Fraternity-Testvériség, 1987 (65. évfolyam, 1-4. szám)
1987-10-01 / 4. szám
1 Page 2 TESTVÉRISÉG FRATERNITY-TESTVÉRISÉG ISSN-0744-592X Official Organ of the Hungarian Reformed Federation of America Published Quarterly Office of Publication: 2001 Massachusetts Ave., N.W., Washington, DC 20036 Telephone: (202) 328-2630 Second Class Postage paid at Washington, DC Postmaster: Send Address Changes to: Fraternity-Testvériség 2001 Massachusetts Ave., N.W , Washington, DC 20036-101 1 Editorial Committee: Editor-in-Chief, Managing Director: Rev. Imre Bertalan Associate Editors: Joseph F. Tegze, Vice President-Secretary & William B- Puskas, Treasurer HŐSI HALOTTAK SÍRJA ERDÉLYBEN Pénteken reggel indultunk Kolozsvárról Torda felé, hogy a második világháborúban elesett testvérem sírját megkeressük. Csak a község magyar nevét tudtuk, ahol -a hivatalos értesítés szerint- eltemették, a románt nem, így jutottunk el egy Isten háta mögötti román faluba, Tordától délnyugati irányba. Nagy nehezen megtaláltuk a román falu orthodox papját, a pópát, aki egy fiatalember volt és rögtön, igen barátságosan magyarra fordította a szót. Végtelenül előzékeny, melegen barátságos volt és tökéletesen beszélt magyarul. Elmondotta, hogy rossz helyen járunk. Mi a Berkes magyar nevű községet kerestük és ahová eljutottunk, annak a magyar neve Berkenyes. Megmagyarázta, hogy az Tordától déli irányba esik és ettől a falutól legalább ötven kilométer. Még italra és kávéra is hívott bennünket, de utunk aznap sietős volt, még a Hargittára kellett eljussunk és onnan vissza Székely udvarhelyre. Meglepően emberséges és valóban keresztyéni volt ennek a pópának a magatartása. Közben megjártuk a Hargittát, Székelyudvarhelyet, Korondot, Marosvásárhelyt, Pókakereszturt és a következő héten érkeztünk el Tordára, ahol az út délnek fordult a híres hasadék felé. Mentünk, mentünk és alólunk fogyott el az út, a szó szoros értelmében. Azon a tájékon tényleg csak románok éltek. Az út olyan keskeny lett, hogy alig fért el rajta a Lada nevű, amúgy is kicsi autó. Aztán egyszerre csak, egy völgyben be kellett forduljunk jobbra. Egy bivalyos szekér ballagott előttünk, rajta három román favágó. Megálltak és egy közülök közelebb jött, közben a másik kettő valahogy félretolta a bivalyokat és a szekeret, hogy megelőzhessük őket. A harmadik favágó beült hozzánk, hogy megmutassa a temetőt. Kiderült, hogy mint tizenhét éves suhanc, ő ásta meg a testvérem és még ötszáz magyar katona sírját a falu fiataljaival együtt. Világosan emlékezett arra, hogy két hétig védte a falut a 14.-ik számú egri gyalogezred és mikorra minden tiszt elesett, akkor vonultak hátra azok a honvédek akik életben maradtak egy őrmester vezetésével. Eljutottunk a falu templomához és azt körülvevő temetőhöz, ahol egy körülkerített külön tömegsírban egymás mellett fekszik ötszáz magyar és kétezer orosz katona. Közöttük az én testvérem, Komjáthy Zoltán is, aki 23 éves volt, amikor elesett, akárcsak a többi halott: magyarok és oroszok. Egy román orthodox templom békés szomszédságában. Ekkor önkéntelenül és egyszerre mindhárman imádságra kulcsoltuk kezeinket. Drága barátom, hírneves kolozsvári nyugdíjas teológiai tanár imádkozott először magyarul, azután románul, hogy a favágó is értse, és azután együtt elmondottuk a Miatyánkot, mi ketten magyarul, a román favágó románul. A szertartáshoz szükségszerűen hozzátartozott, hogy énekeljünk. így ötszáz magyar honvéd és kétezer szovjet katona sírja felett elhangzott az ének "Nincs már szívem félelmére nézni sírom fenekére . . Mindez a román orthodox templom mellett, Berkes községben, amit most Borzestinek hívnak. Barátom az ároni áldással fejezte be istentiszteletünket: magyarul és románul. A favágó könnyes szemekkel átölelt mindkettőnket és mintha a Szentlélek szólalt volna meg rajta keresztül: "Miért is tanítanak bennünket a nagyok, a hatalmonlevők arra, hogy gyűlöljük egymást? Sokkal jobb lenne, ha az Úr Jézus Krisztus tanítását követnénk: ti magyarok és mi románok, hogy szeressük egymást, mint az keresztyénekhez illik." Még hozzátette azt, hogy neki is két bátyja maradt ott a Donnál. Felsóhajtott: "vajon valaha is mondott-e valaki felettük egy imát?" Búcsúzáskor adtam neki két pakli kanadai cigarettát, amit ő testvériesen megosztott a másik két favágóval, akik a bivalyokra ügyeltek és tisztes távolból megilletődve nézték azt, ami történik a temető katonai tömegsírjánál. Aztán egymásnak integetve, neki indultunk az útnak. Haza, Kolozsvárra. Feloldódott, megbékélt szívvel. Az emberi gyűlölet és a sátáni megszállottság fekete világában sem sikerült végkép kiirtani az igazi krisztusi szeretet vágyát. Zsoltárt énekelve tértünk haza, Kolozsvárra .......... Komjáthy Aladár A Református Egyesület igazgatói, tisztviselői, központi alkalmazottai nevében idvességes ünnepet és kegyelemben bővölködő Újesztendőt kívánok Egyesületünk tagjainak és a Testvériség minden olvasójának.
