Fraternity-Testvériség, 1987 (65. évfolyam, 1-4. szám)
1987-10-01 / 4. szám
Page 4 TESTVÉRISÉG AZ ELNÖK ROVATA KARÁCSONY a magyar református népünk kegyességében és ünnepszentelésében megkülönböztetett helyet foglal el. Az ünnep központjában nem a karácsonyfa, hanem az Úrasztala áll. Advent készülődésére és várakozására a sákramentum kiosztása jelenti a beteljesedést. Úrvacsora nélkül nem lehet teljes az ünneplés. Csók István fedőlapon közölt festménye az arcokra varázsolja az ének gondolatát: Jézus lelke, szent kegyelme kiárad ma reátok . . . 1887 karácsony első napján, a pennsylvaniai nagy hegyek között, Mount Carmel nevű város (az antracit szénbányászat korabeli központja) presbiteriánus temploma előtt két egymást nem ismerő férficsoport találkozott. Délelőtt háromnegyed tíztől ácsorogtak ott, egymást szemlélve, és várva, hogy végre kinyissák a templomajtót. Karácsony első napjának reggelén egy tucatnyi zempléni magyar összebeszélt, hogy illendő volna úrvacsorát venni és azt már valaki közülük tudta, hogy hol van az amerikai református templom. Tőlük függetlenül, valamennyivel több, felsőzempléni szlovák fiatalember is idejött ugyanazzal a szándékkal. Nem ismerték egymást és egymástól elkülönülve csendben várták a karácsonyi istentisztelet kezdetét. De nem volt sem harangszó, mint ilyenkor otthon a faluban és nem jött senki, hogy kinyissa az ajtót. Bezárt kapuval ott emelkedett a fejük felett a templom- torony és lassan hullott a hó . . . Hogyan is tudhatták volna ezek a magyar és szlovák református fiatalemberek Zemplén megyéből azt, hogy az eredetükben skót kálvinisták templomában karácsony első napján nemhogy úrvacsoraosztás, de istentisztelet sincsen! Nekik viszont ez volt a legnagyobb ünnep, amikor mindenkinek illik az Úr szent asztalához járulnia, akárcsak otthon. Vártak és vártak türelmesen a bezárt templomajtó előtt és a hó csak hullott fehéren, tisztán és csendesen. A magyarok végül is rákezdtek az énekre: "Krisztus Úrunknak áldott születésén . . ."Az első sor vége felé a szlovákok is bekapcsolódtak; volt közülük aki magyarul, volt aki szlovák nyelven: "Szlava vecsna budz Bohu najvissemu ..." (Ezt is magyar papok fordították le a keletszlovákok nyelvére és a kinyomtatott énekeskönyvben magyar helyesírással, kétszáz év óta énekelték szlovákul a magyar karácsonyi éneket.) Ugyanaz volt a dallam, a lélek, a bánat. A közös éneklés összemelegítette az addig egymást csak nézegető két csoportot. Beszédbe elegyedtek egymással. "Furcsa világ ez - mondogatták a zempléni szlovákoknak - karácsony első napján még úrvacsorázni sem lehet a református templomban! Még egyet énekeltek magyarul - szlovákul, de egy szívvel: "Az Istennek szent angyala, mennyekből hogy alászálla . . "Bizony jó lenne, ha nekünk magunknak is lenne itt egyházunk" — mondogatták. S aztán, mint atyafiak, elbúcsúztak egymástól és mentek vissza, ahonnan jöttek: a "májnás plészre" (igy mondták a mining place-et = bányatelepet amerikai magyar nyelven) vagy a "burdos házba" ("boarding place = szállásadó ház). (Komjáthy Aladár: "A kitántorgott egyház, 14 oldal.) Istennek hála, van egyházunk. Templomunkban e szent ünnepen is vár a kegyelem asztala. MÁR CSAK KETTEN vagyunk! Ez volt az alapgondolata annak az üzenetnek, amelyet az Amerikai Magyar Református Egyesület elnöke a William Penn konvenció alkotó tagjaihoz intézett. Mondanivalóját egy repülőtéri jelenetből merítette. Testvér érkezett testvér látogatásra. Valamikor nyolc gyermek nevelkedett a távoli szülői otthonban. Az áldott emlékű szülök után sorra elmentek a testvérek. Ahogy megölelték egymást a repülőtéren, egyre azt ismételték: "Testvér! Már csak ketten maradtunk!" Az 1910-es években, a fraternális intézmények virágkorában, konzervatív számítás szerint is jóval felül volt az ezren a testvérsegítő intézmények száma. Két emberöltő múltán elmondhatjuk a történet szereplőivel: "Testvér! Már csak ketten vagyunk — William Penn és az Amerikai Magyar Református Egyesület." Ami a testvértől megkívántatik, az, hogy a másik testvér javát keresse. Nem szabad, hogy a nagyobb testvér ártalmára legyen a kisebbnek. Mindkettő a maga helyén örüljön annak, hogy a másik még létezik, él és jó egészségnek örvend. Végűi, az Egyesület elnöke köszöntötte ifjú Dankó István elnököt, tisztviselő társait és az igazgatókat, szolgálatukra és a két egyesület testvéri viszonyára, amerikai magyar népünk közös szolgálatára Isten áldását kérve. AZ AMRE 33. KONVENCIÓJA. Az alapszabály értelmében Egyesületünk négyévenként tartandó közgyűlése az 1988. évben esedékes. Az Igazgatóság a konvenció idejét 1988. szeptember 19-tól 23-ig terjedő napokra tűzte ki. Az egyes osztályok taglétszámát ezév december 31- el bezárólag állapítjuk meg. Szavazati joggal azok a felnőtt tagok bírnak, akiknek fizetési kötelezettsége december 31-ig rendezve van. A konvenciói képviselők választásánál minden osztálynak érdeke, hogy minél több szavazati joggal bíró tagja legyen. A Testvériség 1988. évi első számában közölni fogjuk azoknak az osztályoknak névsorát, amelyek önállóan egy, vagy több képviselőt küldhetnek, minden 300 tag
