Fraternity-Testvériség, 1981 (59. évfolyam, 1-4. szám)

1981-10-01 / 4. szám

TALÁLKOZÁSOM A BETHLEN OTTHON GYŰJTEMÉNYEIVEL Kovács Pál unokaöcsénk ez év október 14-én vitt el bennünket, engem és feleségemet, Évát, Youngstownba, ahol 1980 januárja óta feküdt a Ma­gyar Református Egyesület és a ligonieri Bethlen Otthon tulajdonát képező hatalmas levéltári, könyv­tári és múzeumi anyaga. Feladatunk az anyag átte­kintése és visszaszállítására való felkészítése volt. Ezt a munkát végeztük egy hónapon át. Úgy hat­nyolc napi munka után láttuk meg, hogy milyen nagy és milyen értékes ez az anyag. Azt is megláttuk, hogy éppen nagysága miatt inkább olyan szelektálás féle munkát végezhetünk. Bár nagyon kevés dobozt hagytunk érintetlenül, betekintés nélkül, megláttuk az anyag nagyon értékes és nagyon érdekes voltát. Az 1896-ban alakult Magyar Református Egyesület évszázadunk elején kiadott naptárait, — a világi lapok ugyancsak a század első évtizedeiből származó naptár és más szórakosztató, oktató célt szolgáló ki­adványait találtuk. — Ma már megszűnt, magyar reformátusok gyülekezeteinek irattárát, — majd az árvaház 1921-ben vásárolt épületének vásárlásával, fenntartásával és életével foglalkozó iratokat talál­tunk. A nagyszerű Bethlen Naptárok, Bethlen Al- manac-kok (egy ugyanazon évből mindkettő) soka­ságát vettük szemügyre. — A naptárok és különböző egyházi és világi folyóiratok példányait selejteztük ki, de minden számból sokat hagytunk meg az utókor számára kutatás, olvasás céljaira. Hatalmas a magánlevelezések anyaga, melyeket a nagyszerű elődök hagytak. A múzeum anyaga is nagy. Papírok, különböző okmányok, fényképek és zászlók. Egy-egy zászló valóságos remekmű. Ezek ép és jó állapotban lévők és az idő múlásával tönkre ment zászlók, melyekre feleségem, Éva, mondta, hogy megpróbálja újjá tenni azokat. Szalagok, különböző jelvények, bőrből mű­vészien készített zászlóhordozók-tartók. ^Találtunk egyszerűbbet is ilyet.) Hírlapok. Igen nagy anyag. Ezeket is kézbe vettük, de ezekhez sok-sok idő és türelem szükséges, bár meg kellett lássuk, hogy ezt a munkát is érdemes, és hasznos lesz elvégezni. Egy hónap! Csak egy paránya annak az időnek, amit ez a munka igényel, de a pompás és izgalmas anyag megérdemli feltétlenül! Néhány sort a bennünket vendégül látott gyü­lekezetről és lelkipásztoráról és kedves családjáról, Farkas Sándorékról. — A régi papi-lak épületében laktunk egy szép, meleg kis szobában és ez volt jó, hiszen mi csak aludni jártunk haza. Farkas Sándor igazi szeretettel volt hozzánk. Figyelme, gondosko­dása a legnagyobb volt. Többször látott vendégül ott­honában. A kedves Juliskának is köszönetét mon­dunk, aki szintén gondoskodó szeretettel volt hoz­zánk. Hozta az otthon készült finom ebédeket. Végül hálás szívvel köszönjük meg a Magyar Református Egyesületnek, az Egyesület Vezetőségé­nek, a ligonieri Bethlen Otthonnak és vezetőinek a feladatot, a munkát, a rólunk való gondoskodást, a törődést és a keresztyén emberektől várt és kap­ható szeretetet! Oláh Béla ☆ it Levél a szerkesztőhöz: Kedves Imre, a Testvériség jubileumi számára visszhang érke­zett hozzám, pár részletet közlök veled: Novák Lajos volt Elyria, Ohio lelkész, most Florida Clearwaterben a Bethel Presb. Church Stated Supply Pásztorja írja: Kedves Feri Bátyánk, a Testvériség a napokban megérkezett, nem tudom mikor kaptunk ily tartalmas cikkekben gazdag lapot mint most. Ma­gyar Református Egyházunk, Egyesületünk élete meg- elevendett számunkra, oly jól esett olvasni mind arról a történetről és azokról a lelkészekről és világi­akról akik a múlt történetét oly gazdaggá tették. Ho­gyan miképpen fogjuk mind azt nekik meghálálni. Lcgmeghatóbb a te remek cikked . . . “Szívemen hordalak titeket” . . . Feri Bátyánk te a hazatért lelkésztársaknak szószólója vagy. Hálásak Vagyunk Meked ezért a cikkért. Nagy Lajos cikke, Molnár Etel és Pista írása és a fényképek, mind értékesek. A Testvériség jól sike­rült száma ez. A másik a 94 éves Urbán Béla levele, aki ezt írta: Régi ismerősöm Nt. Uram, jól esik visszagon­dolni a régiekre, emlékezni a múlt egyházi üzeneteire is. Enegm különösen egy kötött le a múlt egyházi üzeneteiből, köriilbelől ötven éve, üzenetének témája volt "Édesanyám sütötte kenyér ...” Nagytiszteletű Uram: You are a Loyal Soldier of Christ” Hálaadással, régi szeretettel, Urbán Béla. Life Deacon, 94 éves. Kedves Imre. azért írom neked e levél részlete­ket, hogy érezd meg, jó munkát végeztél a jubileumi számával a Testvériségnek. Szeretettel köszönt, életedre Isten áldását kéri, Újlaki Ferenc bátyád 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom