Fraternity-Testvériség, 1991 (69. évfolyam, 1-4. szám)
1991-07-01 / 3-4. szám
FRATERNITY Page 9 korszakot különböztethetünk meg: "távolból", "testközelségből" és az "örökkévalóság jegyében". Amikor Ravasz Lászlót Dunamellék püspökévé választják, az egész magyar élet meghatározója a trianoni nemzeti tragédia, a megcsonkított ország és a darabokra szakított egyház szomorú valósága. Érthető, ha abban a perspektívában az amerikai magyar reformátusok létkérdései periférikus jelentőségűnek tűntek. "Csak kis ügy" -írta a püspökválasztás évében egy fővárosi hetilap. Ábrányi Émil üzenete alapvetően fedi a főváros hozzáállását a magyar élet szomorú bomlásához: "Úgy éljetek künn az Újvilágban/Míg vándorlástok bús évadja tart,/Hogy hozzatok díszt nemzetünk nevére,/Hogy bennetek tiszteljék a magyart". A HAZAI EGYHÁZ AMERIKAI POLITIKÁJÁT hovatovább a revíziós törekvések határozták meg. Elveszítettük a befolyásos amerikai reformátusok jóindulatát. Úgy vélték, ennek köze volt ahhoz a folyamathoz, amely Trianonba torkollott. A Konvent -az egyházi adminisztáció-törekvésének célja a jóindulat visszaszerzése. Ez a szemlélet is, de mindenekfelett az ország és a hazai egyház teljes elesettsége hozzájárult ahhoz, hogy a Konvent feladta az amerikai reformátusok között folytatott munkát. Az addig gondozásukban tartott gyülekezeteket sorsukra hagyta, és az irányítás és támasz nélkül maradt egyházakat arra bíztatta, hogy felvételüket kérjék az amerikai református egyházak közösségébe. Innen már csak egy lépés, és bekövetkezett a Tiffini Egyezmény, amely az egységre vágyó amerikai magyar reformátusok történetszemléletében egyenlő egy magyar református Trianonnal. 1929 nyarán Ravasz László Amerikába utazott, hogy a Reformátusok Világszövetsége bostoni gyűlésén többedmagával képviselje a magyarországi református egyházat. Ezt az alkalmat használta fel, hogy gyülekezeteink nagy többségét meglátogassa. Az amerikai magyar lelkipásztorokat képző lancasteri teológia díszdoktorai sorába fogadja. Az iskola rektora Ravasz Lászlót úgy köszöntötte, mint a XX. század egyik legnagyobb igehirdetőjét és teológusát. Négyhónapos látogatása során volt alkalma meggyőződni arról, hogy szervezeti egysége kérdésében milyen reménységet táplál az amerikai magyar reformátusság. Most már testközelségből láthatta élniakarásukat: óriási áldozattal megvalósítani az önfenntartó egyházat: templommal, teljes idejű lelkipásztorral, s ha lehet, tanítóval. Szeme előtt bontakozott ki a magykorúságra jutott, öntörvényű, saját intézményrendszerrel bíró amerikai magyar egyház. Mindamellett az amerikai magyar reformátusok közösségét egy olvadó jégtáblán úszó pompás virágoskertnek nevezte. Lehet, hogy igaza van, ha figyelmen kívül hagyjuk az amerikai holland reformátusok példáját. Intézményeikben virágzó történetük bizonyítja, hogy ameddig csak lehet, nyelvében, de végső fokon lelki örökségük megőrzésében és továbbadásában él az atyák szent hite. Mi, egyháztörténetünk mostani szakaszában, szórvány életünk századik mérföldkövénél, még Adyval mondjuk: "Szebb dolog így meg nem halni,/S kínoztatván is akarni: Magyarul!" Amerikai útja tapasztalásai maradandóan formálták szemléletét. 1938-ban, az első Magyar Református Világtalálkozón, már hirdette, hogy ma a magyar református egyház három öntudatos létezési formában jelentkezik: Magyarországon, az utódállamokban és a szórványban. Terveket készített, a Konvent hivatalos képviselőit küldte Amerikába a magyar református létezési forma tudatos kiépítésére. A második világháború szörnyű következménye akkor még beláthatatlan időre véget vetett a legjobb igyekezeteknek. A LEÁNYFALUSI SZÁMŰZETÉS - az amerikai magyar református egyház helyzetéről táplált reménységeinek színhelye. Itt már az örökkévalóság jegyében gondolkodik, summáz. Ez akkorra esik, amikor a magyarországi református egyház életében már tökéletessé vált az állami és egyházi diktatúra. Eszébe jutott a magyar református egyházi élet legfrissebb hajtása: a zsinat-presbiteri egyházi rendhez ragaszkodó, saját lábán megálló, külső, állami segítséget nem tűrő, el sem fogadó amerikai magyar reformátusok életformája. Akkor küldte testámentum-erejű üzenetét, azokat a szavakat, amelyeket e dombormű feliratának szántunk (az üzenet megértéséhez szükséges a levél keletkezési dátumára való emlékezés: 1958. június 4.): "Ne feledjétek el: a magyar református egyháztörténelem aranyfonala most éppen úgy a ti kezetekben van, mint annak idején a fejedelmi Erdély református egyházában." Leányfalusi száműzetésében eleven levelezést folytatott amerikai tanítványaival és barátai széles körével, gyakran ismételte a Filippi levél záró szavait: "megkaptam pedig mindent és bővölködöm". Nemcsak kapott, de adott is. Adta hozzájárulását, hogy az amerikai magyar reformátusok ligonieri Bethlen Nyomdájában lásson napvilágot lelke talán legszebb terméke, az Újszövetség fordítása. 1958-BAN MEGFOGALMAZOTT LÁTÁSA igen időszerű e második Református Világgyűlés idején, de már az egymásra talált református világökumené szintjén: Szabadságának és lehetőségeinek felelősségteljes kihasználásával legyen az egymásra talált osztatlan, egyetemes magyar reformátusság szolgálata az, ami a történelmi Erdély szolgálata volt a három létezési formában élő magyarság és a magyar reformátusság számára. Amikor hálát adunk az Űr Istennek Ravasz László életéért és szolgálatáért, kérjük Őt, támasszon ma és mindenkor olyan egyházi szolgákat, akik az idők jeleire is figyelnek, de azokat Isten szavának
