Fraternity-Testvériség, 1981 (59. évfolyam, 1-4. szám)

1981-04-01 / 2-3. szám

“magyar lecke” nélkül. Moszkva nem tűrte volna el a szovjet példától eltérő ipari és mezőgazdasági politikát, hiszen állandóan problematikus volt a számára és sok kísérletet tett a visszafordítására. Végül mégis mindig engedett és ebben 1956 tapasztalata volt a legerősebb tényező.

1968-ban a “prágai tavaszt” kétféleképpen ihlette a magyar forradalom. A csehszlovák reformerek innen tudták, hogy sikeresen fel lehet számolni a sztálinizmust. Ugyanakkor el akarták kerülni, hogy külpolitikailag magukra hívják Moszkva haragját és ezért állandóan hangoztatták; eleget akarnak tenni a Varsói Szerződésből származó kötelezettségeiknek. De Csehszlovákia népe visszarettent a fegyveres ellenállástól. Ez a tény nagy szerepet játszott abban, hogy Moszkva újra hatalomba tudta ültetni az űjsztalinista rezsimet.

Egészen a múlt évig Moszkva azt hihette, hogy a szabadság, demokrácia és nemzeti függetlenség vágyát elég hatásosan el tudta nyomni a gyarmat- birodalmában, amikor váratlanul robbant a “lengyel bomba”. Az azóta lejátszódott események viszont azt bizonyítják, hogy a lengyel reformerek egyaránt tanultak a magyar és csehszlovák példából. Történelmi és nemzeti hagyományaikra támaszkodva a munkásságnak olyan meglepő egységét és belső összetartását hozta létre a 10 millió tagot számláló Szolidaritás szakszervezetben, amivel Moszkva egyelőre nem tud mit kezdeni. Minden bomlasztási és meg- félemlitési kísérlete ezideig csődöt mondott.

Mi amerikai magyarok, akár itt születtünk, vágy- bevándorlók vagyunk, esetleg éppen a forradalom után ide menekültek egyaránt méltó büszkeséggel emlékezhetünk a 25-ik évfordulón. 1956 világpolitikai esemény volt akkor és maradt azóta is. Az évforduló nem kerül már fel a világlapok első oldalaira, mint negyedszázaddal ezelőtt heteken át. Az emlékezések nem is szoktak, de azért nem merülnek feledésbe. Se a szabad világban, se Moszkvában. Eljő az idő, amikor a szovjet birodalom elkerülhetetlen felbomlását elemző orosz történészek is azt fogják írni, hogy a fordulópont a magyar szabadságharc vérbefojtása volt. A Szovjet Birodalom vezetői akkor cselekedtek volna helyesen, ha nem változtatják meg eredeti álláspontjukat és új alapokra fektetik a Szovjetunió és a keleteurópai államok viszonyát. A Finnországhoz hasonló semleges ütköző államok tömbje jobban védte volna a Szovjetuniót, mint a fegyverrel, erőszakkal szövetségben tartott ellenséges érzületű népek.

Mi magyarok emlékezzünk 1956-ra úgy mint 1848-ra és korábbi szabadságharcainkra. Emlékezzünk arra a nagy és mélyreható nemzeti egységre, amelynek egyenrangú tagjai voltak a szabadságeszményeket soha fel nem adók éppúgy, mint a kommunizmusból kiábrándult “megtértek.” Joggal, mert az utóbbiak nagyobb kockázatot vállaltak, mint azt Nagy Imre, Mcléler Pál és mások példája mutatja. A magyar nemzet azért él és marad fenn, mert kész volt ilyen erőfeszítésre. Vérrel és drágán fizetett érte. “De a mártírok vére mag” — mondták már a kereszténység első századaiban is a mártírokra. És ez áll a megmaradni akaró nemzetekre is.

AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS LELKÉSZEGYESÜLET NYILATKOZATA

Mi, az Amerikai Magyar Református Egyházak vezetői, Istenben vetett hittel és szent meggyőződéssel valljuk, hogy az 1956 októberi Magyar Szabadságharc magyar népünk győzelme volt az őt elnyomó és nemzeti létében megsemmisíteni akaró zsarnokság felett.

Hálatelt szívvel borulunk le ezen a 25 éves évfordulón a népek és nemzetek Ura előtt és mondunk köszönetét, hogy Magyar népünket úgy megáldotta a Szent Lélek erejével, világosságával, hogy egy tiszta szent cél érdekében áldozatot tudott hozni, szembeszállva a világ legnagyobb minden igazat és jót eltiporni akaró hatalmával.

Hálát adunk a Mindenek Urának, hogy magyar testvéreink lelkét úgy áthatotta a nemzeti öntudat, a szabadság szent érzése, a fajtája fennmaradásáért érzett szent felelősség, hogy minden emberi segítség nélkül, csak Istenre támaszkodva, tudott harcolni azzal a biztos reménnyel, amivel drága őseink annyi sokszor győzelemre vitték a magyar háromszínű lobogót, hirdetve és élve ha “Isten velünk, ki lehet ellenünk”.

Azért rni, az Amerikában és Kanadában élő magyarok nem szűnünk meg imádkozni, hogy az 1956 októberében kihullott drága magyar vér ne legyen hiábavaló áldozat, hanem olyan hatalmas erő, amely felszabadítja az alól az elnyomás alól népünket, amely alatt még ma is testileg és lelkileg nyög és haldoklik.

Imádkozunk, hogy drága édes hazánkban a magyar gyermek megtanulja, hogy Édesatyja az örökké élő Isten, Megváltója az Ur Jézus Krisztus. Imádkozunk, hogy az Anyaszentegyházakban az Isten szent igéje szabadon hirdettessék és a hitetlenség, kegyetlenség, mint pusztító ár, vonuljon vissza és népünk verejtékkel végzett munkája gyümölcsét élvezhesse és a magyar lélekből felszálló gondolat szabadon szárnyalhasson.

27