Fraternity-Testvériség, 2010 (88. évfolyam, 1-4. szám)

2010-04-01 / 2. szám

Fraternity I Testvériség Branch 300—Washington, DC Pigniczky Réka televíziós újságíró és producer a Kossuth Házban Lelkes közönség Amerikai kőrútjának első washingtoni állomásán, az AMRE Kossuth házban bemutattuk az Inkubátor című filmet. Pigniczky Réka rendező dokumentum filmje sokakban régi emlékeket idézett fel, másokat elgondolkodtatott saját csa­ládjának és gyermekeinek jövőjéről. A filmet már korábban bemutat­ták a 41. Magyar Filmszemlén Buda­pesten, ahol a magyar közönség is nagy érdeklődéssel fogadta. 1984-ben Pigniczky Réka és társai Kaliforniában előadták az István, a királyt, majd huszonöt évvel később újra összejött a régi csapat, hogy megismé­teljék az előadást. Az Inkubátor erről a találkozóról szól, miközben Réka sajá­tos, amerikai-magyar gyermekkoráról is mesél. A Filmről A dokumentumfilm egy emigráns közös­ség átalakulásának történetét dolgozza fel a hidegháború vége után majdnem 20 évvel. Az „Inkubátor” című dokumen­tumfilm azokról szól, akik Nyugaton nevelkedtek emigráns közösségekben, hogy miként fogalmazódott meg ben­nük a kettős identitás és hogyan lettek „kötőjeles-valakik.” Hogy miként lehet valakinek egyszerre két hazája—az egyik a valós életben, a másik pedig egy képzelt valóságban, amelyet olyan szülők alakítottak ki és tartottak fenn, akik arra kényszerültek, hogy meneküljenek szülőhazájukból. Az első generációról szól, kiknek a szülei tovább éltek kül­földön, mint amit eredetileg elképzeltek és nem mindig sikerült asszimilálódniuk. (www.56films.com) Pigniczky Réka televíziós újságíró és producer, aki több mint 10 éve dolgozik az Associated Press-nél (AP), New York­ban illetve 2002 óta Budapesten, ma már főleg szabadúszóként. 2006-ban rendezte első dokumentumfiljét: Hazatérés: egy szabadságharcos története. Ezzel meg­nyerte a 38. Magyar Filmszemle Schiffer Pál Emlékdíját illetve az Orzságos Diákzsűri legjobb dokumentumfilmdíját. A film azóta több nemzetközi fesztiválon is vesenyben volt és díjat is nyert, illetve számos vetítésen vett részt. Pigniczky Réka az Egyesült Államok­ban született és nevelkedett. Poli­tológiát, művészet történetet és spanyol nyelvet tanult a kaliforniai UC San Diego egyetemen, utána két mesterfokú diplomát (M.A.) szerzett: 1995-ben poli­tológiából a budapesti Közép-Európai Egyetemen, 1998-ban másodikat pedig újságírói és nemzetközi kapcsolatok témában a New York-i Columbia Egy­etemen. Jelenleg Budapesten él férjével és három gyermekükkel. 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom