The Eighth Tribe, 1975 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1975-04-01 / 4. szám
Page Twenty THE EIGHTH TRIBE April, 1975 Dr. Csete József: HONVÁGY Nincsen, aki hivjon, Nincsen, aki várjon, Minden gondolatom Mégis a Hazámon. Nem aggódik otthon Senki sem miattam, Mert aki aggódna, Az mind a sirban van Dehogy is a sirban, A hazai földben, Mit sok ezer magyar Elvesztett örökre. Dehogy is örökre! Ameddig az Isten Nemzeti riadót Fuvat nekünk itten ... Ámde nemcsak itten, Az egész világon, Hogy együtt élhessünk Nagy-Magyarországon. Riadót, amelyre Megmozdul a föld is, Űj életre kelnek A bennelevők is ... Akiknek a vére Nem omlott hiába A magyar szabadság Szerit gondolatára. Mert a hazai föld Nem sir, csak takaró, Amely lehull Róluk, Ha szól a riadó! Erdély völgye, bérce, Duna, Tisza tájak Erre a nagy napra Mind, mind hazavárnak. máskor. És másnap alig vártam, hogy túl legyünk a delelőn. Útközben, amig a juhokat tereltem, összeszedtem egy csokorravalót azokból a nagy kék hahangvirágokból. Még a patak partján is a markomban szorongattam őket. Aztán mikor a leány ott túl kilépett a fák alól és megindult felém, valami rettenetes szégyenkezés fogott el és a virágokat gyorsan bedobtam egy bokor alá. Az a patak volt a határ a mi legelőnk és az ő legelőjük között. Benedek volt a neve annak a pataknak. Naponta találkoztunk ott. Megmutattam neki, hogy hol nyílnak a legszebb virágok, hol teremnek a legkövérebb eprek. Majd málnászni vittem. Egyszer két medvebocsot is láttunk és az anyamedvét, ahogy terelte őket. Anikó megijedt és belém kapaszkodott és én nagyot kurjantottam a medvék után és büszke voltam és arra gondoltam: bárcsak megfordulna az anyamedve, hogy megvédelmezhetném Anikót. Aztán egy este kiadta Samu bácsi a parancsot, amitől már régen féltem: hogy nem a Benedek felé legeltetünk többé, hanem a Sestinában. Vártam rá és mégis olyan volt, mintha egy nagy fekete szikla lezúdult volna valahonnan elém. Egy szikla, amelyik elzárja a napot. Aznap éjszaka sokáig furulyáztam és arra gondoltam hogy a hangok elszállnak az erdők fölött és a patakok fölött és amikor már régen nem lehet hallani őket, még akkor is szállanak tovább és így eljutnak a Ciba pojánra is, ahol Anikó alszik. És ha nem is hallja őket, de ott vannak körülötte, mélyen a csend alatt és talán megcsinálják azt, hogy rólam álmodik. Másnap délben megkérem a bojtárokat, hogy vegyék át az én részemet is az őrzésben, mert nekem dolgom van délután. Tudták, hogy mi a dolgom és nem szóltak semmit. A Sestinától a Benedekig jó másfélóra, még ha futva is teszi meg az ember az utat, hegy föl, hegy le, mint én akkor. Anikó már várt reám a pataknál. “Utoljára találkozunk. Anikó” mondottam neki lihegve, amikor megérkeztem és éreztem arcomba futni a vért a szavaktól. Anikó szemei, kerekre nyíltak. Csak akkor láttam meg, milyen sötétkék szemei voltak. “Elmégy valahova?” kérdezte. Megmondtam, hogy a Sestinában legeltetünk ezután. Megkérdezte még, hogy milyen messze van a Sestina. Aztán hallgattunk. Nem jutott semmi az eszembe, amit mondhattam volna. Ő kérdezte meg később: “És mikor jösztök errefelé megint?” “Mikor a fű újra kinő” feleltem. Hamar lement a nap, hámarabb mint máskor. Búcsúzáskor letépett Anikó egyet azokból a szép piros csengettyűvirágokból, amiket láncvirágnak neveznek és odanyuj tóttá nekem. “Hogy gondolj rám, 8 60 éves fennállását ünnepli Akronban a Jézus Szent Szíve egyházközség Az akroni Jézus Szent Szíve római katolikus egyházközség 1975-ben ünnepli 60-ikévfordulóját. A jubileum ünnepét az egyházközség április 20-án, — vasárnap rendezi, amikor az ünnepi és ünneplő szentmisére az egyházközség aprajanagyja felvonul. A magyar alapítókra emlékező szentmissét a megjelent lelkipásztorok koncelebrálják. A jubileumi, magyar nyelvű szentbeszédre Ft. Bartkó plébános a youngstowni Magyarok Nagyasszonya ferences egyházközség plébánosát, Ft. Vitéz Baán ferences
