Fraternity-Testvériség, 1981 (59. évfolyam, 1-4. szám)
1981-04-01 / 2-3. szám
MAGYAR RÉSZ:— NAGY LAJOS: 60 ÉVES A BETHLEN OTTHON 1921. Július 4 egy nagy nap 90 éves amerikai magyar történelmünkben. Ekkor szentelték fel a ligonieri árvaházat az álmokat álmodó magyarok. Ekkor tóvá lett a délibáb, a 25 éve bujdosó legszebb magyar református gondolat testet öltött. Ez a 25 év az imádság, a kérés, a lelkesítés, az álmodozás, testvéri viták, meggyőzés évei. 1896-ban 6 lelkipásztor és 5 világi megalakítja az Amerikai Magyar Református Egyesületet. (Zárójelben megjegyezzük, hogy 6 lelkész közül 4 Sárospatakon tanult, a világiak mind a Tiszán innenről jöttek Amerikába.) Az elvetett mustármag kikelt és csoda fává nőtt. Ágai között árvák, gondozásra szorult magyar gyerekek és évek súlya alatt megterhelt öregek ezrei találtak fészekre. Egy rövid cikkben nem lehet elmondani azt az óriás munkát, amit az Antferikai Magyar Református Egyesület végzett a Bethlen Otthonon keresztül. Isten áldja meg emlékét azoknak, akik hazamentek már, és azoknak életét, akik még köztünk vannak, akiknek hite cselekedetté vált, amikor könnyeket törültek, sebeket kötöztek és Krisztus szeretetét adták azoknak, akik reá szorultak. Az Egyesület 25 éves évfordulójára született meg a Bethlen Otthon. Az elmúlt évtizeden át vezetője, igazgatója, 5 aggmen'házi felügyelője végezték az Egyesület főtisztviselőivel, a Felügyelő Bizottsággal és Igazgatósággal az amerikai magyar református szeretetmunkát. Beszélünk az igazgatókról, felügyelőkről s ezzel el is mondtuk a Bethlen Otthon tÖTténetét. Legelső az igazgatók között az úttörő, a próféta, álmokat álmodó Dr. Kalassay Sándor, aki szobrot érdemel. Visszanézve a múltra, tárgyilagoean megállapíthatjuk, hogy 90 éves amerikai magyar református történelmünk legnagyobb személyisége Dr. Kalassay Sándor volt. A Borsod megyei, emődi falusi fiút, pataki széniort, Isten választja ki s hívja el csoda dolgokat teremtő, látomásokat látó hű szolgájának. Világosan látjuk már, hogy őnélküle szegényebb és egészen más lett volna amerikai magyar történelmünk. Érdekes az, hogy az árvaház gondolata Kalassay, Nánássy Lajos szívében született meg, akik igazgatói lettek az intézménynek és az első gyűjtést Molnár István az Egyesület egykori elnöke, későbbi titkára indította el, szedte össze a bibliai özvegy asszony fillérjeit, hogy később csoda szülessen belőle. Nem lehet emlékezni a két volt pataki és egy debreceni diákra megihletődés nélkül. De szerették fajtájukat, nemcsak a reformátusokat, hanem a síró magyarokat, bármilyen is legyen vallása. Hol Dr. Nánássy, hol Dr. Kalassay állanak a szószékre, hol Molnár István1 egykori elnök lelkesítenek, hogy végre elinduljon az amerikai magyar református szeretet munka, a “charitable work”, amit minden fraternalis egyesülettől elvár az amerikai törvény. A Bethlen Otthon felállításával felnőtt az Amerikai Magyar Református Egyesület, gyakorolta a szeretet munkát az árvaházon és aggmenházon keresztül, segített telerakni Magyar Amerikát kölcsö- neivel, jó tanácsaival, és biztatásaival. Az 1921. július 4-i ünnepségen felszállt hálaimádság még 60 év múlva is melegíti az emlékező szívet, zsoltár és dicséret mondásuk lelkesítő tüze szárnyra kapja a lelket és felsóhajt a sokat átélt amerikai magyar lélek: Légy áldott Isten a Bethlen Otthonért, az amerikai szeretetszolgálatért, a cselekedetet szülő hitért. Dr. Kalassay Sándor 1921—1931 Dr. Nánássy Lajos 1931—1944 20