The Eighth Tribe, 1975 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1975-02-01 / 2. szám
February, 1975 THE EIGHTH TRIBE Page Twentythree — Az üveges almáriumba, a fiókba vót. — Ó boldogtalan gyermek, be jó hogy előbb nem mondtad, most azse lenne. Felállottunk s mentünk az üveges almáriumhoz, aminek nem volt üvegje már régen, de a fiókjában ott volt a krajcár, ahol én tudtam. Három nap óta készültem kicsenni onnan, de sosemertem. Pedig cukorkát vettem vóna rajta, ha azt is mertem vóna. — Na van már négy krajcár. Sose búsulj már fiacskám, megvan a nagyobbik fele. Már csak három kell. Osztán ha ezt az egyet megkerestük egy óra alatt, azt a hármat is megleljük uzsonnáig. Még akkor is moshatok egy rendet estig. Gyere csak szaporán, hátha a többi fiókba is lesz egy-egy. Hiszen ha minden fiókba lett vóna. Akkor sok lett vóna. Mert az öreg almáriom fiatalabb korában olyan helyen szolgált, ahol sok duggatnivaló lehetett. De nálunk nem sok terhe volt az árvának, nem hiába volt olyan göthös, szúette, foghijas. Az anyám minden új fióknak tartott egy kis prédikációt. — Ez gazdag fiók volt. Ennek sose volt semmije. Ez meg mindig hitelből élt. No, te rossz, nyavalyás kódus, hát neked sincs egy krajcárod. Ó ennek nem is lesz, mert ez a mi szegénységünket őrzi. No neked ne is legyen, ha most az egyszer kérek tőled, most se adsz. Ennek van a legtöbb, ni! — kiáltotta kacagva, mikor kirántotta a legalsó fiókot, amelynek egy csepp fenekese volt. A nyakamba akasztotta, aztán leültünk neveltünkben a földre. — Megállj csak — szólt hirtelen — mindjárt lesz nekünk pénzünk. Az apád ruhájába lelek. A falba szegek voltak verve, azon lógtak a ruhák, s csudák-csudája, ahogy a legelső zsebbe belenyúlt az anyám, rögtön a kezébe akadt egy krajcár. A szemének alig akart hinni. — Megvan — kiáltotta — itt van! Mennyi is van már? Meg se győzzük olvasni. Egy, kettő, három, négy, öt... Öt! Már csak kettő kell. Mi az két krajcár, semmi. Ahon öt van, ott akad még kettő. Nagy buzgósággal kutatta végig az összes zsebeket, de sajnos, hiába. Nem lelt egyet sem. A legjobb tréfa sem csalt ki sehonnan még két krajcárt. Már nagy vörös rózsák égtek az anyám arcán az izgatottságtól s a munkától. Nem volt szabad dolgoznia, mert mindjárt beteg lett tőle. Persze ez kivételes munka, a pénzkereséstől nem lehet eltiltani senkit. Eljött az ozsonnaidő is, el is múlt. Mingyárt este lesz. Az apámnak holnapra ing kell és nem lehet mosni. A puszta kútviz nem viszi ki belőle azt az olajos szennyet. És akkor a homlokára csap az anyám: — Ó, ó, én szamár! Hát a magam zsebét nem nézem meg. De bizony, ha már eszembejut, megnézem. És megnézte. És tessék, ott is lelt egy krajcárt. A hatodikat. Lázasak lettünk. Most már csak egy kell még. — Mutasd csak a te zsebedet is. Hátha abba is van. Az én zsebem! Nojsz azokat megmutathattam. Azokban nem volt semmi. Bealkonyodott és mi ott voltunk a hiányos hat krajcárunkkal, mintha egy se lett volna. A zsidónál nem volt hitel, a szomszédok ép olyan szegények, mint mi s csak nem kérünk egy krajcárt! Nem volt más mit tenni, mint tiszta szívből kinevetni a nyomorúságunkat. És akkor beállított egy koldus. Éneklő hangon, nagy siralmas könyörgést mondott. Az anyám majd belebódult, úgy ránevetett. — Hagyja el jó ember — mondta — ma egész délután itt heverek, mert nincs egy krajcárom a félfont szappanhoz, hibázik az árához. A koldus, jámbor arcú öreg ember, rábámult. — Egy krajcár? — kérdezte. — Hát — Adok én. — No még a kéne, kódustól alamizsnát. — Hadd el lyányom, nekem nem hibádzik, nekem mán csak egy hibádzik, a kapa főd. Avval minden jó lesz. Kezembe adta a krajcárt s nagy hálálkodással eldöcögött. — Na hála légyen — szólt az anyám — szaladj hát... Ekkor egy pillanatra megállt, aztán nagyot, nagyot kacagott. — Jókor van együtt a pénz, hiszen ma már nem moshatok. Setét van, oszt lámpaolajam sincs. Fuldoklás jött rá a kacajtól. Keserves öldöklő füldokiás és ahogy odaállottam alá, hogy támogassam, amint két tenyerébe hajtott arccal hajlongott, valami meleg ömlött a kezemre. Vér volt, az ő drága vére. Az anyámé, aki úgy tudott kacagni, ahogy a szegény emberek között is csak kevés tud. Móricz Zsigmond
