The Eighth Tribe, 1978 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1978-03-01 / 3. szám
Page 18 THE EIGHTH TRIBE March, 1978 sárnapja c. hetilap szerkesztőségéből, akik ismertették a Vasárnap jelentőségét az amerikai magyarság életében. Talán érdemes volt a távoli Youngstownból (Ohio Állam) érkezett kiküldötteknek Sarasotába is ellátogatni, hogy lássák az itteni magyarok életét, törekvéseit magyarságuk megtartására. ízes magyar beszédtől volt hangos a Salvation Army és környéke ezen a délutánon; a résztvevő magyarok között a különbségek eltűntek mind származásban mind iskolai végzettség tekintetében, de abból a szempontból is, hogy ki mikor érkezett meg a befogadó új hazába. Az új vezetőség olyan ősszeműködést hozott létre ezen a napon a resztvevők között, hogy talán hazatérve is mindenki érezhette: az Amerikai Magyar “Petőfi” Kultúregyesület valóban a második otthona lehet itt minden amerikai magyarnak. Nyeremény tárgyakat is kisorsoltak, ami szintén a jó praktikus érzékérére vallott az új elnöknek. Tovább ezen az úton egy nagyobb amerikai-magyar közösség kialakítás a felé Sarasotában. Az Amerikai Magyar Szövetség közleménye. Az Amerikai Magyar Szövetség Intéző Bizottsága 1978 február 18- 19-én két napos ülést tartott Washington, D.C.-ben. Dr. Nádas János I.B. elnök elnökletével; az ülésen résztvettek Dr. Béky Zoltán, országos elnök; Ft. Irányi László, országos társelnök; Pásztor László, az igazgatóság és a Külügyi Bizottság elnöke; Dr. Török Dénesné, országos titkár; Dr. Török Dénes, országos alelnök, a Tájékoztatási Bizottság elnöke; A. Szabolcsi Mária, országos alelnök, a Női és Szociális Bizottság elnöke; Dr. Szilágyi Pál, a Szervezési Bizottság társelnöke; Vasváry Zoltán, országos alelnök, az Ifjúsági Bizottság elnöke; Dr. Bónis József, jogtanácsos; Taba János, országos pénztárnok; Altorjai Sándor, országos ellenőr; Völgyi Gyula, országos ellenőr; Nt. Dömötör Tibor országos alelnök, a Gazdasági Bizottság elnöke Dr. Török Dénessel képviseltette magát. Az Országos Intéző Bizottság rendes, felsorolt, tagjain kívül számos vendég is érkezett hosszabb - rövidebb időre. Dr. Udvardy Tibor országos igazgató, aki Palotás János országos igazgatóval érkezett, beszámolt a Fabriczy Kováts Mihály ezredes emlékére rendezendő kétszázadik évfordulós ünnepség nagyszabású előkészületeiről. újra a hótalpakat és mentünk szótlanul visszafelé a tisztáson, egészen a plájig. Ott megállt és szembe fordult velem. Arca komoly volt és szomorú az ősz szakáll mögött és szemei kutatva néztek az enyémbe. “Csak azt akartam, hogy lássad” mondotta lassan “és most kérni szeretnék valamit tőled, fiaim”. “Tessék mondani” szólottám és éreztem, hogy a hangom fátylas és meghatódott. “Látod” kezdte és hosszú botjával elgondolkozva szurkálta a havat “ide vetődött ez a leány. Doktorkisasszony volt Baróton és volt egy vőlegénye, valami főhadnagy. Amikor a románok betörtek Barótra és fölgvujtották a községet, borzalmas dolgok történhettek vele. Elvesztette az eszét, szegény. A hóban leltem meg, két héttel ezelőtt, fent a Széles tetőn. Csak az Isten tudja, honnan jött és hova igyekezett. A vőlegényét várja folyton, azt a főhadnagyot .. .” Elhallgatott, sóhajtott, aztán rám nézett megint. “Ha ő nem lenne itt, nem kérnék tőled semmit, fiam, mert én csak egv halnivaló öregember vagyok, aki megdöglik, az csak nyereség lehet mindenkinek. Nekem is. De itt van ez a leány . . .” “Tessék mondani” ismételtem és éreztem, hogy bármit is kérne, megtenném neki. “A vén Samu három hét óta nem jelentkezik” mondotta a báró. “Talán nagy a hó, talán el is pusztult... mit lehet azt tudni. Én nem mehetek le, hogy utána nézzek, mert engem sokan ismernek és ha egyszer lemegyek innen, talán nem jöhetek vissza többet s akkor ez a szerencsétlen leány itt pusztul éhen...” “Menjek le hozzá?” kérdeztem “Várj”. Kihúzott a zsebéből valamit és felém nyújtotta “itt van ez az aranyóra. Nekem már nincs szükségem reá s valószínűleg jó sok pénzt megér. Ezt kellene eladni s venni érette egyet-mást ennek a leánynak. Meg aztán élelmet. Zsirt, lisztet, ilyesmit”. “Megpróbálom” feleltem. “Isten megfizeti” mondotta az öreg báró és kinyújtotta felém a kezét. Megszorítottam. Kemény fogása volt. “Kellene egy jó bunda is még ennek a leánynak”. “Megpróbálom” Aztán zsebre tettem az aranyórát és elindultam a plájon fölfele. Az öreg báró ott állt mozdulatlanul és nézett utánam. Hátamban éreztem a szemét. Mikor fölértem a nagy sziklához, ahol a pláj elágazik Fileházának s visszanéztem: még mindig ott állt. Ismertem a Samu bácsi házát, bojtár koromban gyakran leszalasztottak valamiért. A ház kivül esett a falun s úgy lapult az erdők lábához, mint aki védelmet és vigasztalást keres. Késő délután érkeztem le oda. Az udvaron nem volt senki, csak egv öreg kutya ugatott reám. Aztán az ugatásra megnyílt félig a pajta ajtaja és egy asszony dugta ki rajta a fejét. “Adjon Isten” köszöntem oda neki. Az asszony bizalmatlanul nézett végig rajtam. “Adjon Isten”. “Samu bá itthon van-e?” 99
