Fraternity-Testvériség, 1988 (66. évfolyam, 1-4. szám)
1988-07-01 / 3. szám
FRATERNITY Page 15 STIRLING ANNA 1938-1988 Stirling Györgyné, sz. Tamásy Anna, hősiesen tűrt hosszú, súlyos betegségtől megkínzott, sokat szenvedett teste 1988. június 30-án, életének ötvenedik, boldog házasságának huszonötödik évében végleg elpihent, s az utolsó pillanatig bízó , de végül is sorsával megbékélt erős lelke visszaszállt Teremtőjéhez, Akitől az életet kapta. Anni 1938. augusztus 22-én született Tápiógyör- gyén, Magyarországon. Iskoláit Vácon végezte, majd 1957-ben beiratkozott a budapesti ápolónőképzőbe, ahol három év múlva oklevelet szerzett. 1958-tól tizenkét éven át dolgozott osztályos nővérként először a János-kórházban, majd a szabadsághegyi Tüdő szanatóriumban. 1964-ben férjhezment, 1967-ben született fia, Tamás. A család 1970-ben hagyta el Magyarországot, 1971-ben telepedtek le Washingtonban. Anni 1973-tól 1985-ig a Watergate Hotel könyvelésén dolgozott, és 1986. tavaszán került a Református Egyesülethez. Anni búcsúztatása július 5.-én volt a Colonial Funeral Home-ban (Falls Church), ahol Nt. Bertalan Imre imádkozott az elhúnytért és mondott emlékező beszédet két nyelven, angolul és magyarul. Az Amerikai Magyar Református Egyesületnek teljes tisztviselői gárdája ott volt és több régi kollégája eljött előző munkahelyéről, a Watergate Hotelből. A temetés július 12.-én volt a Fairfax Memorial Parkban, ahol a hamvakat rejtő urnát Mustos István piarista atya szentelte meg és végezte a szertartást a római katolikus egyház előírása szerint. Gyászolják: férje, fia Tamás és munkátarsai. IN MEMORIAM The entire HRFA family extends its sympathy to the members of the bereaved families — A Református Egyesület vezetői és tagjai őszinte részvéttel gondolnak nagy családunk elhunyt tagjaira. Hozzátartozóikra Isten vigasztaló kegyelmét kérjük. APRIL 1988 Almasy, Allen, Br. 100, Chicago, IL Barta, Mrs. István, Br. 4, Cleveland, OH Benko, Elizabeth, Br. 80, Perth Amboy, NJ Borsodi, Elizabeth, Br. 84, Chicago, IL Chess, Carl, Br. 84, Chicago, IL Denes, Julia, Br. 35, Detroit, MI Feher, Julius, Br. 378, San Jose, CA Ferko, James, Br. 2, Cleveland, OH Forsthoffer, Mrs. Alex, Br. 302, N.Brunswick, NJ Groh, Elizabeth, Br. 352, Cleveland, OH Jakab, Mike, Br. 2, Cleveland, OH Könyves, Eva, Br. 352, Cleveland, OH Könyves, Mihály, Br. 352, Cleveland, OH Kutas, Mary, Br. 245, McKeesport, PA Lasak, William, Br. 80, Perth Amboy, NJ Molnár, Susanna, Br. 140, Canton, OH Morvái, László, Br. 69, Columbus, OH Noel, Dorothy, Br. 21, Toledo, OH Papp Lawrence, Br. 245, McKeesport, PA Orosz, John, Br. 15, Pittsburgh, PA Patchik, John, Br. 61, Dayton, OH Penzes, Julia, Br. 31, Lorain, OH Sebesy, Joseph, Br. 2, Cleveland, OH Szabó, John Anthony, Br. 302, N.Brunswick, NJ Szilvasi, Stephen, Br. 165, Akron, OH Szűcs, Mrs. Joseph, Br. 213, Logan, W.Va Toth, John, Br. 6, Homestead, PA Unger, Helen, Br. 5, Bethlehem, PA Zwecker, Edythe, Br. 1, Bridgeport, CT MAY 1988 Bessenyei, Andrew, Br. 2, Cleveland, OH Brenneis, Priscilla, Br. 1, Bridgeport, CT Gyöngyösi, Anna, Br. 330, Paterson, NJ György, Mrs. Stephen, Br. 330, Paterson, NJ Horner, Mrs. Emery, Br. 300, Washington, D.C. Horvath, Paul Jr., Br. 300, Washington, D.C. Kemendy, Mirza, Br. 200, Kalamazoo, MI Kish, Louis, Br. 20, Trenton, NJ Labas, Clara, Br. 62, East Chicago, IN Lengyel, Ignatius, Br. 6, Homestead, PA Molnár, Alexander Jr., Br. 300, Washington, D.C. Molnár, Anna E., Br. 15, Pittsburgh, PA Papp, Charles Jr., Br. 69, Columbus, OH Szekeres, Eleanor, Br. 20, Trenton, NJ Szabó, Mary, Br. 302, New Brunswick, NJ