Fraternity-Testvériség, 1990 (68. évfolyam, 1-4. szám)
1990-07-01 / 3-4. szám
Page 8 TESTVÉRISÉG Egylet, és az abban csoportosuló, imádkozó és dolgozó asszonyok még ma is emlékeztetnek bennünket a maguk odaadó egyszerűségükben Patak fejedelemasszonya egyház- és iskola-építő lelkületére. Pataki diákok voltak az amerikai magyar református- ság vezetői közül a legtöbben. És azt hiszem, hogy a husvét hitével mondhatom, hogy ma ők, az örökkévalóságban velünk ünnepelnek: Ferenczy Ferenc, Szabó László, Kalassay Sándor, Újlaki Ferenc, Vincze Károly, Borshy Kerekes György, Béky Zoltán, Harangi László, György Árpád, hogy a sok közül csak néhány áldott emlékű nevet említsünk meg. Örvendezés és hálaadás van szívünkben itt és most. Az van minden Amerikába és Kanadába szakadt öregdiák szívében, de örvendezés és hálaadás van az örökkévalóságban is, ahol hitünk szerint velünk örvendeznek és adnak hálát az immáron megboldogult pataki diákok. Sohasem tudtuk elfogadni azt, hogy a pataki kollégium nincs többé. A legreménytelenebb években is, ha négy-öt pataki diák "összehajolt" Ady Endre szavaival, mindig ott volt a reménység, a vágy, a könyörgés, hogy Sárospatak, mint egyházi iskola, újból megkezdje szolgálatát. Ezt a reménységet soha fel nem adtuk. Ebben rendíthetetlenül hittünk, még ha dőreségnek is látszott mindez a világ szemében. Amikor valamit olvadoztak a Patakot fogva tartó dermedtség jégcsapjai, sok írást olvashattunk neves magyarországi írók, tudósok, sőt, politikusok tollából, akik sorra mind elismerték, hogy sokat jelentett számukra, a magyar művelődéstörténet számára Patak. Azonban csak "jelentett". Soha egy gondolat, soha egy szó arról, hogy miért kellett elvenni, bezárni, tönkrezúzni azt, ami olyan áldásos volt a múltban. Csak arról lehetett szó, hogy milyen sokat jelentett a múltban az egyetemes magyarság számára a kollégium. Miért csak a múltban? Miért nem a mában és a holnapban? kérdeztük újból és újból. Fájt, amikor erre a kérdésre nem kaptunk kielégítő, biztató választ. A mi válaszunk az volt, hogy 1987-ben, a Pataki Öregdiákok Köre utódaként gyermekeikből, unokáikból és Tiszáninnen leszármazottaiból megalakult Észak-Amerika minden magyarlakta területét feltérképezve a Patak Barátai néven ismert közösség, melynek célkitűzése, hogy holland eredetű református testvéreinkkel karöltve Észak-Amerikában is minden tőlünk telhetőt megtegyünk, hogy Patak, mint egyházi iskola, újrakezdhesse a tiszáninneni reformátusság és az egyetemes magyarság szempontjából elengedhetetlenül fontos szolgálatát. A legszebb gondolatnak sincs ereje és hatalma arra, hogy önmagát megvalósítsa. Személyiségek, hithősök kellenek, akikben szenvedéllyé fokozódik és életcéllá szilárdul a gondolat. Ilyenekről is gondoskodott az Úr. így említem meg Eugene Osterhaven nevét, aki 1945 óta szerelmese a Beszélgetés egy amerikai út lehetőségeiről Kárpátmedence püspökei és a Református Egyesület elnöke: Kürti László Tiszáninnen, Hodossy Imre Délvidék, Forgon Pál Kárpátalja, Csika Kálmán Kolozsvár, Bertalan Imre, Mikó Jenő Felvidék, Kocsis Elemér Tiszántúl pataki kollégiumnak. Közeli barátai azt mondják róla, hogy Eugene nemcsak arról ismert, hogy minden követ megmozgat az új iskola újjáépítéséhez szükséges anyagi feltételek előteremtésére, de azt is emlegetik, hogy ő valósággal kiimádkozta Istentől Patak újraindulását. így gondolunk mi, amerikai pataki diákok a Ti- száninnéni Egyházkerület felelős vezetőjére, Dr. Kürti László püspökre és Dr. Ujszászy Kálmán főgondnokra. Évek óta biztattak, bátorítottak bennün-
