The Eighth Tribe, 1979 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1979-01-01 / 1. szám
January, 1979 THE EIGHTH TRIBE Page 13 WASS ALBERT: A TÖRTÉNELEM MÉRLEGÉN A szándék tisztasága mindenkor dicséretes emberi jellemvonás. A történelem tükrében azonban gyakorlati értéke az eredményen múlik, amit a szándék megvalósítására felhasznált erőfeszítés emberi, társadalmi vagy nemzeti síkon elérni képes volt. Az elmúlt esztendő, az emigrációs magyarság szempontjából, jó szándékokban gazdagnak mondható. A magyar jövendő kialakításával kapcsolatban, a külföldi magyarság szervezkedése tekintetében, s főként Erdély dolgában sok szép és értékes gondolat jelenkezett, és sok dicséretreinéltó igyekezet sorakozott föl ezeknek a szép és jó gondolatoknak megvalósítására. Itt-ott komoly eredmény is mutatkozott az igyekezet nyomán. Torotóban megszületett végre a magyar tanszék, és megkezdte működését. Az Egyesült Magyar Alap magyar óvodát alapított, öregotthont tervez, tudományos kutatásokat, irodalmi kiadványokat támogat. Mindha csak elkezdené végre megérteni a magyarság, hogy együtt többre megyünk, mint kiilön-külön. A Magyar Cserkészszövetség őrzi a lelket a magyar fitalokban. Ligonierben a Nyolcadik Törzs megtette az első lépéseket egy Magyar Kultúrintézet létesítése felé. Nemzetpolitikai vonalon jelentős eredménynek számít, hogy az elmúlt esztendő során bárom egyetemen is szóba került az erdélyi magyarság siralmas sorsa és fennmaradásának problémája, és különösképpen a kenti egyetemen, aliol a román kormány hivatalos kiküldöttei próbálták a propaganda magjait heültetni fiatal amerikai koponyákba, magyar felszólalóknak sikerült a közvéleményt megnyerniök az erdélyi magyarság számára. Külön elismerést illeti ezért Pekló Mária és Ludányi professzorokat. Egyre több és több amerikai egyetem s könyvtár rendel meg Erdélyre vonatkozó kiadványokat amerikai magyar kiadóktól. A könyv, ha lassan is, de egyre szélesebb körökben terjeszti az igazság ismeretét, és még mindig a leghatásosabb fegyver, a neutronbomba korában is. Lassan ugyan, de annál biztosabban és vérontás nélkül teszi jóvá az elkövetett rosszat, és szolgáltat igazságot az igazságtalanságot szenvedőknek, mert a jó szándékú és igaz utal keresők előtt megvilágítja az egyenes csapást. Az a “makacs, délibábkergető, irredenta-revizionista-ultranacionalista” irányzat, amit óvatos opportunisták szerint az Erdélyi Világszövetég követ, újabb sikereket ért el ebben az évben is, bár látszólag erőfeszítései sikertenlennek tűntek. Puszta jelenlétével és szívós kitartásával rákényszerítette, a “magyarul beszélő románok” számára mindössze emberi jogokért siránkozókat arra, hogy az eddig engedelmesen szajkózott és hamis statisztikákon alapuló másfél millió erdélyi magyar helyett mégis csak két és fél millió magyart ismerjenek el, ami már nagy lépés volt a helyes irányba, és közelebb vitte őket is az igazsághoz. De rákényszerültek végre arra is, hogy legalább a magyar nyilvánosság előtt elfogadják végcélnak Erdély teljes felszabadítását a román elnyomás alól. Bár ezek a simulékony diplomaták még mindig gorombán osztogatják felénk az “ostoba”; “agyalágyult”; sőt “fasiszta” jelzőket is — egyesek szerint csak abból a célból, hogy megnyerjék ezzel a román emigráció bizalmát —, a valóságban mégis csak magyarabbakká kényszerültek általunk, és minden bizonnyal eljön az idő, amikor ezek a tapasztalatlanok is megtanulják, mint ahogy mi, öregek is meg kellett tanuljuk annak idején, hogy a románokkal nem lehet szövetséget kötni. H iszen mi is voltunk fiatalok, mi is voltunk idealisták, és volt idő, a húszas évek végén és a harmincas évek elején, amikor mi is hittünk még abban, hogy a felvilágosodott gondolkodású fiatal erdélyi magyar és a felvilágosodott gondolkodású erdélyi román meg tudja lelni egymás kezét a közös hazában — hiába csóválták fejeiket gondtetlen apáink. A harmincas évek vége felé aztán megtanultuk a leckét saját bőrünkön, amikor a román fiatalok sovinizmusa fellángult hirtelen, s az indulatok tüzében odaégtek a gondosan kitervezett hidak. Mint ahogy minden memorandumunkban, minden tanulmányunkban kefejtettük, s mint ahogy legújabban a kenti egyetem aulájában is logikusan elmagyarázta Pekló Mária: a románok hatvan év alatt minden kétséget kizárva bebizonyították, hogy vegyes lakosságú vidékek igazságos kormányzására nem alkalmasak. Ezzel szemben mi, magyarok évszázadok során bebizonyítottuk rátermettségünket ezen a téren, s maguk a románok, puszta létezésükkel alátámasztják ezt a tényt. De még ma is világosan látható ez a különbség, a kommunista diktatúra ellenére is, mely rendszer különösen alkalmas arra, hogy eltüntessen “oda nem illő” csoportokat. Az utódállamok mindegyikében erőszakos elnyomást szenvednek a nemzeti kisebbségek, nem csupán Romániában — ahol a terror a legrettenetesebb —, de Csehszlovákiában, sőt Jugoszláviában is. Mindössze Magyarországon nincs “nemzetségi üldözés”, pedig ott is vannak ám nemzeti kisebbségek, románok, szlovákok, szerbek, németek, lényegesen alacsonyabb létszámú csoportokban, mely észrevétlen eltüntetésüket még könnyebbé tenné. A magyar lélek igazságszerető és igazságkereső természete tette lehetővé azt, hogy magyar uralom alatt nemcsak megmaradtak, de elszaporodtak, és kultúrájukban kivirágozhattak a magyar élettérbe bevándorolt nemzetségi csoportok. A magyar nemzetnek ez az igazságon alapuló államalkotó képessége lehet a jövőben is egyetlen komoly garanciája a Kárpát-medence békés fejlődésének. Ez az a cél, amely felé haladnunk kell. Ez a mondanivaló, amit meg kell értessünk a világ népeivel és a népek vezetőivel. Bizonyos, hogy valamenynyien egyetértünk ebben, akik magyaroknak valljuk magunkat. A történelem mérlegén azonban még semmit sem jelent a “tétlen egyetértés”. Súlya csak tetteknek van, s csak azok nyomán billenhet a mérleg nyelve. Lehetséges, sőt nagyon is valószínű, hogy mi már nem érjük meg tetteink eredményét: a jóvátétel napját, a Kárpát-medence felszabadulását, az egyensúly helyrehillenését, amikor hazamehetnek majd mindazok, akiket nemzctiségök, politikai meggyőződésük
