Fraternity-Testvériség, 1978 (56. évfolyam, 1-4. szám)

1978-04-01 / 2. szám

Dr. Biitösi János püspök felolvassa a Király Imrének átadott díszoklevél szövegét. Dr. Parragh Dezső, Király Imre, Dr. Bütösi János, Nt. Vitéz Ferenc. és történetébe nemcsak mint tanító, társadalmi mun­kás és prédikátor írja be nevét, hanem mint az egy­ház építési bizottságának elnöke és mindenese, orosz­lánrészt vállal az egyház híres Bethlen Termének, az akkor legnagyobb és legmodernebb egyháztársadalmi épület megépítésében. Clevelandi egyházi szolgálatai mellett a magyar társadalmi, kulturális és egyleti tevékenységek is nagyszámban fűződnek nevéhez: titkára, majd elnöke lesz az Egyesült Egyletek és Egyházak Nagybizott­ságának. Fáradhatatlan munkása a helyi és országos hazafias mozgalmaknak és kultúr teljesítményeknek. Ezek között Clevelandban, mint magyar büszkeségek emelkednek ki: a város egyik legszebb negyedében létesített Magyar Kultúrkert, az Ady Endre és Petőfi Sándor szobrok. Országos vonatkozásban Király Imre nemcsak az Amerikai Magyar Református Egyesületnek, hanem az Amerikai Magyar Szövetségnek is pénztárnoka, titkára, majd elnöke és ma is tiszteletbeli elnöke az Országos Református Presbiteri Szövetségnek. Él­harcosa egyetemes magyar és református életünknek. Ez az óhazában, az erdélyi havasok mozdulatlan fensége egén 95 évvel ezelőtt feltűnt és szép színek­ben tündöklő szivárvány életpálya, amely hatalmas íveléssel átívelt az ó-ból az új-hazába és itt a cleve­landi magyar Debrecen, a ligonieri magyar Morijja és a főváros, Washington egén is, csodálatos színek­ben tündökölt, 1961-ben befejezi Ívelését. Ez évben Király Imre bácsi 78 éves korában nyugalomba vonult. Közel 60 évi közéleti szolgálat után előbb a floridai Miamiban élvezte a nyugalom napjait, jelen­leg pedig Kató leánya pittsburghi szeretetteljes ott­honában él és mint 95 éves örök-ifjú, velünk együtt áldja Istent egy hosszú, szép élet és eredményes pálya­futás kiváltságaiért, testi és lelki áldásaiért! Ünnepeltünk emberi mivoltának és közéleti szol­gálatának jellemzése summáza ez: Székely-góbé egyke, fajtájának dísze, hazájának hőse, népének tanítója, hitének szószólója, min­den szépnek, minden jónak munkálója! Vagy jellemezhetem egyik szép magyar nótánk szövegét alkalmazva: “Mint a pipacs a búzában, ezer között csak egy szál van, ezer között, csak egy szál van.. !” Áldjuk Istent életéért, neki pedig köszönet, hála és tisztesség hűséges szolgálataiért. Mindnyájunk Király bácsiját, éltesse az Isten az emberi kor leg­végső határáig! Kovács Zoltán: SIPOS ISTVÁN MÉLTATÁSA Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Kálvin Egyházkerület egyik legidősebb köztiszteletnek ör­vendő és közszeretetben álló tagját, Sipos István, atyánkfiát bemutathatom. Igaz lelkiörömet jelent ez számomra azért is, mert ő a homesteadi gyülekezet gondnoka. Sipos István testvérünk Ung megye Iskén 1894- ben született. Október 2-án lesz Isten kegyelméből 84 éves. 1912-ben vándorolt Amerikába. Homesteadon telepedett le. A vasgyárban lett alkalmazva. A vas­város acél kohóinál kereste családja kenyerét. A kálvinista hitét kicsiny faluja csillagtornyos templomából hozta magával Amerikába. Hitét, mint földi élete egyik legdrágább kincsét megtartotta. Hitére munkájára és áldozatkészségére felfigyelt a homesteadi gyülekezet. Az 1919 évi januári közgyűlés az egyház számvizsgálójának választotta. Azóta immár 60 éven át szolgálta az egyházat presbiteri, tisztikari, majd 12 éven át különböző alkalmakkor gondnoki minőségben. 1925-ben lett az AMRE-nek tagja. 53 éve tartozik az AMRE nagy családjába. Először 1943-ban volt a gondnoki állásra meg­választva. Ezekben az években történt az épületek nagy renoválási munkálata. Az elmúlt évben Sipos bácsi gondnoksága alatt a gyülekezet $23,000 összegért vásárolt egy gyönyörű siporgonát, melyet teljes összeg­ben készpénzben ki is fizetett. 1963. évi választása után 5 évig volt a gyülekezet kurátora, s 1975-től a mai napig viseli a gondnoki tisztséget. Tiz év alatti lelki- pásztorságom idején Sipos testvér odaadással és kál­18

Next

/
Oldalképek
Tartalom