The Eighth Tribe, 1974 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1974-11-01 / 6. szám
Page Fourteen THE EIGHTH TRIBE November, 1974 tolláit, a csőrével megkopogtatta a kalitka farácsát, apró, okos szemeivel kíváncsian nézegetve szerte. Egyszerre megrázta magát, szétcsapott szárnyaival a rácsok között s hopp ... a rosszul bevert szögről lefordult a kalitka s lenn a téglaköveken összetört. A lesben álló macska leugrott villám-hirtelen az oszlopról és a drámai szintéren teremvén, elkapta gyorsan a szajkót s pákosztos szájában tartva a boldogtalant, rohant vele tüskön-bokron át a pajta tetejére. A megijedt szajkó torokszakadtából rikácsolta a macska torkában: — Ne félj, Mátyás! Ne félj, Mátyás! Az udvaron összegyűlt felek nagy hahotára fakadtak a jelenet fölött. Én dühösen rohantam a macska után, de már későn. A kút melletti fűzfán egy csomó veréb csipogott eszeveszetten, mintha azok is kaczagnának: Hahaha! Biztathatod magad, bolond szajkó, hahaha! Erre vezetnek a betanult frázisok! Még a halálod is nevetséges, hahaha! ... És messziről még mindig hangzott, bár már csak tompán, elhalóban: ne félj, Mátyás! Senki sem sajnálta a véres esemény áldozatát, csak én és a menyecske. Az még el is pityeredéit: — Most már oda a patrónusom, megette a peremet a macska. Most már be se menjek talán a teens szolgabíró úrhoz? ... M.K. Az elbeszélés eredeti szöveggel közölve. • -VALLOMÁS Szeretlek téged, gyönyörű virágom! Ha, te is szeretsz, valóság az álmom, Te vagy éltető napsugár az égen, Sötét éjszakában, egyetlen fényem. Áldom az Istent, Ki téged teremtett, Ő táplálja lelkem, harcolni te érted, Szívem el nem fárad szeretni téged, Imával könyórgök, az Úrhoz érted. Álmatlan éjszakán könytől ázik arcom, Szenvedek mint virág, a kiszáradt parton, Szorongó szívvel, nézek fel az égre, Ó, Uram! Tégy csodát, szánj meg engem végre. Ha felvirrad reám, a boldogság napja, Felmegyek a hegyre, a legmagassabbra, Felírom az égnek kéklő közepébe, Dicsérlek Istenem, fent a magas égbe. B. Lukács Komáromy J ános: Csanak András Bécsben Ugyan, naiv olvasóim, hallottátok-e a nevét Csanak Andrásnak, a zehernyei suszternek, akivel egyizben a bécsi nagyutcán maga a király is kezet fogott? Persze, nem hallottátok. De elnézem nektek, mivel nem Zehernyére valók vagytok. Mert veszekedett gyerek volt Csanak András Andriskorába! Fácántalu meredezett a kalapjánál, olyan... Nem illő azonban a közepébe vágnom, tehát az elején kezdem: Hát csak konok egy legény az a Csanak! Keze a Pilátusnak sem áll a dikicsre, de nem is urnák való az! Most különben éppen szemközt ül velem, a sáncárokban, két könyökét a két térdének támasztja s azon panaszkodik, hogy egy idő óta mindig versek járnak a fejébe. Igaz, csak olyankor, ha kevéskét bevett, de azt a kevéskét minden reggel beveszi s igy nem csudálkozom a verseken. A minap is, hogy az újhelyi vásárról bandukolt a falunak, az iharosi domb tövében már kénytelen volt leülni, annyira zakatolt benne a kotta . . . — Rím az, Andris bácsi! Csanak pislant s elnézőn mosolyog: — Mit tudsz te ahhoz? Kotta az, a mindenségit! Persze délelőtt van, vakmeleg, a jegenyék szeliden lengnek a gyönge szélben s mellettünk, a hidacska alatt, több üveg serital. — S aztán igaz-e, Andris bácsi, hogy Bécset is megtaposta lába? De előbb éltesse az Isten! Csanak hörpent s a levegőbbe legyint: — Bécset? Jártam én már, fiam, Szentesen is! S hozzáteszi: — Külföldi utamban . . . Mert nála Miskolcon túl kezdődik a külföld. Bécs: az külország. — Mondják, Andris bácsi, hogy a királyt is látta! Csanak hunyorgat, mert a mások tudatlansága olyan jóleső neki, mintha a máját kenegetnék. — Mondják? Hm. Irigy kutyák. Hozzámhajlik s a fülembe súg: — Kezeltem is vele, öcsém. — Ugyan! Csanak sóhajt: — Mert krudélis gyerek voltam Andris-koromba! — Hát éltesse . . .
