Fraternity-Testvériség, 1982 (60. évfolyam, 1-4. szám)
1982-10-01 / 4. szám
GENFI RIPORT AZ EMBERI JOGOKRÓL Genfben ülésezik minden évben az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében félállított Emberi Jogok Bizottsága. Az ENSz genfi irodája tulajdonkép egy több épületből álló komplexum, mely magá- bafoglalja a Nészövetség egykori székházát, a Nemzetek Palotáját is Az Emberi Jogok Bizottsága az egyik legmodernebb épületben ülésezik; ezévben imár harmincnyolcadszor gyűlt össze s mondhatjuk, hogy az ülés valóban impresszív volt. Jelenvoltak elsősorban annak a negyvenhárom nemzetnek delegátusai, akik a bizottságot alkotják, továbbá az ENSz egyébb ötvenhét tagáDamának kiküldöttjei. Részvett két olyan állam is, mely nem tartozik az ENSz-hez, éspedig Svájc és a Vatikán (állam). Ezenkivül képviseltette magát hét más nemzetközi szervezet és négy “felszabadító mozgalom.” Ehhez járult még nyolcvankét “non-govem- mental organizátion,” azaz privát alapon megszervezett nemzetközi intézmény képviselete, köztük a Keresztyén Leányegyesület, a Keresztyén Diákszövetség, az Egyházak Világtanácsa, és még más vallási és humanitárius szervezetek. Természetesen ott voltak azután a sajtó képviselői is, több mint százan, köztük a Testvériség! Fraternity tudósítója is. A hat teljes hétig tartó ülésszak tárgysorozata 26 pontból állt, különböző részeiről összeválogatva. Volt a tárgysorazati pontok között egy, éspedig a “Nemzeti, népi, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó egyének jogainak védelme,” mely külön érdeklődésre tarthat számot az amerikai magyarság körében, mivel a Csehszlovákiában, Romániában, Jugoszláviában, és a Szovjetunióban elnyomás alatt élő magyar kisebbségre is vonatkozik A Bizottság észrevételeit és agályait kifejezésre juttató határozati javaslatokat azoknak az országoknak kormányaihoz intézték, amelyekben az emberi jogokat bizonyíthatóan megsértették, illetve nem tartották be. Ezek közé tartoztak a Délafrikában és Namíbiában szegregációs politikát folytató és a szomszéd államok ügyeibe erőszakkal beavatkozó délafrikai “rasszista” kormány; az arab területeken erőszakos terjeszkedési politikát folytató “izráeli cionista kormány,” továbbá Csile, Irán, Lengyelország, El Salvador, Guatemala és Bolivia kormányai. A Bizottság 44 határozatban és 15 döntésben juttatta kifejezésre azon kívánalmait, hogy egyes esetek tárgyilagos kivizsgálás alá kerüljenek, majd pedig a benyújtandó jelentések a probléma megoldását illetőleg konkrét javaslatokat terjeszenek elő. Elítélte a Bizottság az Afganisztánban és Kambodzsában tartózkodó idegen katonai alakulatok által elkövetkezett, illetve abból kifolyó jogsérelmeket, és sürgette az illetékeseket egy mielőbbi békés politikai megoldás életbeléptetésére. A volt Spanyol-Szahara Gyarmat ügyében felszólította az illetékeseket a megoldást célzó tárgyalások mielőbbi megkezdésére. Ugondának és Equátori Guineának segélyt szavazott meg arra, hogy az emberi jogokat illetően helyzetükön javíthassanak. Megegyezett a Bizottság abban is, hogy folytatja a bebörtönzött egyének kínzása és embertelen bánás- mádja ellen megindított akcióját^ és küzdeni fog a törvénytelen kivégzések, eltüntetések, csoportos kiüldözések, valamint a fiatalkorúak és nők kizsákmányolása ellen. A Bizottság elhatározta, hogy továbbra is igyekszik megszabni az államok által követendő standardokat, mégpedig nemzetközi érvényű határozatok és szerződések formájában. Felmerült az a terv is, hogy az ENSz keretében egy “Emberi Jogok Főbiztosa” elnevezésű pozíció létesüljön. Kivéve egyes rendkívül politikai jellegű esemény tárgyalását (mint például a Lengyelország-i helyzet — amikor Zorin Valérián szovjet delegátus magából kikelve üvöltözött), az üléseken meglehetősen fesztelen légkör uralkodott. A delegátusok szívesen álltak az újságírók rendelkezésére, hogy kérdéseikre válaszoljanak. E sorok írója is több delegátussal beszélt, aki résztvett a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét célzó javaslat megfogalmazásában. Ez a nyilatkozat-tervezet már 1978 óta tárgyalás alatt áll, és még jó néhány évig eltarthat, amíg az érdekelt államok a szövegben meg tudnak egyezni; utána a Bizottság, majd pedig az egész ENSz jóvá hagyja. Ez a késedelem ugyan nem hangzik biztatóan az elnyomott nemzetiségekre nézve, azonban maga az a tény, hogy a ENSz komolyan foglalkozik az üggyel, reményre ad okot. Annál is inkább, mivel a kissebbségek kérdését 1945-től (amikoris az ENSz felállították) 1978-ig csaknem teljesen mellőzték. Mennyire effektiv az Emberi Jogok Bizottsága? Ha a 38-ik ülésszakot kiértékeljük, mlegállapíthat- juk, hogy nagyon sok időt vesznek igénybe a kényesebb tárgysorozati pontokkal kapcsolatos parlamentáris manőverezések. Az így elvesztegetett időt komolyabb, azaz érdemleges dolgokra lehetne fordítani. Az időhúzás következtében aztán az utolsó hét tárgy- sorozata már olyan zsúfolt volt, hogy a nappali öleseket esti ülésekkel kellett kiegészíteni, melyek gyakran a késő éjszakába nyúltak. Egyébként azonban örvendetes tény, hogy az amerikai delegáció jól fel volt készülve és mérsékelt magatartást tanúsított. Az úgynevezett “harmadik világ” képviselői többnyire nem alkottak szolid szavazati blokkot; gyakran két, vagy három csoportra oszlottak. Érdekes volt például, hogy ezeknek a delegátusoknak 15
