a jellem sokrétűségét s a változó helyzetek változó hatásait mutatja be. De hozzá tett Bánk jelleméhez valamit, ami a drámát a magyar néző és olvasó számára örökéletűvé teszi: Bánk tragédiája nemcsak egyéni történet, hanem a magyarság tragédiája is. Bánkra, a nádorra, első pillanattól fogva ránehezedik a magyar haza sorsa. Országjáró ellenőrzésből tér haza, s az országban látott nyomorúság után a királyi palotában összeesküvés fogadja: Hazánk külön-kulön vidékein jajt s bánatot találtam; s itt íme ellenkezőt találok, s nem tudom, melyik tehet rémítőbbé. — Köjön táján talála engem a serény követ. Petur, miért hivattál te engem vissza? Még pedig titokban! Tiborc megrázó panasszal járul eléje. Tiborc monológja ébreszti rá a nádort, hogy az országban sokhelyütt az alsóbb népréteg nyomorban él, amit egyéni jótékonykodással nem, csak intézményesen lehet megszüntetni. Ez a gondolat a 19. század elején, Katona idejében még újszerű volt. Ez a meglátás először Széchenyi „Hitel”-jében jutott kifejezésre. Bánk, a magyar nádor átérzi népe szenvedését. Megérti Petur és a főurak sérelmeit is, de mindez nem ingatja meg benne az uralkodó iránti hűségét. Hogy Bánk leüljön a setét szövetség gyász-asztalához, ahhoz nem csekélyebb mint bánki sértődés kívántatik. Bánk sértődését Melinda erőszakos megejtése lobbantja fel, s az a gyanú, hogy ebben része volt a királynénak is, aki „aludni ment — álmos volt”. Itt vált személyes üggyé a nemzet tragédiája, s itt forrt össze az egyéni fájdalom a nemzet sérelmével. Ami maradandó Katona drámájában, az az béri nagyság, amely magában foglalja Peturtól Tiboréig egy nemzet szenvedését, és szimbolikus példáját tudja adni a szorongatott nemzet ellenállásának. Ez már útmutatás a jelenkor számára is.
