The Eighth Tribe, 1976 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1976-12-01 / 12. szám
November, 1976 THE EIGHTH TRIBE Page 15 VIRAGOS KARÁCSONYI ÉNEK Óhajtozom el a Magasságba, Nagy a csúfság idelenn, De van Karácsony, Karácsony, Istenem, én Istenem S ember-vágy küldte Krisztusunkat. Két gerlicét, vagy galamb-fiókát, Két szívet adnék oda, Hogyha megint vissza-jönne A Léleknek mosolya S szeretettel járnánk jászolhoz. Krisztus kívánata, Megtartóé, Lázong át a szívemen, Mert Karácsony lesz, Karácsony, Istenem, én Istenem, Valaha be szebbeket tudtál. Óhajtozom el a Magasságba Gyermekségemben kötött Minden szűzséges jussommal, Mert az emberek között Nem így ígértetett, hogy éljek. Követelem a hódító álmot, Karácsonyt, Krisztus-javat, Amivel csak hitegettek, Amit csak hinni szabad, Csúfság helyett a Magasságot, Lábainknak eligazítását Kérem én szerelmesen, Karácsony jöjjön, Karácsony És száz jézusi seben Nyiladozzék ékes bokréta. Ady Endre Pásztor Sándor Régi Mikulás Esték (December 6.) A hideg szél, házak mentén, végigszaladt az utcákon... néha fütyült, néha nyögött, lombjavesztett kopasz fákon... Decemberi sötét este ezer gyerek fénylő szeme, jégvirágos ablakából, a Mikulás jöttét leste... A Mikulást meg nem látták, de csillogó ajándékát, kora reggel az ablakban, mégis mindig megtalálták... Gyermekévek, ha eltűnnek, nem hiszünk már a csodákban, égből kapott ajándékban... Nem hiszünk a Mikulásban... ☆ Azért mégis: Miklós napon, alkonyaikor, ki-kilesünk az ablakon... Hátha mégis... csilingelő piros szánon Mikulás jár az utcákon... H. B. A. HÍRADÓ Cserépkályha építő mestert keresünk érdeklődni lehet: 7129 Saltsburg Road Pittsburgh, Pa. 15235 tem a tornácra és letörültem a bakancsaimat. És arra gondoltam, hogy miképpen fog Anikó fölriadni az ágyból, fölriadni és a nyakamba borulni és éreztem már orromban a hajnali asszonytest jó meleg ágyszagát. A kutya még mindig ugatott. És akkor, mielőtt a kezemet kinyújtottam volna, az ajtó megmozdult magától és lassan, félénken kinyílt. Es az ajtóban ott állt az apósom. Ingben és gatyában, ahogy az ágyból kikelt. “Adjon Isten!” köszöntem reá vidáman. De ő nem felelt, csak nezett. És iszonyúan sovány volt, ahogy ott állt, sovány és öreg. “Anikó alszik még?” Apósom nem felelt. Csak egy tétova, furcsa mozdulatot tett a kezével, egy rettenetes szánalmas mozdulatot. Aztán rekedten és halkan mondta. “Gyere. Ha már itt vagy, gyere be”. És megindult előttem. És én mentem utána. Be a sötét házba. De nem éreztem a lábaimat, nem éreztem a mozdulataimat, nem éreztem semmit. A ház sötét volt és hideg. És tudtam, hogy Anikó nincsen benne. Nem tudom, más is érezte már ezt: az ember alól egyszerre csak kiesik a világ. Az egész világ, a maga hegyeivel és templomaival, a maga szokásaival, a maga rendjével, a maga törvényeivel. Az emberek, a vágyak, az örömök, az aggodalmak: minden kiesik. És csak az ember marad, egyedül. Egyedül. Mint egy vadállat a sziklán. Olyan sziklán, amelyiken semmi sincs, se fü, se bokor, se moha, csak áll magában s körülötte köd s a köd alatt félelmetes és fekete szakadékok. S az ember áll rajta, egyedül. Magányos sziklán egy magányos vadállat, akit már nem érdekel semmi, ami ezután következik. Hogy van-e mit enni, vagy nincsen mit enni. Hogy van-e hol meghúzódjék az eső elől, vagy nincs hol meghúzódjék. Hogy üldözik-e, vagy nem üldözik. Mindegy. Az ember alól kiesik a világ és az ember áll egyedül és csak áll és olyan, mintha hirtelen elfujtak volna egy gyertyát, ami az egész világnak addig a percig értelmet adott. És az ember áll a sötétben, a vaksötétben és nincs sehol semmi és nincsen értelme többé semminek. Úgy álltam ott, amikor apósom elmondta a dolgot, Anikóval. Apósom ült az ágy szélén és én álltam. És a másik ágyban anyósom sirdogált csöndesen. Nem láttam a fejét, mert a dunyha alatt volt, csak a sirdogálását hallottam és a sóhajtásait. Álltam a szoba közepén és a szobában hideg volt és homály. És apósom ült az ágy szélén, csontos, sovány lába kilógott a gatyaszárból, feje előre billent és a nyaka vékony volt és öreg. És mondta. És a hangja olyan volt, mintha nagyon messziről beszélt volna, vagy nagyon mélyről és a szavai szakadozottak voltak és nehéz köd ült közöttük, mint a sziklák között, a havasban, ősszel. 64 folytatjuk —
