The Eighth Tribe, 1976 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1976-02-01 / 2. szám
January, 1976 THE EIGHTH TRIBE Page 13 Ft. Király Kelemen OFM 60 éves papi jubileuma A detroiti Magyar Szent Kereszt Egyházközség kimagasló ünnepe volt vasárnap, február elseje, — amikor Király Kelemen ferences atya 60 éves papi gyémántmiséjét mutatta be a 10 órai magyar szentmise keretében. Ft. Király Kelemen OFM 1893. április 24-én született a magyarországi Szentfülöpön. Egész fiatalon csatlakozott a ferences rendhez. Pappászentelése 1916. február 1-én Egerben. Mint fiatal ferences pap, Pécsen kezdte működését. Assziszi Szent Ferenc szellemének lelkes buzgósága jellemzi egész papi életét. Mint fiatal papíró felismerte az idők szavát, korát megelőzve nagy szószólója és munkálkadója volt a keresztény egységnek. Rendi elöljárói rövidesen felismerték szellemi képeségeit és lelki buzgóságát. Különböző megbízatásokat kap: szerzetbe lépő kispapok nevelője, teológia tanár, plébános és elöljáró, provinciái tanácsadó, római megbízott vizitátor. Mivel magyarul és németül folyékonyan beszél, elöljárói megbízzák a magyarok lelki gondozásával Berlinben, 1934-ben. Itt nyert tapasztalatait örökíti meg “Hitlerism and Christianity” című könyvében. Az orosz megszállás borzalmait Békéscsabán éli át, amit “Naplóm” című könyvében örökít meg történelmi műséggel. A kommunista rendszerrel való szembehelyezkedése miatt 1947-ben el kellett hagynia Magyarországot és csatlakozott az Egyesült Államokban működő magyar ferencesekhez. 1950-ben már a kanadai Winnipegben szorgoskodik a magyar templom megalapításán, amely 1975-ben ünnepelte 25 éves fennállását. Több mint másfél évtize-WASS ALBERT ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET! Regény {folyt at át) “S veled mi van?” kérdeztem egy idő múlva. Öcsém fölnézett rám s olyan volt az arca, mintha meg akart volna harapni. De aztán csak ennyit mondott: “Egy heti szabadságot kaptam, de ejszen már visszatérek holnap. Nem jó nekem itten”. “S katonáéknál jó?” “Jó hát. Ott magyarok között vagyok legalább!” Éreztem, hogy vörösödni kezdek. “S műnk micsodák vagyunk neked?” “Azt ti tudjátok” vonta meg öcsém a vállát s a fejét is elfordította tőlem. Néztem szegényt egy ideig, aztán megkérdeztem: “S nem lenne jobb szenet égetni, mint régen?” “Hogyne” mordult föl az öcsém, “hogy az én munkámon hízzanak mások! Döntsék ők a fát, égessék ők a szenet, ha gazdagodni akarnak!” “S te mit akarsz csinálni?” “Háborút” felelte öcsém keményen és a fogai megcsikordultak sovány arcában. “Ameddig igazság nincsen ezen a földön, addig csak háborút! Valakiknek pusztulniok kell!” “S ha te leszel az a valaki?” Öcsém döbbenve bámult ream, mint aki erre a lehetőségre nem is gondolt még. Aztán vállat vont. “Akkor a zsidóké, az uraké, meg az ilyen Durdukás-féléké lesz itt a világ”. Még sokszor eszembe jutott ez a beszélgetés később s öcsém, ahogy ott ült sötéten, mint egy megszenesedett csutak a napsugaras ősz közepén. Mintha érezte volna valamiképpen mindazt, ami jött, mint ahogy a hegyi farkas megérzi a közeledő vihart. Pedig még messze volt akkor. Még két egész napsúgaras esztendőt megéltünk utána ott fönt a hegyek között és ha visszagondolok arra a két esztendőre, akkor biztos vagyok abban, hogy éltem. Éltem két egész esztendőt, úgy ahogy Isten az ember életét elrendelte. Szabad voltam. Akkor észre se vettem, de ma már tudom, hogy szabad voltam. Hogy egész földi életemben azt a két esztendőt töltöttem el csak együtt a szabadsággal. Szolgáltam a havast és ezért fizetést kaptam. Becsülettel láttam el a szolgálatot és ezért nem volt bajom senkivel. Nem szólt bele senki, hogy mit miért csinálok igy vagy amúgy. Oda állítottam föl a szarvasoknak a sózókat, ahova én akartam és akkor jártam körül az erdőket, amikor szükségét láttam. Ha dolgom volt a hivatalokban, a magam nyelvén beszélhettem és nem szidott meg érte senki. Bátran lemehettem a faluba, vállamon a puskával és nem kellett félnem, ha csendőrök jöttek szembe az utón. Polgára voltam egy olyan országnak, amelyik az én országom volt. Két teljes egész évig. Mindezt abban a két évben nem is éreztem ilyen világosan és semmiképpen sem tudtam volna szavakba foglalni. Mint ahogy az ember nem veszi különösebben észre azt, hogy tiszta napsütötte levegőt szív be a tüdejébe. Csak amikor koromba és porba kerül, csak akkor em-42
