The Bethlen Home Messenger, 2000-2001 (1-4. szám)
2001-02-01 / 2. szám
actíbítp SMgíjlígíjtö continued from previous page... Borzalmas évek következtek Magyarországra. A törvényeket eltörölték; a jó magyar hazafiak ezreit börtönbe vetették, birtokaikat elkobozták; 13 vitéz honvéd tábornokot és az első felelős magyar minisztérium elnökét 1849 okt. 6-án kivégezték, ifjainkat besorozták az osztrák császári hadseregbe és idegen országokba vitték. Osztrák katonaság szállta meg az országot és pusztította mindenhol, ami magyar volt. Siralomba és gyászba borult a magyar Hon. Húsz évi elnyomatás után 1867-ben a király és nemzet kiegyezett. A negyvennyolcas törvényeket újra életbe léptették és az országot ettől kezdve alkotmányosan kormányozták. 1867-től 1914-ig virágzott is az ország és népe boldog és szabad volt. Egymásután iktatták törvénybe a nép jólétét, nevelését biztositó törvényeket. Az első világháború előtt Magyarország a világ legműveltebb és legvirágzóbb országai közé tartozott. Az 1867. évi kiegyezésben Ausztria és Magyarország társországi viszonyt kötött. Közös hadserege, pénze és közös külképviselete volt. A közös képviselet igazában a külföld előtt csak Ausztriát reprezentálta és Magyarországot a világ úgy ismerte mint egy osztrák tartományt, mely messze elmaradt társadalmi és politikai téren. A magyarokat barbár, műveletlen, cigány és nomád életet élő népnek tüntette fel a közös külképviselet a világ előtt. Valahányszor alkalom nyílt arra, hogy Magyarország a világ országai előtt szerepeljen néhány alföldi csikós ingben-gatyában, vagy valamely vidék népies ruha díszébe öltöztetett csoport képviselte a magyar nemzetet. Nem volt független, nem volt önmaga képviseletével szabad a magyar. Ennek fizette meg drágán az árát 1920-ban mikor a trianoni béke a "műveletlen barbár magyar nép" országát feldarabolta és az ezer éves magyar földet a műveltnek titulált oláhok, szerbek, csehek és osztrákok között felosztotta. A világ az osztrák-magyar külképviseletnek megfelelően ismerte meg a magyart és úgy bánt Magyarországgal, ahogyan ismerte. Ez az igazi oka Magyarország feldarabolásának. Mi, magyarok, sok tekintetben elősegítettük azt, hogy félreismerjenek bennünket. Nem törődtünk azzal, hogy ki és hogyan reprezentálja a magyart; nemzeti kincseinket magunk takargattuk el a világ elöl. A magyar zenét, fajunk legdrágább közkincsét még a müveit magyarok is cigány zenének mondják; a magyar népet ma is ingbe-gatyába mutatják be legtöbb helyen a világnak. Ilyen és ezekhez hasonló kicsinységekből Ítéli meg a világ, hogy kik és mik vagyunk. Önállóságát és függetlenségét csak úgy szerezheti vissza a magyar nép, ha bizonyságot tesz arról a világ előtt, hogy önmagában is megállja a helyét a világ társadalmában a müveit népek között. Független, szabad nép mindig arról ismeretes, hogy bármily áldozatokba kerül is, nem támaszkodik másokra, hanem maga tartja fent intézményeit, ragaszkodik nemzeti örökségéhez és kultúrájához, megbecsüli nemzeti kincseit és értékeit. Ebben az új-évezredben is, 2001 Március 15-én a további szüntelenül folyó magyar-szabadságharc mellett dönthetünk. 1848 elbukott, 1956-is, mégis belőlük indult és rajtuk keresztül lett elpuszthitatlanul élővé szabadságharcunk miértje. A szabadságharc szelleme túlélte a bukást, a vesztett világháborúkat, a megtépázott forradalmakat, és eszmévé magasztosult, ínséges időkben emberi tartást adott honfitársainknak: bisztositotta a nemzeti államkeretben-maradt és a nemzetiségi sorsba taszított magyarság azonsosságórzését. Erősítette bennünk az egymásrautaltság tudatát, az összefogásra való készséget, a szeretet iránti hajlamot. Figyelmeztet a pártoskodás, a széthúzás veszéjeire, képessé tessz minket a közérdek szolgálatára. Ma épugy, mint 1848 Március idusa óta mindig, számunkra élő mult a forradalom és szabadságharc kora. Önbecsülésünk kútfeje, az áldozatvállalás és a helytállás marandandó példája. Nemzettudatunk alkotója, a nyelvi és kulturális közösség kovásza még itt is Amerikában. Magyarságunk táplálója, testi és lelki örökségünk meghatározója. Ma épugy, mint 1848-óta mindig, a velünk élő történelem elidegeníthetetlen része a forradalom és szabadságharc öröksége. Generációkat motiváló értékes hagyomány, erkölcsi tőke. Vigyázzunk rá! Bánjunk méltóképpen vele! Ez ma is korparancs, melynek teljesitéséhez-lsten segítségével - újra erott gyűjthetünk, hiszen Március 15-e az egyetemes magyarság közös kincse. A forradalom zászlajáról vegyük le ezt a szent szót s helyezzük szivünkre, véssük emlékezetünkbe. így tette ezt egykoron az a zsidó családfő is, aki gyermekének szólt az Egyiptomból való kijövetelről, a szabadulás nagy élményéről. Rev. Dr. Joseph Posta, Chaplain
