The Eighth Tribe, 1978 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1978-07-01 / 7. szám
Page 14 THE EIGHTH TRIBE July, 1978 Könyvismertetés: Dr. Nánay Endre VALLOMÁS EGY ELSÜLYEDT VILÁGRÓL, Padányi-Gulyás Béla történelmi regénye. Aurora, München kiadás. (Előjegyezést a második kiadásra felvesz a szerző: Rue Vicaire-Savoyard, 1203 Geneve, Svájc.) A könyv a “jó öreg Ferenc Józseftől” a második világháborúig terjedő idő korrajza. Emberközelbe hozza és egyben dokumentálja közel 50 év eseményeit. A 170 oldalas könyv reális és hiteles forrásanyag, történet-é8 közíróknak egyaránt. Nem adathalmaz, hanem egy hivatásos történetiró és politikus élvezetes stilusu kiértékelése; tükörképe a kor-, a politikai-és emberi gyarlóságnak. “A múltba visszatekintve összesürüsödik időmértékünk: egy évszázad néha rövidebbnek látszik, mint a jelenben öt-tíz esztendő". Ezt a mércét alkalmazta Padányi- Gulyás Béla annak az ötven évnek a felmérésénél, melyet bizarr valóságában felrajzol könyvében recitáláskép azoknak, akik átélték és tanulságul, okulásul azoknak, akik kiváncsiak egy hiteles történelmi kor-és jellemrajzra. A Monarchiában, Ferenc József alatt született, amikor “a dermedt nyugalommá merevült korban biztonságot jelentett az egész Osztrák- Magyar Monarchia,” amikor “egy arany huszkoronásnak állandóbb érvénye volt, mint egy megingathatatlan mértani szabálynak”, amikor “a biztonságot nem zavarta meg az sem, hogy Blériot egy monoplánon átrepülte a La Manche csatornát”. A komárommegyei Padány községből került Máramarosszigetre, ahol a “pánszláv fanatizmus és a minden oroszok cárjába vetett vallásos rajongás a guruló rubellal” bélelve már fertőzte a negatív történelmi csendet. A rubel rövidesen a görögkeleti popák jóvoltából nemcsak északról, de keletről, Erdély felé is gurult, beljebb és beljebb. Jön 1918, Kun & Szamuelli, az őszi rózsa, majd a darutoll, a Bethlen kormány és a következők. Ezek már Budapesten a bölcsészkaron, majd az iró-zseni, a magyar paraszt-faj apostola, Szabó Dezső környezetében érik el Padányi-Gvulyás Bélát. WASS ALBERT ADJATOK VISSZA A HEGYEIMET. Regény (folytatás) Hatvan olyan géppisztolyos és gummibotos csirkefogó fésülte végig a hegyeinket azon a napon, de rajtam kívül csak egy vén siket cigányt fogtak, aki teknőnek való nyárfákat keresett. Olyan mérgesek voltak, hogy délkor már azt hittem, agyonlőnek. Megpróbáltak azok velem mindent, hogy kiszedjék belőlem, kinek szólott a kiáltásom. Még tüzes fával is bökdöstek. Káromkodtam én úgy, hogy hasadt meg fölöttem az ég és szidtam az anyjuk keserves mindenségit amig csak egy hangot ki tudott adni a szám. De egyebet nem tudtak meg tőlem semmit. Hogy miképpen érkeztünk le a faluig, azt már nem tudom. Csak arra emlékszem, hogy sziklától szikláig gurultam a hegyoldalon lefele és mindenütt, ahol megakadtam, rúgtak egyet belém. A végin belöktek egy pincébe és reám zárták az ajtót. Nincs mért hosszasan meséljek mindarról, amit velem elkövettek, mialatt börtönről-börtönre hurcoltak és kihallgatástól kihallgatásig gyötörtek. Én nem felejtem el s Isten is tud róla. A vége az volt, hogv elítéltek hat esztendei kényszermunkára, mint a nép ellenségét. Akkor bekerültem egy sóbányába és likban éltem, akár a vakond s fejtettem a sót. Mellettem egy sovány öregember dolgozott, aki első nap megkérdezte tőlem, amikor oda kerültem: “Maga mi volt?” “Én szénégető” feleltem “s hát maga?” “Én altábornagy”. Az öreg altábornagyon kívül volt még a bandámban egy lódoktor, egy csendőrőrmester, egy állomásfőnök, egy fazekaslegény, egy törvényszéki bíró, egy írodaszolga és egy mészáros. Legjobb dolga közöttünk a mészárosnak volt, mert őt csak két évre ítélték el, amiért annak idején húst szállított a németeknek. Abból is egv már letelt s kiszámította, hogy ha minden jól halad, még marad tizenegy foga mire kiszabadul és ez elég ahhoz, hogy paprikás szalonnát ehessék az ember. Nyár elején kerültem oda, de csak őszig bírtam ki. Egy esős októberi éjszakán szerencsés kézzel agyonütöttem egy őrt, annak a pisztolyával lelőtten két másikat s a csendőrőrmesterrtl, meg a fazekaslegénnyel együtt kereket oldottam. Vittük volna a többit is, de a mészáros nem akart kockáztatni semmit, a másikok pedig féltek. Egyedül az öreg altábornagy tartott még velünk, de csak az első drótkerítésig tudott jönni, ott összeesett a gyöngeségtől. Egy darabig vittem a hátamon, de kért, hogy hagyjam ott, mert ő már amúgy sem való erre a felfordult világra s legalább annyi hasznosat tehessen még, hogy a mi menekülésünket fedezze. Az egyik őr pisztolyát ott hagytuk neki. Amikor a nagy falon másztunk keresztül, hallottuk, ahogy lövöldözni kezdett az utánunk szaladókra. De aztán megszólalt két géppisztoly és mire a soroza-109
