Fraternity-Testvériség, 1976 (54. évfolyam, 1-4. szám)

1976-07-01 / 3. szám

Sohasem az volt a kérdés, — amit ma sokan kérdeznek — hogy van-e jövőnk? Ha van hitünk, van jövőnk. Mindig ez volt a kérdés és ma is az, van-e hitünk? Az apáknak és az építőknek volt hitük. Ezt a hitet követeli tőlünk az Isten.

“Tartsátok meg ami nálatok van”.

Végezetül 4 dolgot kötök a lelketekre és hagyok meg nektek végrendeletül amerikai magyar és református életünk vezetőinek:

1. ) Legyetek hűségesek az Istenhez, aki kimentett Benneteket a világomlásokból, a pusztulásokból.

2. ) Legyetek hűségesek ehez a hazához, amelyik 200 éves jubileumát ünnepli, amelyik menedéket adott nektek, jólétet és rangot a ti fiaitoknak.

Mivé lett ez a szegény, kicsi árva nép? Itt az új, szabad világ áldott földjén verítékével és vérével milyen csodálatos alkotásokkal írta be nevét az Uj H aza történetébe. A harmadik, negyedik generációnak, a ti fiaitoknak, nem kell kimenni a temetőbe, hogy ott a korhadó fejfákról olvassa le a ti neveteket, hogy járt itt valamikor egy nagyrahívatott nép. A ti nevetek be van írva ezekbe az alkotásokba, épületekbe, téglákba, amelyek hirdetni fogjak, hogy járt itt egy hívő, fajtáját, Uj Hazáját szerető nép, amely tudott álmodni, látomásokat látni, nagyokat alkotni, amelynek fiai ma már benn vannak a legmagasabb fórumokon, egyetemen mint tanárok, atom-tudósok, mérnökök, ügyvédek, bírók, orvosok, művészek, mivé lett ez a szegény árva kicsiny nép- Hová fejlődött becsületben, tisztességben, elismerésben? Akit senki sem fogadott, senki sem ismert nyolc évtizeddel ezelőtt, ma ezen a napon az Egyesült Államok elnöke köszönti, hajtja meg előtte az elismerés lobogóját és elismeri, hogy ez a fajta, a magyar, ez a nép nagyokat alkotott, s vérével, tehetségével, alkotásaival nagyban hozzájárult az Uj Haza naggyátételéhez 200 éves történelme folyamán.

3. ) Tartsátok meg a mi drága örökségünket, a Református Egyesületet, növeljétek és gyarapítsátok.

4). Sohase tagadjátok meg a ti fajtátokat, származásotokat, bármilyen magas polcra juttok, bármilyen jó lesz dolgotok, ahonnan apáitok jöttek, amelynek népe ma rabságban él, halálra van ítélve.

Én csaknem 5 évtizede jöttem el hazulról, de lelkem még mindig haza jár néma éjszakákon a véráztatta magyar földre és hallom, hogy zokog a Hargita meg a Kárpát. Ablakaim nyitva vannak, mint Dánielnek, a mi szent Jeruzsálemünk felé és naponkint hullok térdre s imádkozom a magyar feltámadásért.

Egy levelet kaptam Erdélyből, amely egy vészkiáltás. írja, hogy halálra vagyunk ítélve, irtanak,

pusztítanak, szétszórnak bennünket! Ezzel zárja:

Ti szabad világban élő magyarok: Tudtok-e aludni még, mikor Erdély rengeteg fenyvese ég? Nem jössz segítségünkre, hogy olts?

Ha nem tudsz jönni, legalább síkolts!

Sikoltsd világgá a történelem legszörnyűbb gaztettét 2 és fél millió székely magyarnak a kiirtását.

Én a világfórumok elé vittem, Genfben, Nairobiban a ti nevetekben a Fehér Házba, a Kongressusba, s ma már a világ közvéleményében benne van, s hiszem, ha én már nem is, de Ti meg fogjátok érni a felszabadulásnak, a feltámadásnak napját.

Soha se felejtsétek el a fajtátokat és soha se tagadjátok meg.

A zsidók 4000 évig nem tagadták meg és nem felejtették el a fajtájukat és megépítették innen az űj Izraelt.

A szabad világ magyarsága, az Egyesület vezetősége vétkezik, ha ezt a harcot az apák örökségéért, az igazságért, az emberi jogokért, az elnyomott a halálraítélt fajtánkért és felszabadításukért tovább nem folytatja.

Össze kell fognunk:

Legyen a jövő bármilyen sötét Csak el ne eresszük egymás kezét Kitett hazátlan árva magyarok.

Egy vallomással zárom:

“Minél tépettebb, rongy lesz a ruhád Minél csapzottabb tiszta homlokod Nagypénteknek égő kínjait Minél roskadtabb vállal hordozod Ménéi árvább, lenézettebb leszel Úgyhogy érted ujjal mutatnak reám Annál pogányabb daccal hirdetem Hogy ez a koldus asszony az anyám”

Testvérek! A nehéz küzdelmes út vége felé járok. A nap alkonyodéban van. Nem lettem gazdag, de áldom Istenemet, mert mindenemet, életemet a legszentebb ügyért áldoztam oda. Istenért, hazáért, Egyesületünkért, népünkért.

Eskümet soha meg nem szegtem, elveimből soha egy jottányit fel nem adtam, a harcot, a hitet megtartottam. Más örökséget nektek nem tudok adni.

S hiszem, ha ezen az utón jártok, amint az Ige mondja: “Eltétett nektek az örök életnek koronája”.

Ha majd az utolsó óra üt nyugodtan megyek az élő Isten szeme elé, mert mint a II. Világháború egyik legnagyobb hadvezére, McArthur, mondotta: “Old soldiers never die, they just fade away”.

i