The Eighth Tribe, 1976 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1976-05-01 / 5. szám
May, 1976 THE EIGHTH TRIBE Page 13 A Nyolcadik Törzs céljai közé tartozik nemcsak a világhírű, már elismert és hívatásos írók és költők műveit ismertetni, hanem alkalmat adni a kevésbé ismert és éppen talán próbálkozó tehetségeknek ahhoz, hogy kibontakozzannak. A Nyolcadik Törzs az olvasóra bízza a versek és elbeszélések, kiértékelését. Kérjük, írják meg építő kritikájukat, amelyet eljuttatunk a “szerzőkhöz”, hogy tanuljanak belőle. WASS ALBERT ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET! Regény (folytatás) FÉLTELEK Féltelek mint anya Egyetlen gyermekét. Őrizlek mint bojtár Bárányit, mezejét. Csodállak mint nap A szélerejét. Kívánlak mint rét Nyár eső permetét. Ölellek mint fátyol A menyasszony válát. Csókollak mint tűz A kandaló száját. B. Bárczy, 1976 Mikor a nap lemenőbe Mikor a nap lemenőbe Kimegyek a temetőbe. Felkeresem azt az egy sírt, Hol az édesanyám nyugszik. Virágot ültetek hantos sírhalmára Anyám az égből tekintesz e rája? Kezem reszket, szívem remeg, Könyeimmel öntözgetek. Panaszkodnék, ha lehetne Fájdalmamon enyhítene. Itt állok én összetörve Árva szívem vérzik bele. Mert búcsúznom kell igazán Isten veled édesanyám. Mészáros Erzsébet Hamilton, Can. En magam így gondolkoztam erről a dologról: katona vagyok, mert így rendelte a törvény, annak az országnak a törvénye, amelyik belőlem szabad embert csinált. Amelyik országban nagyszerű és boldog életet élhettem, házat építhettem és magam mellé vehettem Anikót. Amely ország vadőrré tett és biztosította számomra, hogy Andriskából embert nevelhetek. Ennek az országnak a törvénye behívott katonának, fegyvert adott a kezembe és én esküt tettem erre a fegyverre. Megesküdtem, hogy megvédem a törvényt és a hazát. Én már tudtam akkor, hogy mit jelent ez a szó “haza”, mert hiszen csak három évet töltöttem el életemből úgy, hogy az ország, amelyikben éltem, a hazám is volt. Ha csak az országról lett volna szó, talán én is úgy gondolkoztam volna mint sokan mások, akik azt mondták, hogy nekik mindegy az egész háború. De itt a hazáról volt szó és a haza a szabadságot jelentette, a házat a Belcsujban, a vadőri állást, a puskát, Anikót és kicsi Andrist. És én ezért azt mondtam magamban: katona vagyok, tehát háborúzni fogok. S aki reám lő, azt én lelövöm. S aki felém közeledik az ellenség ruhájában, azt is lelövöm. S ha hámadni kell, hát támadni fogok s azon leszek, hogy minél messzebbre kergessem az ellenséget a Belcsujtól. Mert az ember vagy csinál valamit, vagy nem. De amit csinál, azt egészen kell csinálja. Hát én elhatároztam, hogy a háborút egészen fogom csinálni, mert ezzel tartozom azoknak, akiktől a szabadságot kaptam. És akkor szembe kerültünk az ellenséggel. Ez a tizenharmadik napon történt. Hajnalban, még alig lehetett látni valamit a ködtől, enni kaptunk és rumot osztottak ki közöttünk. Aztán azt mondták, hogy ki kell verjük az oroszokat állásaikból. Szakaszokra oszolva indultunk előre a fák között. Úgy kezdődött az egész, mint egy nagy hajtóvadászat. A főhadnagy úr megmagyarázta, hogy tartsuk a távolságot egymás között, de azért ne veszítsük el egymást szem elől. Kézbe vett puskával cserkésztünk előre. Csönd volt, az ágyuk is hallgattak. Az ember azt hihette volna, hogy valóban csak vadászatról van szó. Én rajparancsnok voltam és igyekeztem embereimet magam körül tartani. Ez egy darabig sikerült is. De aztán egyszerre csak valahol baloldalt lövödözés támadt, emberi ordításokat is lehetett hallani és rögtön utána megszólaltak mögöttünk az ágyuk. Lövedékeik búgva sisteregtek át a fejünk fölött s elől, nem is olyan messze, nagyokat pukkanva értek földet. Nyomban rá élőiről is ágyuzni kezdtek és mtgtelt az erdő szörnyűséges robbanásokkal. Fák recsegtek, emberek üvöltöttek, fekete füst lepte meg a levegőt és alig lehetett valamit látni. A főhadnagy úr belefujt a sípjába és mi rohanni kezdtünk előre. Fekete gödrökön, kidült fákon ugráltunk keresztül. A föld reszketett alattunk, a 50
