Fraternity-Testvériség, 1984 (62. évfolyam, 1-4. szám)
1984-10-01 / 4. szám
FRATERNITY Page 17 KÉT TRAGIKUS SORSÚ MAGYAR ÍRÓ AMERIKÁBAN: BUDAI PARMENIUS ISTVÁN (1555-1583) ÉS BÖLÖNI FARKAS SÁNDOR (1795-1842) Alig egy esztendő leforgása alatt az amerikai magyarságnak alkalma volt megünnepelni két kitűnő, de majdnem elfelejtett magyar író történelmi évfordulóit: tavaly, 1983-ban a legelső, Amerikában járt és itt tragikus véget ért magyarnak, Budai Parme- nius Istvánnak adózhattunk a kegyelet érzéseivel, abból az alkalomból, hogy halála 400. évfordulójára emlékezhettünk, ezidén pedig Erdély nagy szülöttének, Bölöni Farkas Sándornak a nevét véshettük a mai amerikai és magyar nemzedékek agyába — beleértve elsősorban is az amerikai-magyar nemzedékeket — abból az alkalomból, hogy ebben az évben 150. évfordulója van Bölöni Farkas Sándor “Útazás Észak-Amerikában” című műve megjelenésének. Mindkét magyar íróhoz nagyon sok köze van a mai amerikai magyarnak, messze túl azon a közös sorsterületen, amely általában minden, Amerika földjére jövő magyart már a partraszállás pillanatában sorstárssá avat: mindketten írók voltak, magyar írók (még akkor is, ha a 16. században élő és alkotó Budai Parmenius Istvántól csak latinul írt művek maradtak fent); mindketten hazájuk javát, dicsőségét, szabadságát akarták szolgálni, még Amerikába utazásukkal is; mindketten elnyomott állapotból jöttek, hogy itt — bár más-más módon — tollal és gondolattal szolgálják és tegyék hatóvá, sikeressé hazájuk és nemzetük felszabadításának a művét. Mindegyikőjük „egy árva tollal” volt felfegyverkezve, és mégis mindegyikőjük hitt abban, hogy ezzel az úttal meg fog gazdagodni a mondanivalója, megerősödnek az érvei, megfényesednek az eszméi, és Európába, sőt hazájukba visszatérve nagy szellemi tettekkel vihetik a megvalósulás felé leigázott népük, hazájuk felszabadítását. Kettejük közül Budai Parmenius Istvánt ismeri kevésbé az amerikai magyar olvasó. Ahogy neve sejteti, Budán született, keresztyén, de török szolgaságban élő szülők gyermekeként. (A Parmenius-név bizonyára a költő saját, magyar „Pajzs” neve görög „Parrné” változásából készült.) Szülei tehetősek lehettek, mert fiúkat kitűnő nevelésben részesítették, amelynek elsajátítása után több nyugati egyetemen fejlesztette nemcsak nyelvi, irodalmi, történelmi és más tudományszakokat is felölelő tudását, író és verselő készségét, hanem hittudományi képzettségét is. Vándorlása során Angliába is eljutott, mégpedig Oxford híres kollégiumába, ahol Kálvin János követőivel volt a legszorosabb kapcsolatban. Egyik legfontosabb, és sorsának alakulása szempontjából szinte végzetszerű személyi kapcsolata Richard Hak- luythoz fűzte, aki később Anglia klasszikusan nagy földrajztudósa lett. Hakluyttal való összeköttetése révén jutott a fiatal magyar tudós Sir Humphrey Gilbert társaságába, aki akkor szervezte második expedícióját abból a célból, hogy az Újvilágot már különböző pontokon birtokba vevő európai felfedezők között — az angol királynőtől kapott pátens birtokában — az angol szigetország zászlaja számára is biztosítsák a birtoklás jogát. Budai Parmenius István, aki ekkor már hírneves latinnyelvű költője volt az angol művelt köröknek, néhány költeményének a kinyomtatása után meghívást nyert erre a felfedező útra, azzal a feladattal, hogy ékes latin eposzban örökítse meg az első, sikeresnek ígérkező angol tengerentúli expedíció eseményeit, de inkább csak költői formában, nem nap- lószerűen. Budai Parmenius azonban, ahogyan megírta, főleg azért vállalkozott erre a feladatra, mert azt remélte, hogy a Sir Humphrey-féle expedícióról írt hőskölteményének a kiadásával olyan hírnevet szerez magának, hogy utána hazatérve otthon majd könnyebb lesz pártfogókat találnia (akár a Habsburg király fennhatósága alatt élő, akár az akkor már függetlenedő Erdély magyar főurai körében) egy olyan hősi eposz kinyomtatására, amelyben ő az akkor már nemzedékek során vívott magyar-török harcokat énekli meg, és így költői eszközökkel hívja fel a figyelmet nemzete óriási, a keresztyén Európa védelmében is vállalt történelmi küzdelmeire. Az öt hajóból álló felfedező flotta 1583. június 11- én indult el Angliából és augusztusra érkezett meg New Foundland partjaihoz. Miután partra szálltak és hivatalosan angol birtokba vették a vidéket, néhány hetet felderítő és tanulmány utakkal töltöttek. Budai Parmenius István ezalatt jelentéseket is írt barátjának, Hakluytnak, amelyek korábban kiadott „De Navigatione ..című művével együtt fenntartották emlékét az utókor számára. Ugyanis hamarosan, augusztus 29-én szörnyű tengeri vihar szakadt rájuk; az expedíció nagyrésze, Budai Parmeni- usszal együtt Nova Scotia partjainál a tengerbe veszett. Csak egy hajónak sikerült visszakerülnie Angliába, a magyar költő oda átmentett irományaival együtt. Ez lett a vége egy nagyratörő fiatal magyar költő-tudósnak. Csak századok múlva kezdték előszedni a feledés mélyéről, és csupán 1972-ben jelent meg róla egy kitűnő életrajzi mű: „The New Found Land of Stephen Parmenius: the Life and Writings of a Hungarian Poet, Drowned on the Voyage from Newfoundland, 1583.” A kitűnő könyvet két kanadai tudós, David B. Quinn és Neil
