Fraternity-Testvériség, 1976 (54. évfolyam, 1-4. szám)

1976-07-01 / 3. szám

Az új tisztikar megválasztására pénteken d.u. került sor. Dr. Béky elnök kijelölte a jelölő bizott­ságot. A közgyűlés korelnöknek Dr. Szabó Istvánt választotta meg: az elnöki állásra 5 pályázó volt, akik közül hárman, Beretz Árpád, Eszenyi László és Varga Elemér visszaléptek. A választás György Árpád és Bertalan Imre között folyt. Mindkettő 37-37 szavaza­tot kapott. Dr. Szabó István korelnök kezében volt a döntés, aki szavazatát György Árpádra adta le. Ügyvezető alelnöknek egyhangúlag Eszenyi Lász­lót választották meg. Titkárnak Varga Elemért, Pénz­tárnoknak Molnár Józsefet nagy szavazat többséggel. Alelnökök, igazgatók névsorát a lap elején közöltük. A bizottságok jelentéséből kitűnt, hogy az egye­sület az elmúlt négy év alatt a körülményekhez képest jól működött, a vezetők jó munkát végeztek, a szer­vezés elfogadható mértékben haladt. A következő négy év komoly feladatok elé állitja azonban az uj vezetőséget, mert a biztositás eladás Amerikában a gazdasági viszonyok miatt megnehezült. A Református Egyesület 30. rendes közgyűlése pénteken, július 2-án délután a jól végzett munka jegyében ért véget. A tisztviselők eskütétele és a ma­gyar himnusz eléneklése után Ft. dr. Béky Zoltán elnök imájával, áldásával és kalapácsütésével zárult a konvenció. A REFORMÁTUS EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSÉNEK KIÁLTVÁNYA Az Amerikai Magyar Református Egyesület Har­mincadik Közgyűlése az alábbi Kiáltványt intézte az amerikai, óhazai és a nagy világban szétszórt magyar­sághoz : Az Amerikai Magyar Református Egyesület 30-ik és talán legtörténelmibb közgyűlését tartotta 1976 június 28-a és július 2-a között Ligonier, Pennsylva­niában. Az 1976-os esztendő történelmi esztendő. Az Amerikai Egyesült Államok megszületésének 200-ik évfordulóját ünnepli ezekben a napokban, Egyesüle­tünk 80 esztendős, Bethlen Otthonunk 55 éves. 300 esztendővel ezelőtt szabadította ki Ruyter holland admirális református hitünk szenvedő hőseit és élve maradt mártírjait a gályarabokat. 300 esztendővel ezelőtt született magyarságunk örök szabadságvágyá­nak megtestesült példaképe, a kuruc szabadságharcok mindannyiunk által megbecsült nemzeti hőse II. Rá­kóczi Ferenc. Ebben az esztendőben ünnepeljük a világtörténelemben egyedülálló dicsőséges magyar szabadságharc 20-ik évfordulóját. Ebben az ünnepélyes pillanatban hálát adunk a mindenható Istennek, a történelem Urának a dicső­séges magyar múltért, a szabadságharcok hőseiért, magyarságunk mártírjaiért, református hitünk meg­váltóiért és szenvedőiért. Hálát adunk az Isten kegyel­méből megtalált új hazáért, az új helyzetben 80 esz­tendővel ezelőtt megszületett és az évtizedek folyamán naggyá nőtt Amerikai Magyar Református Egyesüle­tért. Hálát adunk a alapítókért, a munkásokért, az áldozatot meghozókért, az építőkért, kiváló vezetőin­kért és nagyszerű tagjainkért. Hálát adunk a lehető­segekért, az eredményekért, a tettekben való testvér­segítés megvalósult csodájáért, mellyel Egyesületünk az özvegyek terheit hordozta, az árvák könnyeit töröl­te és a betegek nehézségeit enyhítette. Hálát adunk az Egyesület segítségével elindult vagy megerősödött magyar egyházakért, felépített magyar templomokért és magyar szolgálatban álló épületekért. Országunk dicsőséges történelmének ünneplése közepette szükségesnek tartjuk felemelni szavunkat és kifejezni leghatározottabb tiltakozásunkat a Helsinki­ben meghozott döntésekkel és határozatokkal szem­ben, melyek a kelet európai népek szabadságának rovására, magyar népünk reménységeinek elhallgat­tatására és idegen rabságban sínylődő magyar test­véreink emberi jogainak eltiprására történtek. A hel­sinkid egyezmény aláírása teljes egészében ellentét­ben áll az Egyesült Államok 200 éves dicsőséges múlt­jával és az amerikai nép gondolkozásával. Amerikai magyarságunk sohasem nyugszik bele a magyar sza­badság és függetlenség elrablásába, magyar területek elszakításának elismerésébe és sok millió magyar test­vérünk idegen rabságban tartásának elfogadásába. Itt külön is meg kell emlékeznünk Erdély ma­gyarságáról, amely élethalál harcát vívja fennmara­dásáért és amelynek teljes erővel való megsegítése minden magyarnak Istentől kijelölt szent kötelessége. Nagy magyar céljainkat csak az amerikai és sza­bad földön élő magyarság teljes összefogásával tudjuk megvalósítani, amerikai magyar jövendőnket pedig csak egyházaink és Egyesületünk teljes összefogásával tudjuk építeni és szebbé tenni. Bízunk és hiszünk a történelem Urában, aki meg­teremtett, fenntartott és isteni feladatok végrehajtá­sára kiválasztott bennünket. Tudatosan járjuk és vállaljuk az Istentől számunkra kijelölt történelmi magyar utat, annak minden keresztjével és a magyar jövendőbe és népünk feltámadásába vetett szent bi­zonyossággal. “Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” A Református Egyesület Közgyűlésének nevében Dr. Béky Zoltán Elnök 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom